SG.hu·

Elkészítik a Horrorra akadva 5-öt

Bár mostanában meglehetősen nagy hiány mutatkozik horrorfilmekben a mozik műsorán, talán 2011-ben a Sikoly 4 ismét feléleszti a tetszhalottnak számító műfajt, hogy a Horrorra akadva készítői is mazsolázhassanak a történetmorzsákból.

Annak idején a Sikoly című hatalmas sikerű horrort Scary Movie címmel tervezték bemutatni, mely kvázi műfajt megjelölő cím remekül reflektált volna a film tartalmára, arra a görbe tükörre, melyet Wes Craven Kevin Williamson segítségével az egész műfaj elé állított. Ezt az ötletet később elvetette a Miramax, de 2000-ben, többek között a Sikolynak köszönhetően elkészülhetett a Horrorra akadva című paródiafilm, melynek eredeti címe Scary Movie lett. (Szó szerint "Félelmetes film" a cím, de sokszor ezt a kifejezést használják a horrorok megjelölésére.)


A Horrorra akadva hatalmas sikernek bizonyult, alig 20 millió dollárból világszerte 278 milliós bevételt regisztrált, s bár a második részt ennek alig felét hozta, a 3. és 4. epizód ismét elfogadhatóan teljesített - még a Horrorra akadva 4 is 40 milliós premierhétvégét produkált. A sorozat viszont azóta nem folytatódott, azonban talán a Sikoly tavasszal bemutatásra kerülő negyedik része is elősegítette a Miramax azon döntését, miszerint zöld lámpát kapott a Scary Movie ötödik epizódja. (A film történetéről még nem lehet sokat tudni, de valószínűleg a Sikoly 4 és még pár aktuális mozifilm feldolgozásra kerül benne jobb és rosszabb poénok formájában.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bladesoft2010. 12. 17.. 09:50||#4
Mindegyiken jót röhögök akárhányszor is látom. 😄
© Zolthen2010. 12. 17.. 09:50||#3
4. részben a Hello-t éneklõ cowboyok nagyon ott voltak!
© ALDO2010. 12. 16.. 21:20||#2
Remélem, hogy jobb lesz, mint a 4, mert az nézhetetlenül szar volt.
© cstommy2010. 12. 16.. 20:55||#1
Király😄 habár Nielsen papa hiányozni fog belölle