SG.hu·

Ideálisak az e-könyvolvasók a közepesen hosszú szövegekhez

Egyre több kiadó fedezi fel, hogy a könyvekhez túl rövid, a magazinokhoz viszont túl hosszú szövegek is érdekesek lehetnek az e-olvasókkal vagy okostelefonokkal rendelkező felhasználók számára.

Ezen kiadók egyike a The Atavist, amely elhatározta, hogy az elektronikus olvasók ezen anyagokat is népszerűvé teszik. "A szövegek a legtöbb magazinban egyre rövidebbek. A hordozható eszközökön azonban nem kellene magunkat ehhez a korlátozáshoz tartanunk magunkat" - nyilatkozta Evan Ratliff, a The Atavist egyik alapítója. A szakember hozzátette, hogy az olvasók koncentrálóképessége egyáltalán nem romlott, csupán az számít, hogy milyen platformon válnak elérhetővé a különböző tartalmak.

Az okostelefonokban és az elektronikus könyvolvasókban rejlő lehetőségeket még korántsem aknázták ki teljes mértékben. A sikerrecept azonban semmiképpen sem az, hogy egy az egyben elkészítik egy hagyományos könyv digitális másolatát. A The Atavist például kihasználja az e-olvasók nyújtotta néhány kiegészítő lehetőséget. Ezek egyike lehet az interaktív idővonalak alkalmazása, amelyek abban segíthetnek, hogy az emberek megfelelő módon tájékozódni tudjanak a szövegekben vagy lehetővé teszik a szereplőkről szóló rövid önéletrajzok megnyitását.

Ratliff közölte, hogy ugyan a kiadó csak néhány hete kínál ilyen kiegészítő lehetőségeket és egyelőre nincsenek konkrét eladási számaik, de az már most látszik, hogy a felhasználók a vártnál sokkal jobban érdeklődnek e megoldások iránt. De más vállalatok is felfedezték az új szövegtípusokban rejlő lehetőségeket. Az Amazon például olyan esszéket és rövid történeteket kínál a Kindle készülékéhez, amelyek ára 1 és 5 dollár között van. Russell Graninetti, az Amazon Kindle-tartalmakért felelős alelnöke szerint ez a kísérlet arra irányul, hogy a könyvek és a magazinok közötti "senkiföldjét" digitális tartalmakkal lássák el.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gothmog2011. 02. 17.. 21:46||#11
Pedig tudnak szépen szólni a modern erõsítõk is. Olyan 200e.-Ft-tól fölfelé. <#smile>
Mindenkinek szíve joga, hogy ahhoz ragaszkodjon, amihez csak akar. De a változások bekövetkeztét ez még soha nem akadályozta.
© daeemoon2011. 02. 17.. 21:17||#10
Igazad van, még nem próbáltam, de hasonlókról hallottam.
"zenekedvelõk egy része a bakelitlemezrõl se hajlandó lemondani. Semmi és senki kedvéért." volt munkatársam elvbõl ha tehette, kerülte a tranzisztor alapú erõsítõket, csak fénycsövekbõl készültet volt hajlandó használni 😊 Végülis marha szépen szólt az erõsítõje az tuti...
Egyébként a bakeltinek is biztos megvan a maga hangulata, amiért szeretik. Hallgatni még nem volt szerencsém ha jól emlékszem, csak lemezeket fogtam a kezembe.
© gothmog2011. 02. 17.. 19:45||#9
Na, megzavartak közben. Úgy értem, a kindle 3-ban az új ("pearl" fantázianevû) kijelzõ van, 1 s alatti lapozás-idõvel, és igen kellemes kontraszttal. Érzésre a sima és a fényes papír között van valahol félúton.
© gothmog2011. 02. 17.. 19:42||#8
Szerintem még nem volt a kezedben e-ink alapú kijelzõvel szerelt reader. Mert a szemfáradás ott már nem játszik. Pláne az új Kindle-nél, az új verziós
A dolog másik része, a papír illata, a lapozgatás élménye, hát, az olyan dolog, hogy a zenekedvelõk egy része a bakelitlemezrõl se hajlandó lemondani. Semmi és senki kedvéért.
© daeemoon2011. 02. 17.. 18:03||#7
Nekem az a véleményem, hogy még sokat kell fejlõdnie az e-book olvasóknak ahhoz, hogy végleg leváltsák a papír könyveket. Nem vagyok ellene a dolognak, és élek is vele, de papíron olvasni tényleg totál más, számomra kellemesebb, és szemkímélõbb is. Pl szakmai könyveket többségében e-bookból olvasom, de ha regényrõl van szó, azt szinte csak és kizárólag papír formában. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezzel nem vagyok egyedül a világon 😊 Ráadásul az ember szeme jobban bírja a papírt, mint egyik-másik aktív világítással rendelkezõ e-book readert. Erre persze ha jól tudom, már most van megoldás, mert elég papír szerû olvasókat kezdenek csinálni.

A papír könyv egyszerûen egy külön élmény.
© Szefmester2011. 02. 16.. 16:40||#6
Tudom mire gondolsz, de ha a könyvesboltok elkezdenek a boltban a hagyományos könyvek mellett digitálisan is árusítani, akár egy webshop szinten is, úgy még talán fenntmaradhatnak.
© Cat2011. 02. 16.. 14:00||#5
"A könyvesboltok annyira nincsenek veszélyben ha átállnak"

Fenét nem. Webes könyvesboltot nyitni sokkal egyszerûbb, csökken a piacralépés költsége, és õk a hatalmas hálózatuk, rengeteg munkatársuk miatt versenyhátrányban lesznek a kis, gyorsan reagáló, kis haszonnal dolgozó cégekkel szemben.
© Szefmester2011. 02. 16.. 11:55||#4
A könyvesboltok annyira nincsenek veszélyben ha átállnak, és lehet digitális könyvet is venni, ellenben a nyomdaipar és a papírgyárok fogják majd megszenvedni. Az elektronikai hulladék meg növekedésnek indul minden egyes generációváltásnál.
© mojito102011. 02. 16.. 11:37||#3
Nekem nagyon bejön az e-book. Venni is szeretnék egyet a közeljövõben. Imádok olvasni, de elegem van már abból, hogy kiolvasok egy könyvet és utána ki is dobhatom kb. Vagy jobb esetben eladom egy antikváriumnak. De olyan rossz, hogy annyi helyet foglalnak. Így is tele van a könyvespolcom, már nem tudom hova tenni a sok regényt. Az elektronikus könyvekben nagy jövõt látok, a fákat is kíméljük legalább. Igaz, hogy azt sajnálom, hogy a könyvesboltok tényleg tönkre fognak menni 😞 pedig imádok könyvesboltokba járni, de valamit valamiért.
© Szefmester2011. 02. 16.. 10:38||#2
Az e-readerekben újra szárnyra kaphatnának a kjk könyvek, akár csak egy sima interaktív regény formájában is. Lapozz ide vagy oda stílussal. 😊