Szekeres Viktor
Itthon a Transformers 3 egy nap alatt leverte a múlt heti filmeket
Magyarországon több mint húszezer fanatikus akadt, aki úgy döntött, hogy nem bírja tovább és már a premier első napján megnézni a Transformers című robotos film harmadik epizódját.
A UIP-Duna Film, az amerikai bemutatóval egy időben, itthon is már kedden bemutatta a Transformers 3-at, mely meglehetősen jól szerepelt, hiszen bő egy nap alatt 54 moziban 21 881-en váltottak jegyet a filmre, ami 30,8 millió forint bevételt jelentett a multiplexeknek. A Transformers 3-at többségében 3D-s kópiával adják, de a kiválasztott mozik kiválasztott termeiben 2D-ben is meg lehet tekinteni a filmet - sőt, még az IMAX-mozi is szerzett egy IMAX-re konvertált példányt Michael Bay rendezéséből.
A 30 milliós bevétellel a film egyébként a csütörtöktől szerdáig tartó mozis hét királya lett egyetlen nap alatt, hiszen a Mr. Popper pingvinjei és a Karib-tenger kalózai 4 hét nap alatt is csak nagyjából 27 milliós bevételig jutott el, igaz Jim Carrey filmjét valamivel többen, 23 955-en nézték meg. Ilyen kezdéssel valószínűleg nem csak álom lesz a Transformers első részének majdnem 200 ezres, illetve a folytatásnak a 210 ezret is meghaladó nézőszámának az elérése.