Szekeres Viktor

Újabb mozis scifi bukott el

Ahogyan azt a pénteki nyitány bevételeiből már sejteni lehetett, az Apollo 18-ból nem lesz az ősz meglepetés scifije - már, ami a bevételeket illeti. A viszonylag gyorsan horrorba hajló film 10 millió dollárra volt jó első hétvégéjén.

Amerikában a hétvégén két horrorfilm csapott össze a nézők kegyeiért, s bár szoros volt a verseny, de talán tiszta győztest hirdethetünk: az Apollo 18 az első becslések szerint 10,7 millió dollár bevételt szedett össze a péntektől hétfőig tartó hosszú hétvégén, míg a Shark Night 3D, mely nálunk Cápák éjszakája 3D címen fog futni, 10,3 milliót. A scifis alapokra építkező, talált videókamerás sztorit szállító Apollo 18-at ráadásul jóval többen választották, hiszen a cápás horror bevételében elég nagy szerepet játszottak a megnövelt, 3D-s helyárú jegyek.


Persze hiába nyerte meg a két film csatáját az Apollo 18, a háborút elveszítette, ugyanis mindössze a harmadik helyen debütált a hétvégi amerikai mozis toplistán, s a 10 milliót nem sokkal meghaladó bevételre sem lehet büszke a gyártó stúdió - ilyen gyengén még nem indított széles körben bemutatott, talált felvételes film. Ugyan a költségvetés viszonylag alacsony volt, azonban marketingre több tízmillió dollárt költött a Weinstein Company. Az exit pollok szerint egyébként az Apollo 18 inkább a férfiakat érdekelte (57% volt az arányuk), s 56%-ban a 25 éven aluliak haraptak rá a témára, vagyis viszonylag magas volt a fiatalok aránya a nézők soraiban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #2
    Talált kamerás film = nem menő. Egyszer volt budán kutyavásár.
    Új ötlet? Valaki?
  • endrev #1
    Kb. ezt jósoltam neki... :D