Hunter

Túl van első űrrepülésén az X-37B

225 nap után visszatért titkos küldetéséből a Földre az Egyesült Államok Légierejének X-37B űrrepülőgépe, ami péntekre virradóan lépett be a légkörbe, majd az éj leplét kihasználva átsuhant a Csendes-óceán felett és a kaliforniai Vandenberg Légitámaszponton landolt.

A 4,5 kilométer hosszú kifutópályát kifejezetten az űrsiklóknak építették, azonban ez volt az első alkalom, hogy egy robot-űrrepülőgép - az X-37B pilóta nélkül repül - érkezzen a hosszú aszfaltcsíkra. Ez volt amerikai űrrepülés történetének első automatikus visszatérése is, eddig csak az egykori Szovjetunió Buran űrsiklója büszkélkedhetett ezzel az eredménnyel.


"A mai leszállás egy sikeres küldetés csúcspontja, ami a 30. Űrezred, a Boeing és a Légierő Gyors Reagálású Hivatala (RCO) közötti szoros csapatmunka eredménye" - nyilatkozott Troy Giese alezredes, a Légierő X-37B program vezetője. "Nagy elégedettséggel tölt el minket, hogy a program első küldetése minden pályán elvégzendő célkitűzést teljesített."

A 8,8 méter hosszú űrrepülőgép sikló repülésben tért haza, miután begyújtva elsődleges manőverező hajtóművét 270 kilométeres magasságból az atmoszféra felé kormányozta magát. Szárnyaival és hátsó stabilizáló lapjaival egy összezsugorított űrsiklóra emlékeztet, azonban nem emberek szállítására tervezték, raktere is csupán néhány száz kilogramm kapacitású, ami nagyjából egy pick-up rakterével vetekszik. A gépet a Boeing cég Phantom Works részlege építette. Az űrrepülő GPS navigáció segítségével lép be e légkörbe, illetve közelíti meg leszállópályáját, amit ezúttal óránkénti közel 480 kilométeres sebességgel ért el. A hővédelmet kerámia és szilícium-dioxid csempék biztosítják, ezért elvileg az X-37B szélsőségesebb visszatérési körülményekkel is képes megbirkózni, mint az űrsiklók.


"Gratulálunk a Légierő Gyors Reagálású Hivatalának és a Vandenberg Légitámaszpont 30. Űrezredének" - üdvözölte a sikeres küldetést és a visszatérést Paul Rusnock a Boeing alelnöke, aki a cégóriás részéről irányítja az X-37 programot. "Ez az űrkutatás egy új korszakának kezdetét jelzi, mi pedig felkészültünk, hogy 2011-ben fellőjük a második űrrepülőt is. A repülőgépek és az űrhajók legjobb tulajdonságainak egy költséghatékony, megbízható ember nélküli járműbe történő egyesítésével, a Boeing egyedülálló képességeket biztosított az RCO-nak."

Az X-37B költségvetése titkos, a Légierő azon kívül, hogy a mérnökök a repülési karakterisztikákat és a fedélzeti rendszereket tesztelték, semmilyen információval nem szolgált a 225 űrben töltött nap alatt elvégzett tevékenységekről. "Az X-37B program kockázatcsökkentést, kísérletezést és az újrahasznosítható űrrepülési technológiák fejlesztési koncepcióinak ellenőrzését végzi" - olvasható a Légierő pénteki állásfoglalásában, ami megfelel a testület által meghatározott Orbital Test Vehicle, azaz földkörüli pályára tervezett teszt jármű kifejezésnek.


A pénteki leszállással a program a földkörüli szakaszából a felújítási periódusba lépett, melyben a mérnökök megvizsgálják és kiértékelik a jármű űrben nyújtott teljesítményét, miközben a gépet felkészíthetik második útjára. A következő, 2011 tavaszára várható repülést valószínűleg egy teljesen új gép fogja teljesíteni, amit jelenleg a Boeing és a Légierő közösen épít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • johnfly #50
    Tervezz te jobbat, hogy ne b@ssza szét a hőtágulás!
  • Hrisskar #49
    Ugye jól látom, hogy még mindig a régi "tákolmány" hővédő pajzsa van mint az eddig űrrepülőknek?
  • sathinel #48
    Hawking is ay vagz szerinted ő sem tud semmit? Kíváncsi lennék akkor hogy te hol vagy kutató, és milyen szaklapokban publikálsz.

    http://www.youtube.com/watch?v=S_d-gs0WoUw

    elég ezt megnézni mennyi minden van csak a naprendszerben.
  • Kara kán #47
  • brueni #46
    állítólag ezt is brit tudósok állítják
  • Kara kán #45
    Ja, és arról még nem is szóltam, hogy állítólag 3x több csillag van a világegyetemben, mint gondolták. Jó kis Mikulás-ajándék...
  • Kara kán #44
    ...és mivel látom, hogy esz meg titeket a kíváncsiság, elmondom a jónak bélyegzett hírt is: nem sci-fisek és konteósok állítják azt, hogy elképzelhető, hogy a mi Napunk sem annyira magányos, hanem vagy egy barna/vörös törpe társa van, vagy még inkább egy Tyche fantázianéven emlegetett minimum Neptunusz, de akár 4 Jupiter méretű bolygó, (X-bolygó), amely bekavar az Oort-felhőbe, így hozva ránk a ménkőcsapásokat. 30 ezer cse-re lehet, és -100 fokos meleg van a felszínén.
  • Kara kán #43
    Akkor mondom a rosszat: ma délután a Csendes-óceánba zuhant egy ruszki Proton rakéta, Hawaitól alig 1500 km-re.
    3 Glonassz műhold veszett oda.


  • Kara kán #42
    Van 2 hírem, egy jó és egy rossz.
    Melyiket mondjam előbb?
  • kvp #41
    Ahhoz kepest, hogy ez a Burt Rutan fele spaceship one katonai valtozata egesz jol sikerult. Egy olcso, ujra felhasznalhato urrepulogeprol van szo, ami a vegleges valtozat kicsinyitett masa. A teszt soran egyebkent allandoan palyat valtoztatgattak, mindezt tavvezerlessel. Alapvetoen olcso katonai muholdak helyett jo, de vegso esetben szemelyszallitonak is megfelel, csak az utasoknak vegig urruhaban kell ulniuk. Azert vette at a hadsereg, mert a nasa-nal megvontak a tamogatast a project-tol, viszont a legieronek kell egy szemely es teher szallitasara alkalmas jarmu, ami kepes vissza is terni. Egyebkent a jarmu hajtomurendszere orosz tervezesu, mig maga a gep scaled composites es a boeing gyartja mint fovallalkozo.

    ps: A 30. ezred a teszt csapat, az 50. a gps-es tarsasag, de van 460. is. Ez nem a darabaszamuk, hanem hogy a legiero melyik reszehez tartoznak. Egyszeruen linearisan van szamozva az osszes alakulat, es ha van urrel osszefuggo reszleguk is, akkor az kap egy space wing nevet az azonositoszam melle.