SG.hu·

A Jégkorszakos Motkány ismét vicces kisfilm főszereplője lett

Az elmúlt évek egyik legjobb animációs figurája ismét saját kisfilmet kapott, ezúttal azonban egy mozifilm előtt. Ráadásul a kisfilm eseményei komolyan meg fogják határozni a Jégkorszak 4 eseményeit is.

Scrat, vagy ahogy nálunk ismerik sokan, Motkány, a Jégkorszak-filmsorozat vitathatatlanul legemlékezetesebb figurája, akinek jókora része van a széria sikerességében, hiszen a rá épített előzetesekkel remekül el lehet adni az egyáltalán nem róla szóló filmet, valamint az ő vesszőfutásával A Makkal, az olykor unalmas filmeket is sikerese dobták fel.


Természetes, hogy a kis adagban nagyszerűen fogyasztható karakter megkapta már korábban is saját kisfilmjeit, de a Fox stúdió úgy tűnik, hogy nem akarja, hogy negyedik epizód előtt feledésbe merüljön a Jégkorszak-sorozat. Ezt megakadályozandó mozis rövidfilmet is készített róla Scrat's Continental Crack-Up címmel, melyet 3D-ben lehet Amerikában megtekinteni a december 25-én bemutatásra kerülő Gulliver utazásai előtt. (Ennek a nyúlfarknyi előzetes látható a mellékelt videón.)

Az új sztoriban Motkánynak ismét A Makkal gyűlik meg a baja, csakhogy ezúttal a hadakozásnak az egész világot megváltoztató következménye lesz. Az Ice Age: Contintal Drift című negyedik Jégkorszak-film egyébként 2012. július 13-án kerül a mozikba 3D-ben és történet azon körülmények között folytatódik, amelyet Motkány a rövidfilmben előidéz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bippo2010. 12. 27.. 22:36||#12
Így van, sima átfordítás. De amúgy úgy reklámozzák, hogy Geszti találmánya a név.
© SpyWeb2010. 12. 26.. 23:37||#11
Simán átfordították az angol szójátékot: Squirrel-Rat(mókus-patkány)=Scrat, így magyarul Motkány. Ennyi.
© Aldo Moro2010. 12. 26.. 21:57||#10
Ki a bánat találta ki azt az idétlen nevet, hogy Motkány? Mit jelent egyáltalán, nincs meg milyen faj a jószág?
© Etinger2010. 12. 26.. 18:33||#9
Az elsõ részben is voltak amúgy már elõ-emberek.
© IMYke2.0.0.02010. 12. 26.. 14:37||#8
Ez is jó ötlet!
Tekintve, hogy egyedül vitte el a vállán az eddig 3 részt megélt Ice Age-et!
© NEXUS62010. 12. 26.. 14:36||#7
Kaphatna már egy oszkár jelelölést, mint legjobb fõszereplõ.
😄
© IMYke2.0.0.02010. 12. 26.. 14:30||#6
Amúgy Scrattel mehetne egy rendes film is, csak egyre figyeljenek.. felejtsék ki belõle a többi fõszereplõt. 😊

Egyetértek - azt akár 3D-ben is megnézném.
© Szefmester2010. 12. 26.. 11:53||#5
"Az elmúlt évek egyik legjobb animációs figurája ismét saját kisfilmet kapott, ezúttal azonban egy mozifilm elõtt. Ráadásul a kisfilm eseményei komolyan meg fogják határozni a Jégkorszak 3 eseményeit is. "

Vagy elírták, vagy csak simán kihagyott a hír a éterben pár hónapot. 😊

Amúgy Scrattel mehetne egy rendes film is, csak egyre figyeljenek.. felejtsék ki belõle a többi fõszereplõt. 😊
© smaszi2010. 12. 25.. 22:14||#4
Ez jó volt...<#taps>
© FoodLFG2010. 12. 25.. 19:14||#3
höhö! <#hehe>