Szekeres Viktor

Jön a Top Gun 2

Egy amerikai stúdió elhatározta, hogy folytatást készít 1986 legsikeresebb filmjének, a Top Gun-nak, így most már csak Jerry Bruckheimer producer és Tony Scott rendező bólintására várunk.

A Vulture értesülései szerint a Paramount Pictures stúdió ajánlattal kereste meg Jerry Bruckheimer producert és Tony Scott rendezőt, hogy készítsék el 1986-os sikerfilmjüknek, a Top Gunnak a folytatását. Természetesen a második rész már új karakterekről szólna, de a hír szerint Tom Cruise is kaphatna egy kisebb szerepet a filmben. Ezt egyébként Tom Cruise ügynöke cáfolta az Entertainment Weekly-nek, majd idővel a cáfolat eltűnt az oldalról, így meglehet, hogy mégiscsak láthatjuk mellékszerepelni vagy cameózni napjaink egyik legnagyobb filmsztárját.


A hírek szerint a Top Gun második részét az a Christopher McQuarrie írná, aki legutóbb a Valkűr történetével jelentkezett, nemsokára pedig Az utazóban (The Tourist) láthatjuk kiírva a nevét, mint a forgatókönyv szerzőjét. Jerry Brukheimer egyébként még júniusban elmondta, hogy maga a repülős és vadászgépes társadalom teljesen megváltozott az első film óta, így másféleképp kellene megközelíteniük az esetleges folytatást. A Top Gun a maga idejében gigantikus siker volt, 176 millió dolláros amerikai bevételével 1986 legsikeresebb filmje lett a Krokodil Dundee előtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bippo #2
    Én örülök neki, csak félek tőle, hogy nagyon eltúlozzák (mert hogy villantani kell). De egy sima vadászgépes cuccnak örülnék. F-22, Eurofighter szintű gépekkel.
    Az nekem elég lenne.
  • gromgotth #1
    Ez de jó hír! haha