Berta Sándor

Milyen technológiák lesznek meghatározóak a jövőben?

A Gartner piackutató cég minden évben nyilvánosságra hozza a Hype Cycle for Emerging Technologies nevű jelentését, amelyben azokat a technológiákat veszi sorra, amelyek a jövőben meghatározó szerepet tölthetnek be.

A dokumentum egyik készítője Jackie Fenn, a Gartner alelnöke. Szakterületének a technológiai és a közösségi fejlesztések számítanak, továbbá azt is vizsgálja, hogy ezek milyen hatással vannak az egyes vállalatokra. A szakember 2008-ban jelentette meg a Mastering the Hype Cycle: How to Choose the Right Innovation at the Right Time című könyvét.

"Úgy gondolom, hogy a jövőben éri el csúcspontját a közösségi vásárlás, amelynek legjelentősebb képviselői a Groupon, a Livingsocial és a Bargainoftheday. Emellett az egymással kommunikáló eszközök is nagy jövő előtt állnak, egyre több készülék és jármű (autó, háztartási berendezés, fűnyíró stb.) lesz összekötve egymással. A jövőben minden mobilban lesznek apró chipek, amelyek képesek lesznek felismerni más dolgokat, például egy kólásdobozt és ehhez össze is fogják gyűjteni a megfelelő információkat az internetről."

"Idén a számítógépek természetes beszédértelmezése nyűgözött le. A csúcsot egyértelműen az IBM Watson nevű szuperszámítógépe jelentette, amely az Egyesült Államok legnépszerűbb szellemi vetélkedőjének (Jeopardy!) legjobbjait is legyőzte. Ez a technika pár éven belül mindennapos lehet és mindenfajta alkalmazásban megjelenhet. Akkor nem fogunk több ezer találatot kilistázó keresőket használni, hanem egy konkrét kérdésre konkrét választ kapunk majd. Ez egy olyan technológia, amit már régóta figyelünk és most egy hatalmas lépést tett előre, mivel már magától tanul, ezért a fejlesztőknek nem kell minden választ beprogramozniuk" - jelentette ki Jackie Fenn.

Az elemző ezek után kitért a 3D-s nyomtatásra, amelynek segítségével bútorokat, repülőgép-alkatrészeket vagy akár protéziseket is lehet majd készíteni. Ez a technika nagy lehetőségeket hordoz magában és hamarosan lehetővé válik a különböző szerverek és artériák kinyomtatása is. Ezzel kapcsolatos kísérleteket végeznek ugyanis jelenleg a Cornell Egyetem kutatói. Emellett azonban Fenn szerint még számos új technológia van, elég csak a számítási felhőre vagy a táblagépekhez kapcsolódó médiaajánlatokra gondolni. A cégek és az emberek azonban gyakran nem tudják, hogy miként lehet ezeket a technológiákat a legjobban használni és hol vannak a kockázataik.

"Úgy vélem, hogy idővel a közösségi vásárlás már közel sem lesz annyira divatos, de hasonló változások következhetnek be a közösségi médiák világában is. Könnyen lehet, hogy a Google+ több olyan szolgáltatást fog kínálni, amelyek jobban tetszenek majd az embereknek és szolgáltatás emiatt növekedhet. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy az új szolgáltatás iránt érdeklődők mindegyikének van már Facebook-profilja és nem akarnak átváltani. Azt tehát, hogy a Google+ sikeresebb lesz-e, mint a Facebook, most még nem lehet megmondani. De a Facebook számára intő jel lehet a MySpace példája, a lejtmenet nagyon gyorsan bekövetkezhet" - szögezte le végül a szakértő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • thsanyi5 #4
    Érdekes, hogy szakértő kell hozzá, hogy megmondja valamiről hogy az jó fejlesztés-e :P 3D nyomtatásról már akkor nagy jövőt képzeltem mikor először megláttam pedig nem áll velem semmilyen kapcsolatban a téma. Hogy szerveket fognak-e nyomtatni? Valamikor bizonyára (talán). Bár az még igen messzi jövőnek tűnik. Egyenlőre még az egyszerűbb tárgyak nyomtatása se elérhető sehol a közelben. Nem is tudnak bármilyen anyagú tárgyat létrehozni. Összetett gépekről nem is beszélve, nemhogy szerves anyagok, sejtek, sőt egész szervek létrehozása. Ha tényleg ilyen fejletté válna ez a technológia akkor nem is lenne szükség semmi másra csak egy 3D nyomtatóra és egy számítógépre ahol megtervezik amit létre akarnak hozni. Az összes gyár menne a kukába. A nyomtatáshoz való alapanyagokat termelő üzemeken kívül persze. XD
  • endrev #3
    Oh, bocsánat, látom már... :)))))
  • endrev #2
    (... trendek MENTÉN ...)
  • endrev #1
    Csak szólnék hogy a cím nagyon el van írva. A "trend" jelentése irány, irányzat. Haladni csak Cél felé lehet, Irány felé nem. Lefordítva: "Milyen irányok irányába halad a világ?" Tessék javítani! :)