Ötvös Tibor

Megtörtént a Modern Warfare 3 hivatalos bejelentése

Az Activision már régóta lebegteti, hogy az idén megjelenő Call of Duty rész a Modern Warfare harmadik része lesz és elméletileg jövő hónapban akarták leleplezni hivatalosan is a programot.

Ám tegnap rengeteg infó napvilágot látott a programról, így a kiadó inkább úgy döntött, hogy előrébb hozza a "premiert" és a mai napon számos tényt közölt az alkotásról. Ezek szerint a Modern Warfare 3 valóban a Sledgehammer, az Infinity Ward és a Raven Software közös produkciója lesz és november 8-án jelenik meg. A lejjebb megjelent teaserekből pedig az is kiderül, hogy kalandjaink során a világ négy országába is eljutunk (Amerika, Anglia, Németország és Franciaország).



A Modern Warfare 3 története pontosan a második epizód végétől folytatja. Amerikát meglepetésszerűen megtámadja Oroszország serege és összesen 15 küldetésben kell visszavernünk a vörös sereget. A szereplők közül biztosan visszatér Vladimir Makarov, John "Soap" MacTavish kapitány és John Price kapitány. De a hivatalos közlemény szerint új szereplőkkel is találkozhatunk, akik a későbbi részekben alapvető fontosságú szerepet kapnak majd.

A játék elején egy Yuri nevezetű orosz férfi bőrét ölthetjük magunkra, aki Nikolainak dolgozik és vele harcolhatunk majd Makarov emberei ellen Indiában. Ezen felül leszünk még orosz ügynök, aki az elnök lányát védi Makarov embereitől; SAS ügynök, aki a London elleni vegyi támadás szemtanúja és áldozata is lesz egyben; egy amerikai tüzér, aki tankjával Hamburgban állomásozik és egy Delta Force katona, aki Párizsban kerül bevetésre.



A fentiekben egyetlen közös pont van: mindegyikük Makarov ellen harcol. A beszámolók szerint a Modern Warfare 3 végén valami drámai dolog történik majd és aztán jön a stáblista. Ebből arra lehet következtetni, hogy nem a harmadik rész az utolsó a sorozatban - mondjuk ezt eddig is sejthettük.

A helyszínek pedig a következőképpen alakulnak: Dharmasala, India; New York, New York, egy repülő, melyen az orosz elnököt szállítják; egy város Sierra Leoneben; London, Anglia; Mogadishu, Szomália; Hamburg, Németország; Párizs, Franciaország; Prága, Csehország; egy kastély a cseh hegyekben; Berlin, Németország; a moszkvai Kreml, Oroszország; Dubaj, Egyesült Arab Emirátusok;Washington.

Az idei E3-on mozgásban is láthatjuk a játékot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomboy013 #43
    Már megint csak az értetlenkedés megy, van akinek ez tetszik van akinek meg más játék. Ízlések és pofonok, úgyse tudjátok ráerőltetni senkire a saját hülyeségeteket... Akinek tetszik az játszik vele akinek nem meg keressen más játékot van még bőven. De egyesek csak kötekedni járnak ide.Nekem személy szerint nagyon is bejön a CoD MW1 is meg 2 is. Bízom benne hogy ez is zsír lesz.
  • RoyalPredator #42
    Black Opsban szinte csak csavarok vannak, falak nélkül. Hogy boldoguljon így egy jómunkásember? ^^
  • RoyalPredator #41
    Half-Life nekem nem nagy durranás, mégis nagyra tartjátok.
    Mass Effect 2 tényleg nagyon frankó, de az alapfelállás szokásos és gyenge, de a köztes történések igazán színessé és érdekessé teszik.
    De nem említitek meg pl az Assassin's Creed-eket, vagy a Fallout-ot.

    MW-knek is van történetük, csak figyelni kell. Ugye nem ártana ha ténylegesen tudnátok angolul...
    MW2-ben speciel a kitört háborúhoz először megkeressük Cpt.Price-t, utána a "shell" (hüvely) nyomán próbálunk eljutni Makarowhoz, közben információkat kifacsarva bizonyos személyektől. Másik szálon pedig magát a háborút tapasztalhatjuk meg, egy elitté váló katona szemszögéből.
  • cateran #40
    Meg mindig nem erted..Ha azt mondod, minden fps kozul amivel jatszottal, ennek volt a legjobb sztorija..fine...De hogy minden stilust es jatekot alapul veve amivel jatszottal...Egyszeruen nem lehetett tul sok jatek..(a regebbi rpgk 99%-nak 100x jobb/erdekesebb tortenete van...Kalandjatekokokrol nem is beszelve...)
    Ne ertsd felre..elhiszem, hogy baromi jo a tortenete, de hehh...egyszeruen nem hiszem, hogy sok jatekkal jatszhattal....Legalabbis olyanokkal nem, amiknek volt vmi hattere:)
  • HöfEE #39
    Véleményről hallottál már? Úgy érzem elég nehéz felfogása van itt pár embernek, vagy csak nagyon fiatalok. Amúgy meg lejjebb említették a half-life-ot hát én végigjátszottam az összes részt, nem volt rossz, de nem hagyott mély nyomot bennem. Nem igazán voltak benne olyan csavarok mint a black ops-ban. De a futurisztikus környezetet sem kedvelem annyira, mert sokkal jobban bele tudom élni magamat egy olyan környezetbe ami megtörtént eseményeken alapszik és valódi helyeken játszódik.
  • cateran #38
    Minden pc jatek kozul ennek van szerinted a legjobb storyja? Megis hany jatekkal jatszottal? Ezzel, meg az aknakeresovel? Nem meglepo, ha hiteltelennek tunik a kommented...vagy inkabb viccnek...
  • nessboth #37
    Nem vagyok gyakorlott FPS-es, sőt nem is mondhatnám, hogy túl sokkal játszottam volna, de adtam neki egy esélyt, mert ennyire hájpolt játék és ennyi rajongó csak jelenthet valamit.
    Mondanom sem kell elsővel játszottam a látvány miatt leesett az állam, de nem éreztem kihívásnak, második meg már a sok scriptelés miatt felért egy virtua cop-al. Gondolom a 3. rész kimerül abban, hogy entert kell nyomni a jelenetek átugrásánál és már vége is a játéknak. Egyszerűen nevetségesen rövid, csőjáték...
    borzalmas...
  • WoodrowWilson #36
    Én leszarom a multit, csak a single player miatt játszok a CoDdal.
  • niof #35
    A Half Life-nál természetesen az összes részre értettem együtt...
  • niof #34
    "a sztorija számomra eddig ver MINDEN pc játékot amivel eddig játszottam"

    Te szegény...

    Story-ban szerintem a Mass Effect 1-2-(3) a legkomolyabb, utána pedig talán a Half Life... a többiek csak jelenthetnek nekik!