Berta Sándor

Még nem virradt fel a mobilreklámok napja

A mobilreklámok terén még csak most várható az áttörés, de ez egy lassú folyamat lesz, mely furcsa módon nem a kicsiktől, hanem a legnagyobbaktól indul el.

Salvador Carrillo, a Mobile Dreams Factory cég vezetője és a tíz legfontosabb mobil marketinges személyiség között tartják számon. A szakember Arany Oroszlán díjat nyert Cannesban és tagja az Európai Mobil Marketing Szövetség elnökségének. "Az Arany Oroszlán díjat egy interaktív Ikea-katalógussal nyertem meg. A dolog lényege, hogy valaki lefotózza a lakását vagy a szobáját, majd különböző bútorokat választ ki a katalógusból és azokat virtuálisan elrendezi. Így pillanatok alatt kiderül, hogy az adott bútor elfér-e a helyiségben vagy sem. Ez az elismerés nagyon különleges, de kizárólag az ötletnek szól, nem jelent plusz megrendeléseket" - tért ki elöljáróban kitüntetésére Salvador Carrillo.

A szakember szerint a mobil web előnyei egyértelműek a vezetékessel szemben. Talán nem gyorsabb a vezetékesnél, de általa sokkal gyorsabban oszthatók meg az információk és jóval több személy érhető el, hiszen majdnem mindenkinek van már mobiltelefonja. De a mobil reklám esetében még csak most várható az áttörés, ez viszont egy új evolúciós folyamat. A Mobile Dreams Factory hat éve van a piacon, de csak az idei esztendőben tapasztaltak jelentős növekedést. 2007 a válság éve volt, 2008-ban magára talált a piac és 2009-től indult el újra a növekedés. Ezt támasztja alá, hogy tavalyhoz képest a forgalmuk 80 százalékkal nőtt.

"Az egyik nagy problémát az jelenti, hogy nagyon kevés vállalat foglalkozik multimédiás reklámokkal, mivel ezeknek az innovációnak az árát meg kell fizetni. Van néhány cég, amely mindig az újdonságokat keresi; ilyen a Nike, a Coca Cola vagy a RedBull. Ők sokat fizetnek az ötletekért, a költségek náluk nem igazán számítanak. De ha egy kisebb vállalkozást keresünk meg, akkor általában azt a választ kapjuk, hogy: ok, de mennyivel több terméket adok el ennek az ötletnek a segítségével? Ez az, ami abszurd, hiszen azt sem lehet kiszámolni, hogy mennyi plusz eladást eredményez egy televíziós reklám."


"Meg kell változnia a cégek hirdetésekhez és marketinghez fűződő viszonyának, mert koránt sem használnak ki minden reklámlehetőséget. Vannak komoly ügyfeleink, amelyek óriási hirdetési és marketingbüdzsével dolgoznak, de ennek ellenére sok döntéshozó ódzkodik az újtól. A nagy társaságok túl gyávák, mert a marketingigazgatók nem mernek kockázatot vállalni. Amennyiben nem jön be egy televíziós kampány, akkor még kimagyarázhatják magukat, de ha valami új dolgot próbálnak ki és az nem válik be, akkor azt könnyen az állásukba kerülhet" - nyilatkozta az Európai Mobil Marketing Szövetség elnökségi tagja.

Salvador Carrillo elmondta, hogy a következő 2-3 évben az egyik fő témát a mobil alkalmazások szolgáltatják majd. Ennek oka, hogy folyamatosan nőni fog azoknak az okostelefon-tulajdonosok a száma, akik mobil programokat használnak. De azt egyelőre nem lehet megjósolni, hogy mi lesz a helyzet 2020-ban. Szintén fontos változásokat hozhat a HTML5 elterjedése. A mobil webes szabványokat azonban Steve Jobs és Eric Schmidt határozza majd meg. A harcot alighanem a Google nyeri meg, mivel a fejlesztők nem szimpatizálnak a túl szigorú politikát folytató Apple-lel. Steve Jobs cége azt a filozófiát vallja, hogy aki velünk akar dolgozni vagy együttműködni, annak azt kell tennie, amit mondunk. A Google filozófiája ennek az ellentéte, a fő hangsúly a nyitottságon van. Igaz, Eric Schmidtéknek az adatvédelmi kérdések komoly gondokat okozhatnak.


"A mobil marketing fő témái a közeljövőben a mobil keresés, a videók, animációk, HTML5 tartalmak és a helyhez kötött szolgáltatások lehetnek. De ez a piac még viszonylag kicsi és jól áttekinthető. Úgy gondolom, hogy négy operációs rendszer, illetve platform lesz meghatározó: az Android, az iPhone OS, a Windows Phone 7 és a Research in Motion fejlesztése. A Symbian teljesítménye meglehetősen gyenge, elég csak megnézni a gazdasági eredményeiket. Az okostelefon-piacon a Nokia nem versenyképes. A Symbian Storeból letöltött alkalmazások száma a többi platformbolt hasonló adataihoz képest nevetségesen alacsony" - szögezte le a szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • willcox #8
    1. nem vagyok diák.
    2. ha valami kell nekem, azt megveszem.
    3. ami nem kell nekem, olyanért egy fillért sem vagyok hajlandó fizetni.
    4. semmi pénzért (mármint, ha nekem fizetnének) nem vagyok hajlandó reklámokat nézni, pláne nem úgy, hogy még én fizetek.
  • willcox #7
    Ez általában igaz, de a telenornál van perc alapú is.
  • Armagedown #6
    csak az a gond hogy nem perc alapján van a net számlázva , hanem adatforgalomra :)
  • Tripax #5
    Ellenben ha diák vagy és egy reklámért kapsz 2-5 perc netet akkor viszont, lefogod nyelni a békát (lásd egy ingyen reklámot), csakhogy a nyert 2-5 percből értesítsd a barátod/barátnőd. Csakhogy egy példát mondjak, a gsm időben volt olyan, hogy ha 10 mp-n belül raktad le a telefont akkor nem számított hívásnak (ma bezzeg nincs ilyen anomália).
  • willcox #4
    "az internetért is fizetsz, reklám is jön rajta" - szerinted az internet előfizetés nélkül jön? LOL! Egyébként a gépemen egy darab reklám sem jelenik meg.
    Mobilra meg azért nem kell nekem mobilinternet, mert a mobilon nem tudom megoldani a reklámok tiltását, és azért meg nem fizetek, hogy reklámokat nézhessek.
    "email->sms gateway-ért is fizetsz" - én ugyan nem.
  • bakagaijin #3
    Hmm, az internetért is fizetsz, reklám is jön rajta. email->sms gateway-ért is fizetsz, azon is tetszőleges spam jöhet (emiatt is mondtam le, amíg ingyenes volt addig "csak" törölni kellett az sms-eket)
  • speed2006 #2
    Én sem. Én meg nem is akarok reklámokat kapni. Főleg nem a kéretleneket. A végén 2 percenként zizeg majd a teló hogy jött valami reklám.
  • willcox #1
    Nem hiszem, hogy van olyan ember, aki a pénzéért (előfizetés) reklámokat akarna nézni.