Ötvös Tibor

Kirobbanó siker a Halo: Reach


A jelek szerint a Bungie méltó módon búcsúzik a sikersorozattól, hiszen a Halo legújabb része kirobbanó siker lett.

A Microsoft a tegnapi Tokyo Game Shown tartott prezentációján örömmel tudatta az egybegyűltekkel, hogy a Halo: Reach a megjelenése napján kereken 200 millió dolláros bevételt hozott. Számot nem árultak el, de ez legkevesebb 3 millió eladott példányt jelent. Ez pedig a 2010-es év eddigi legnagyobb bevétele, mely egy szórakoztatóipari termékből származik.


Ezzel alaposan feladta a csapat a leckét a Call of Duty: Black Opsnak, melytől az Activision a Modern Warfare 2-t lepipáló eladásokat vár. Mindenesetre a Microsoft azt is hozzátette, hogy a kritikusok is imádják a játékot, hiszen a bemutatók jelenlegi átlaga 92 százalékon áll és ezzel 2010 második legjobbjának számít (az élen a StarCraft 2 áll 93 százalékkal).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skynet #10
    Lol a Starcrafz eladásai csak pc-s viszonylatban szémítanak nagynak,konzolon a legtöbb nagy exkluzív cím produkálja azt az eladást sőt még többet is...:)
  • kanduhr #9
    PC-én...
  • morden #8
    Ej hát nem a starcraft 2 kaszált a legtöbbet idén ?
  • Jude666 #7
    Öljetek meg, de én úgy érzem kár volt megvennem, nem jön be :(
  • Julius Caesar #6
    A halo mint játék tényleg nem nagy dolog, újítást nem nagyon hozott. DE! A meglévő dolgokat jól kombinálta, összegyúrta szépre és szórakoztatóra, ráadásul egy olyan univerzumot húzott köré, ami kidolgozott, remek táptalajt ad mindenféle játéknak és hangulatos. Épp ezért nekem minden halo (amihez szerencsém volt) irdatlanul szórakoztatott, lekötött.

    Szerintem minőségi cucc, mindenki megtalálja benne amit akar: valaki egy agyatlan hentet, valaki egy kalandot valaki meg egy könnyed akció-sci-fit.
  • huanito #5
    Minden játék annyit ér, amennyien megveszik!
  • Dzson #4
    Élénken él még emlékeinkben a hype játékokat reálisan lepontozó és kritizáló tesztelők kirugdalása - vagy ennek szorgalmazása a kiadók részéről. Gamer szinten a HR maximum egy kemény hetes.
  • Skynet #3
    Kirobbanó siker akárcsak a COD MW2, a legyek mindig gyűlnek a szarra.
    Közben a játékosok erősen 7 alá/köré pontozzák a játékot.:)
  • narumon #2
    Szerintem mindenki maga dönt, hogy neki melyik. God of War 3 engem speciel percekre sem kötne le, Halo:Reach viszont nekem kötelező vétel. Ez nem gond, szerencsére ezért vagyunk ennyifélék, és ezért van ennyiféle játék is, hogy lehessen választani.
  • LeventeV #1
    tisztelem a programozok munkajat de en meg mindig a God of War 3at tartom az ev eddigi legjobb jatekanak.