Szekeres Viktor

Ütős lett a Sherlock Holmes 2 teljes előzetese

Alig egy nappal az előzetes előzetese után megérkezett a Sherlock Holmes-mozifilm folytatásának második trailerje, melyben a főhősök mellett a főgonoszt, valamint Noomi Rapace-t is láthatjuk.

A Warner Bros. Pictures a netre is felpakolta Robert Downey Jr. legújabb folytatásfilmjének, a Sherlock Holmes: A Game of Shadows-nak az első előzetesét, melyből meglepően sok minden kiderül a film történetéről. Ebben az epizódban Holmes nemezise, az első részben homályba burkolózó Moriarty professzor is be fog mutatkozni, akit Jared Harris fog alakítani, sőt, Holmes testvére, Mycroft (Stephen Fry) is tiszteletét fogja tenni a filmben.


A Sherlock Holmes: A Game of Shadows anyagi sikere szinte biztosra vehető, az év egyik legnagyobb szenzációja lenne, ha nem teljesítene jól a mozik jegypénztárainál. Erre pedig azért is lehet szükség, mert ha a készítők az eredeti Conan Doyle-történetet követik, mely ihletet adott filmjüknek, akkor a második rész erőteljes cliffhangerrel végződhet, sok minden nyitva maradhat benne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • adampierson #20
    Skacok! A felkonfot, nem a "Starkos" szakállával mondja?
    XD Jeeee... Bosszú angyalai! XD
  • Ender Wiggin #19
    Az első jó film lehetett volna, ha nem Ritchie rendezi. A gyors vágástól fájt a fejem. Többet nem kérek belőle.
  • tibisan #18
    hagyjad , nem érdemes belemenni.. a vérpistik arra várnak , mikor tudnak belekötni valamibe.
    aki képben van érti a célzást..nekem átjött, jó volt
  • viasz #17
    Tökéletesen egyetértek!
  • fika ferenc #16
    Szarkazmus = csipős gúny.
    A nemtetszésemet próbáltam kifejeztem a Warner Bros. azon lépése ellen, hogy annak ellenére, hogy általában Oroszországból vagy Spanyolországból kerül fel a netre a legtöbb kalóz kópia, de mivel -ezen 2 ország túl nagy piac-ezért más bűnbakot kellett keresniük, és mondjuk a magyarokat büntetik.
    ... de a kedvedért legközelebb majd fingok és böfögök, hátha ez a Te humor szinted amin majd el tudsz mosolyodni.
    lol = "laughing out loud", ez azt jelenti, hogy amit írtam, azt tréfának szántam köcsög.
    (nézz utánna a köcsögnek is, már nem azt jelenti, hogy homoszexuális lol)
    Nem baj ha nem érted, majd én nevetek Rajtad! lol
  • Piszkos Fred #15
    E.S. Posthumus: Unstoppable. Tudom, mert a minap hallottam :D

    Nem bánnám, ha összesen ennyi akciójelenet lenne, ugyanis egy Sherlock Holmes filmnek nem arról kellene szólnia. Ennyi akció+Holmes zsenialitásának kiemelése bőven elvinné az egész filmet. Reménykedem, mert az első rész is egész jó volt.
  • BoneDragon #14
    Kicsit tényleg túl akció dúsra sikeredett, de ennek ellenére biztos jó lesz Robert Downey Jr. színészi teljesítménye. Számomra az utóbbi évek legjobb színésze, hihetetlen miket tud alakítani. :)
  • wraithLord #12
    Upsz, egy 't' kimaradt... tehát Ritchie.
  • wraithLord #11
    Szerintem belevágták a trailerbe a filmben szereplő összes akciójelenetet. Mostanában ezt szokták csinálni... Vajon miért...? (költői) Lehetséges, hogy ennyi akció van benne összesen, amiknek a részleteit láttuk.
    Egyébként egyetértek. De Downey Jr.-nak és Jude Lawnak egyáltalán nem "áll jól" a szimpla akcióhős szerep (szerintem), Guy Richie-re sem jellemző (talán)... Úgyhogy jó lesz ez.
  • Atkamon #10
    Azta, hatalmas poén volt... mindjárt elmosolyodok...