Gyurkity Péter

Megjelent a Motorola Droid Pro és Droid 2 Global

A tengerentúlon már elérhetővé vált a Motorola két új okostelefonja, elsőként a Verizon kínálatában. Mindkét változat kellemes specifikációval érkezik, az előrendelők komoly összeget takaríthatnak meg.

Elsőként a Droid Pro érkezéséről számoltak be a lapok, ehhez ugyanis hivatalos sajtóközlemény is társult, amelyet itt vehetünk közelebbről is szemügyre. Ebből kiderül, hogy a Verizon Wireless az Egyesült Államokban ezen a héten kezdi meg az előrendelések teljesítését, míg a nagyobb türelemmel rendelkező vásárlók 18-tól vehetik majd kezükbe a megoldást.


A Droid Pro elsősorban üzletemberek számára készült, ára 280 dollár, amelyet egy, a gyártóval történő gyors levélváltással 180 dollárra faraghatnak le az amerikai vásárlók. A készülék az Android 2.2 operációs rendszert veszi igénybe, a hardveres oldalon pedig 3,1 hüvelykes multi-touch kijelzőt, QWERTY-billentyűzetet, 1 GHz-es OMAP 3620 processzort, 512 MB RAM-ot, 2 GB-os belső tárolót, 5 megapixeles kamerát (autófókusz és dual flash támogatással), valamint 802.11n Wifi, Bluetooth 2.1, illetve DNLA-elérést, 3G hotspot funkciót, továbbá biztonsági jellegű extrákat találunk (úgy mint bonyolult jelszavak támogatása, AuthenTec IPsec VPN integráció, illetve a készülék és az SD-kártya tartalmának távolról történő teljes törlése).


A két cég ezzel egy időben a Droid 2 Global készüléket is elérhetővé tette. Ez a változat szintén az Android 2.2-es verzióját futtatja, CDMA EVDO, GSM, valamint UMTS támogatással érkezik, kijelzője 3,7 hüvelykes (a felbontás 854 x 480 pixel), a QWERTY-billentyűzet csúsztatható, a Texas Instruments OMAP processzora 1,2 GHz-en fut, a belső tároló mérete 8 GB, a kamera 5 megapixeles, a folyamatos elérésről pedig 3G mobile hotspot, 802.11n WiFi, Bluetooth, valamint GPS támogatás gondoskodik.

Ez a készülék is a Verizon oldaláról szerezhető be, ára kétéves előfizetés esetén 300 dollár (illetve 200 dollár a kedvezmény igénybe vételét követően), előfizetés nélkül pedig 560 dollár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Papichulo #27
    "De mondok neked egy példát... az első magas szintű nyelvek vajon hogy keletkeztek? jaaaa gépi kódban írták. Mégsem kezdték el basicban megírni a pascalt amiben a c-t és amiben a c++-t és így tovább, mert okos emberek csinálják nem olyanok mint pl te :)"

    Az az eros kulonbseg, hogy ezek mind forditok es mindegyik gepi kodra fordit. Tehat a te ertelmezesed szerint ez mind native code. Ugyhogy gratulalok, ahogy magadnak mondtal ellent.
    Ki sem terek most olyanokra, hogy VM kornyezetben nem lehet teljesitmeny vagy eroforraskritikus alkalmazasokat irni. Leforditva szamodra: ugyanazon a hardware-en egy modern FPS jatek mindig is jobb es szebb lesz ha native megirjak arra kornyezetre, mintha egy VM-en keresztul futna, mely extra eroforrasokat von el a rendszertol.

    ps: Az meg honnan jon, hogy en Apple fan vagyok (mert ugy a fan szora te sem tudsz magyar kifejezest, ezert hasznalod az angolt->double standard)? En csak tenyeket irok le. Amugy most openAT oprendszerre fejlesztek ARM processzorra, windows kornyezetben, melyekhez semmi koze sincs az Apple-nek. Jobban kedvelem az OSX-t es szivesebben hasznalom, mint a windows-t, de nem vagyok elfogult, ellentetben veled, aki minden egyes alkalmat megragad, hogy irrelevans modon, odabofogjon valami frocsogest. Ennyit az en "fan"-sagomrol es a te megszallottsagodrol.

    ps2: "előveszel egy angol szótárt". A rossz hir szamodra, hogy nekem ehhez nem kell elovennem a szotart. Mivel az elmult 10 ev legnagyobb reszet Amerikaban toltottem, ezert tobbet hasznaltam az angolt meg a spanyolt, mint a magyart, mialtal bizonyos kifejezeseknek nem ismerem a magyar analogiajat es kedvem sincs gondolkoznom rajta. Ha szamodra ez ennyire megterhelo, megkerlek elore is, hogy ne olvasd es ne reagalj a hozzaszolasaimra. Idot sporolnal meg mindkettonknek. Koszonom...

    ps3: Te ugyan magyarul irsz, de hibaktol hemzsegoen. Nekem lenne ra mentsegem, mi a tied? Pl: "Értelem szerűen" = "ertelemszeru", "magas szintű" = "magasszintu", "hogy" ele vesszo, mondat mindig nagybetuvel, stb... Nem, nem vagyok grammar nazi, de aki ennyire lokalpatriota, hogy meg az angol szavakon is kiakad, annak illene legalabb az altala tisztelt nyelvet tokeletesen beszelnie.
  • sanyicks #26
    MUHHHAHAHA "Tanultal egy uj szot es azt ismetelgeted?" ha jól emlékszem pont te szoktad azt csinálni, hogy előveszel egy angol szótárt, és jó sok angol szót helyettesítesz a magyar mondatokba, gyakran ismételve, hogy szakmaibbnak tűnjenek a marhaságaid :))
  • sanyicks #25
    Értelem szerűen csak egy vm kell. Csak az olyan idióták tudnak ilyen marhaságot kitalálni hogy vm-ben vm mint te és a többi epl fan, mert ti nem vagytok értelem szerűek :)...

    De mondok neked egy példát... az első magas szintű nyelvek vajon hogy keletkeztek? jaaaa gépi kódban írták. Mégsem kezdték el basicban megírni a pascalt amiben a c-t és amiben a c++-t és így tovább, mert okos emberek csinálják nem olyanok mint pl te :)

    Hülye m$ is külön vm-et írt a c#-hoz, ahelyett hogy java vm-ben futtatta volna... kár hogy nem kérdeztek meg téged :DD (vagy szerencsére)
  • lenox01 #24
    Na te csak ne dumálj aki widgetet akar rakni egy unreal engine-be. :)
  • lenox01 #23
    Ti még nem ismeritek a végtelen lehőségek fogalmát. VM a VM-ben, az aztán az igazi. Aztán a következő meg az előző VM-jében és így tovább. Nem kell leragadni a mánál :D
  • Papichulo #22
    Honnan vesznek emberek ekkora baromsagokat, mint te? Tenyleg hihetetlen...

    Tojas es tyuk problema: A VM-et miben fogjak megirni? Az egy regebbi VM-ben fog futni? :)
  • sanyicks #21
    hát ilyen nem fog megtörténni, ugyanis a jővő a jit, a natív nyelv meg a múlt ;)
  • Ulkesh #20
    Az operációs rendszer feladata az alkalmazások futtatása, az erőforrások menedzselése és kiosztása, perifériák kezelése stb.
    Vagyis igen, a te felfogási szintedre leegyszerűsítve, az a dolga, hogy alkalmazásokat tudjál elindítani. Apró gond, hogy mindegyik OS-nek ez a feladata :D az, hogy most ez egy Unreal engine-se FPS játék, vagy egy idióta widget, nem igazán jelentős.

    Szóval mielőtt szakmai témában beböfögnél egy fórumra, lehet, hogy el kéne pár szakmai témájú oldalt, ne adj isten könyvet is olvasnod és akkor egyrészt okosabb lennél, másrészt nem nevettetnéd ki magad.

    (Az Androidra meg majd akkor térjünk vissza, ha az alkalmazások nem egy java VM-en keresztül fognak futni, meg JIT compilerrel bohóckodva, hanem natívan.)
  • kecskeszeme #19
    Most tényleg telefonokon veszekedtek? Szánalmas...



    (Ideális esetben most jól összefogtok ellenem és elül az agyatlan vitátok. :P)
  • Papichulo #18
    "De csak részben sikerült mert apple féle zárt gondolkodásmódod van[...]"
    Ha te mondod?! Orulok, hogy ennyire jol ismersz. Hol talalkoztunk?

    "[...]ezért a poén nem esett le neked."
    Tenyleg nem ertem a poent. Legyszives vilagosits fel ezzel kapcsolatban (is)!