SG.hu·

Olcsóbb szoftverekkel visszaszorítható a kalózkodás

Kínában egy végrehajtott árcsökkentésnek köszönhetően sikerült visszaszorítani a kalózszoftverek arányát és ezzel párhuzamosan nőtt az eladott jogtiszta programok száma.

A vezető szoftverfejlesztők sokáig nem voltak hajlandóak elfogadni azt az érvet, miszerint a túl magas árak miatt nem veszik termékeiket az emberek és ezeknek köszönhető részben az is, hogy megnőtt az érdeklődés a kalózváltozatok iránt. A The Wall Street Journal tudósítása azonban most rámutatott, hogy amint a Microsoft és más fejlesztők csökkentették az áraikat, azonnal megnőtt az értékesített szoftverek száma és ezzel párhuzamosan sikerült visszaszorítani a kalózmásolatok arányát.

A redmondi cég sokáig Kínában is az Egyesült Államokban alkalmazott árakon kínálta operációs rendszereit és irodai programcsomagját annak ellenére, hogy a távol-keleti országban jóval kevesebbet keresnek az emberek. A vállalat ezt azzal indokolta, hogy felesleges levinnie az árait, mert eleve esélytelen az illegális kópiákat készítőkkel, és azok gyakran kevesebb, mint 1 euróért árult lemezeivel szemben.

Az óriáscég tavaly változtatott a gyakorlatán és a Windows 7 Home Basic verzióját akciósan 399 jüanért (43 euróért) kínálta. Simon Leung, a Microsoft kínai vezetője közölte, hogy a lépés bejött, ugyanis komoly mértékben emelkedett az eladott Windows 7-es szoftverek száma. A menedzser konkrét eladási számokat nem mondott, de rámutatott, hogy az alacsony árak hatékony segítséget jelentenek az illegális másolatok elleni harcban.

A stratégiát időközben sikeresen átvette az Autodesk és az Adobe is. Mind a két vállalat vezetői úgy vélték, hogy a mérsékelt áraknak köszönhetően jelentősen visszaszorítható a régióban az illegális kópiák használata. Ng Yew Hwee, az Adobe kínai ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a helyi felhasználók az alacsonyabb árak miatt inkább készek befektetni a pénzüket alkalmazásaikba. Ugyanakkor fontos az is, hogy az embereket felvilágosítsák a legális szoftverhasználat előnyeiről.

A legkomolyabb sikert alighanem az Autodesk érte el, amely a csökkentett árainak köszönhetően gyakorlatilag megkétszerezte eladott licencei számát és ezek így elérik a 300 000-es összpéldányszámot. Patrick Williams, a cég ázsiai és csendes-óceáni régióért felelős vezetője leszögezte, hogy az áraik most nagyjából az egyesült államokbeli árak felét teszik ki. Az USA-ban az AutoCAD 2011 jelenleg 3975 dollárba kerül.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© homeless2010. 11. 03.. 07:24||#78
De ez nem jelenti azt, hogy nagyobb lesz a cég bevétele. Mert pl egy Adobe CS5 5-600k. Ezt hiába adják mondjuk 300k-ért többynire úgyis csak a cégek fogják megvenni. 20-30.000 Ft-ra meg úgysem fognak lemenni. De ezzel szerintem nincs is semmi probléma. Nem várhatjuk el senkitõl, hogy a szoftverét, amivel mások miliókat fognak termelni, fillérekért osztogassák.
© ffxi2010. 11. 02.. 17:28||#77
A hülye is tudja, hogy olcsón több kel el. Vajon a nagyszéken ülõ közgadászok mért nem jöttek rá erre?
© torreadorz2010. 11. 01.. 18:02||#76
"freebsd, solaris, aix mióta linux? Nézzél kicsit utána hogy mi a linux..."

Én meg ezt irtam:

"Unixokról már nem is beszélve, majd próbálj meg elinditani egy hpux-ra forditott programot mondjuk solaris-10-en."

Hát igen, látom az olvasás/szövegértés még nem nagyon megy. Legalábbis mintha nem nagyon menne a unix vs linux szavak megkülönböztetése.

"Fõleg hogy a legtöbb program source-ból is telepíthetõ"

Jaja. Mert aztán tényleg baromi sok felhasználó szeretné forrásból forgatni a kódot. Én eléggé értek a linuxhoz, de még én sem szeretem forrásból forgatni a dolgokat, mert aztán jön a hibaüzenet hogy xyz.h fájl nem található és szokszor google nélkül lehetetlen kitalálni hogy ez aztán mi a turónak is a része és hogy mit kéne feltelepíteni.
© sanyicks2010. 11. 01.. 16:54||#75
freebsd, solaris, aix mióta linux? Nézzél kicsit utána hogy mi a linux...
bazeg! a win3.1-es program nem fut win7-en! fúúú... ez nem gond? 😄
geci armon sem fut az x86 program pedig tranzisztor van mind2-ben!

amúgy fail, redhat rpm-et futtattam ubuntun, ami ugye debian alapú 😊

Mondom én hogy nem értesz hozzá. Fõleg hogy a legtöbb program source-ból is telepíthetõ, ami aztán meg majdnem mindenen megy 😉
Na meg a win bináris kompatibilitása is olyan amilyen... nézzük milyen néhány xp, win98 program win7-en futtatás esetében:
felhasználói io teljes fagyás(ilyennel mostanában találkoztam elõször) minden más megy tovább de ugye a gép kezelhetetlen, fekete képernyõ ahonnan az egyetlen kiút a reset.
És ehhez a fantasztikus kompatibilitáshoz van egyre több gigányi kaotikus dll dzsungel az újabb és újabb win verziókban.
Szóval hagyjuk már a tündérmeséket 😄
© torreadorz2010. 11. 01.. 14:12||#74
"hát az látszik hogy egyáltalán nem értesz hozzá, ugyanis a linux disztribeken futó programok PONT binárisan kompatibilisek egymással(mert ugyan az a kernel), max a függõségek nem mindig kompatibilisek (gui, akármikezelõ), de mivel a bináris kompatibilitás megvan bármire bármelyik függõséget fel lehet rakni..."

Aha. Akkor most fordits le egy programot ubuntu lucidon, majd probáld meg elinditani rhel-2ön...

Vagy egy freebsd-re forditott programot debian-sarge-on.

"de mivel a bináris kompatibilitás megvan bármire bármelyik függõséget fel lehet rakni"

Omfg, hülyékkel nem tárgyalok. Egyszer majd próbáld meg felrakni... Persze fel lehet, pont úgy ahogy egy 1200-es ladából is lehet ürrepülõt épiteni. Csak sok idõ kell hozzá...

Unixokról már nem is beszélve, majd próbálj meg elinditani egy hpux-ra forditott programot mondjuk solaris-10-en. Vagy egy aix-et tru64-en...
© sanyicks2010. 11. 01.. 13:16||#73
és? programozásról volt szó... tehát valamit még is jól csináltak hogy az ingyenes java-ból jött a bevétel nagyrésze...
© homeless2010. 11. 01.. 13:01||#72
"Veszek egy 5 ezer forintos, mûszaki valamit, van rajta 1- jobb esetben 2 év garancia.

A szoftvereken meg semmi, NEM vállal semmilyen felelõsséget!!
Édes nem?? No ere is lehet gombot varrni..
"

A legtöbb fizetõs szoftveren van garancia, csak el kéne olvasni az EULA-t. MS termékeken is van. Windows 7-re asszem 1 év. Meg van még ingyenes support, meg ingyenes frissítések.
© homeless2010. 11. 01.. 12:45||#71
Inkább te olvassál. Az eladás elõtt folyamatosan csökkent a sun bevétele, gyakorlatilag muszáj volt eladni. 7,4 milliárd $ egy ekkora cégnél aprópénz. Évekkel ezelõtt a többszörösét érte volna. Akkor mit is csináltak jól? Leszerepelt a sparc, a solaris, az opensolaris, az x86/x64 szervereik eladása sem kiemelkedõ, egyedül a java ami stabil. Szerintem csak az x86/x64 szerverek miatt meg a java miatt vette meg az oracle, a többi hamarosan megy a levesbe.
© alexTv2010. 11. 01.. 07:48||#70
csak a tisztánlátás miatt!

Adott egy bõr motoros szerkó , megveszem használom, megunom, ócsóbért eladom.
Adott egy mûszaki cikk, autó (itt is van fejlesztõ designer, meg minden)
Megveszem használom, megunom eladom.. Adott egy könyv, ugyanez..

Anno Bill H(g)ates bácsi kitalálta a szellemi termékek védelmét.
A szofvereket más hangsúllyal mérik, miért??

Más!
Veszek egy 5 ezer forintos, mûszaki valamit, van rajta 1- jobb esetben 2 év garancia.

A szoftvereken meg semmi, NEM vállal semmilyen felelõsséget!!
Édes nem?? No ere is lehet gombot varrni..
© OstOr2010. 11. 01.. 02:31||#69
Ezt szerencsére a Valve már régen kitalálta. Streamen most veszem a hetedik programot, amit a Team Fortres 2 kb. 2000Ft-ér. A Left4Dead2-öt is 1200 forintért vettem ami egy menü ára a Mcdolalds-ban!