Szekeres Viktor

Egyre jobbak az Underworld 4 bőrruhás plakátjai

Újabb plakát érkezett az Underworld negyedik, Az ébredés alcímet viselő epizódjához, azonban míg az előző a nemzetközi anyag volt, addig a mostani Amerikának készült.

Pár nappal a legutóbbi Underworld Awakening-plakát megérkezését követően újabb került fel a netre. Ebben persze nincs semmi különös, hiszen az előző a nemzetközi plakát volt, melyet heteken belül mi is láthatunk a hazai multiplexekben, a most megérkezett pedig Amerika számára készült. (A hozzáértők azt is tudhatják, hogy miért gondolják a marketingesek, hogy az egyik plakát Amerikában, míg a másik Amerikán kívül vonzhatja inkább a nézőket a mozikba.)

Amerikában január 20-án, itthon az Intercom gondozásában janu8ár 26-án kerül bemutatásra az Underworld: Az ébredés magyar címet kapott negyedik epizód, melyet Mans Marlind és Björn Stein rendezett, s melynek főszereplője ismét a Selenét alakító Kate Beckinsale, aki harmadik részes hiányzását követően tér vissza a sorozathoz - ami nem véletlen, hiszen az Underworld után saját filmjeivel megbukott. A svéd rendeződuónak pár honi tévésorozat és a Végső menedék (Shelter) után ez lesz az második hollywoodi filmje.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sad1976 #6
    Sz Viktor biztos bukik a domina cuccokra. meg a jó kis elfenekelős bulikra
  • sad1976 #5
  • dzsagon #4
    jézus jiggelő krisztus! Hát ennek már sohasem lesz vége?
  • Szemi90 #3
    Azt hittem legalább tényleg jó a plakát, de nem az...
  • kalapos01 #2
    Nem érdekel és mégis elolvastad, aztán meg jössz égetni magad? Szánalmas-e?
  • Szemi90 #1
    Micsoda sztori! Megjelent egy film beharangozó plakátja. Mindjárt berosálok...