Ötvös Tibor

A Toy Story 3 fejlesztői készítik a Verdák 2-t

Nem hiszem, hogy érdemes a megszokott frázisokat elővenni, hiszen valószínű minden pontosan tudja és tapasztalta, hogy a filmes alapokkal rendelkező játékok között elég kevés olyan van, mely valóban jól sikerült.

És ráadásul a sikerültebb darabok között sem akad olyan, mely mondjuk épp egy mese alapján készült. A Pixar mindig is odafigyelt arra, hogy minőségi munkát adjanak ki a kezeikből, ám valahogy a játékokra kevesebb figyelmet szenteltek. Legutóbb például a Toy Story 3 elsőre ígéretes koncepciója bukott meg a kritikusoknál, ám a jelek szerint anyagilag jól működnek ezek az alkotások.



Ez valószínű az árukapcsolásnak köszönhető, hiszen a szülők örömmel veszik meg a moziból kifele jövet csemetéjüknek az erőszakmentes programokat. Hamarosan pedig újabb ilyen programok jelennek meg, hiszen a DreamWorks Kung Fu Panda 2-je mellett készül a Verdák 2 játék is. Utóbbit ezúttal is az Avalanche készíti és a Cars 2: The Video Game a mese eseményei után játszódik.

A játék egyébként nagyon egyszerű, hiszen tulajdonképpen egy egyszerű autóversennyel van dolgunk, melyben a film ismertebb szereplői közül választhatjuk ki kedvencünket. A versenyek közben különböző fegyvereket szedhetünk fel (ha már titkos ügynök lett Villám McQueen), amikkel megkeseríthetjük az ellenfeleink életét is. Vagyis ez egy szimpla Mario Kart klón.



A Cars 2: The Video Game hat játékmóddal jelenik meg, összesen 15 pályán versenyezhetünk (melyek követik a filmet és így eljutunk Tokió, London és Porta Corsa városába) és kapunk még hat arénát is. Összesen 20 autó/szereplő közül választhatunk majd karaktert és itt már természetesen felbukkannak a Verdák 2 új arcai is.

A Verdák 2 ismét kellemes kikapcsolódást nyújt majd a fiatalabb korosztálynak és a nosztalgiára vágyó idősebbeknek is. A Cars 2: The Video Game június 21-én jelenik meg konzolok mellett PC-re is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zorrobomber #2
    toy story 3 megbukott a kritikusoknál? nem volt egy világmegváltó játék, de mint a 73%os metacritic rating mutatja, bukásról szó sincs.
  • sajtosnudli #1
    Remélem Hamiltonnal lehet lenni