Szekeres Viktor

Amerikában kitört a Thor-láz

Ahogy az várható volt, a Halálos iramban: Ötödik sebesség árnyékában maradt a Thor, a remek kritikák mellett Amerikában ugyan magas bevételt produkált, de ez a 3D-s előadásoknak is köszönhető.

Amerikában pénteken került bemutatásra a legújabb Marvel képregény-adaptáció, a Thor, s ahogy arra számítani lehetett, a film az első helyen debütált a hétvégi bevételeket figyelembe véve. Ez 66 millió dolláros nyitányt jelent, ami papíron a Pókember és a Vasember kezdés után a harmadik legerősebb szuperhős-start a Marvel-birodalomban. Azonban természetesen az infláció és a 3D-s jegyárak hatása előkelő helyet játszik a harmadik hely megszerzésében, papíron a Thort kevesebben látták a nyitóhétvégéjén, mint annak idején a Hulkot, a Fantasztikus Négyest vagy az X-Ment.


Érdekesség, hogy az amerikai nézők 60%-a döntött úgy, hogy megéri nekik a konvertált 3D-s felár, ami egyébként minimális pluszt biztosít csak a filmélményhez, tehát senki nem marad le semmiről, ha a megszokott helyárat fizeti ki. A közönség nemek szerinti megoszlása az exit pollok szerint egyébként 63%-37% volt a férfiak javára, ami remekül mutatja, hogy a Thor marketingje elsősorban a nők moziba csábításában vallott kudarcot. Ami meglehetősen furcsa, hogy a 25 évesnél idősebb nézők 72%-át tették ki a Thorra beülőknek, holott a képregényfilmek esetében a 25 éven aluliak aránya szokott magasabb lenni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lash #11
  • Lash #10
  • Lash #9
  • Lash #8
  • cateran #7
    Kimagasloan unalmas film...(ezennel megkovetem, akinek meg anno le lett uvoltve a haja, mert problemazott a romantikus szal miatt...tenyleg nem kellett volna a filmbe...)
  • FefeeX #6
    Namármost, az IMAX tele volt minden nap. Itt nálunk. Ezután a marhaságokat, hogy alig mentek el 3D-be, gyakorlatilag el lehet felejteni (amúgy alig hittem el, mikor bementünk, hogy ennyien kíváncsiak a konvertre)
    Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy a szemcsésség ellenére egész 3D lett a cucc, szerintem élvezhető a 3D, nem olyan gagyi mint a Titánok Harca 3D. Elég kemény mélysége van a filmnek, tényleg csak a textúrák gázosak, de lehet megint IMAX-ba megyünk rá... (általában egyébként az a tapasztalatom, hogy az IMAX messze veri a többi 3D mozit.
  • pokolfiu #5
    amíg csak a bot egyik végét látod, addig nem is fogod megérten kedves zetortarktor....
  • zetortraktor #4
    Elolvastad, hogy mire válaszoltam? "a 3D-s verzió pont hoyg nem növelte a bevételt" - erre a baromságra. Meg arra, hogy "marhakevesen váltottak rá jegyet" - többen, mint a 2D-re, pár millióan.

    A 3D a bevételt mindig növeli. Az megy egyszerű matek, hogy 3D nélkül ez a nézőszám mennyi pénzt jelentett volna, egyismeretlenes egyenlet, amibe nem lehet azt beleszámolni, hogy hány olyan néző volt, aki csak a 3D miatt ment el a filmre. Az, hogy a nyereség több lesz-e 3D-vel, más kérdés. Ahhoz talán 160-200 milliós végeredmény kéne, ez is matek.
  • armageddon666 #3
    Mert a 3D konverzió csak úgy ingyen jön ki a rendes melléktermékeként, mi?
  • zetortraktor #2
    Haha. Nem tudom, hogy milyen magánéletbeli gondjaid vannak vagy csak a matek nem megy, de ha már egy jegyet is többért adnak el, mint a megszokott ár, akkor több a bevétel. Ha meg 60% a 3D jegy, akkor meg pláne. (Azért az nem semmi matek lehet, ahol neked az jön ki, hogy ha olcsóbb a jegy, akkor több a bevétel.)