Szekeres Viktor

Még mindig Stallone a legnagyobb király

A The Expendables elegánsan beintett a kételkedőknek, hiszen immáron második hete számít Amerikában a legnézettebb filmnek a mozikban. Kérdés, hogy a hazai közönség mennyire lesz vevő a "régi iskolára"?

Nemzetközileg ugyan még nem tett szert nagyobb bevételre Sylvester Stallone új filmje, a The Expendables, de Amerika továbbra is meg van veszve az akciózúzásért. Mi sem jobb bizonyíték erre, hogy 52%-os bevételcsökkenést követően a zsoldosok kíméletlen öldöklése második hétvégéjén is a legsikeresebb volt Amerikában. A péntektől vasárnapig összekalapozott 16,5 millió dollárral a 80 millióba kerülő alkotás már 65 milliónál tart, s jelzi eközben azt, hogy igenis lehet sikeres R-korhatáros akciófilmet készíteni.


A The Expendables teljesítménye már csak azért is megsüvegelendő, mert augusztus 20-án nem kevesebb, mint 5 új film került az amerikai mozikba, ráadásul mindegyik minimum 2000 filmszínházba. A konkurencia azonban meg sem kottyant az akciófilmnek, s még az is lehet, hogy a jövő hetet is az élen fogja üdvözölni, hiszen sem a Takers című akciókrimi, sem a The Last Exorcism című horror nem fog kasszát robbantani, bár utóbbi sikerre esélyes. Persze afféle jokerként az Avatar különleges kiadása is bemutatásra kerül, kérdés, hogy a korlátozott moziszám mire lesz elegendő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #7
    ezt ugye nem mondod komolyan? ki az a veke közül, aki 2 milliónál nagyobb összeget kaphat? lundgren? austin? még stallone sem kap nagy összegeket egy szerepért, elmúltak azok az idők.
  • kelso #6
    80milla? ennyi nagy névvel elég olcsón megúszták
  • Darth Sith #5
    Szép lassan valóban bemutathatnák már itthon, de helyette ilyen szar kutyás-macskás baromságokat nyomatnak...
  • bmw #4
    Moziban nem lesz nalunk?
  • pokolfiu #3
    majd a második részből megtudjuk... réndzsörbácsi hiányzik a régi nagy ikonok közül még, de tudnék még mondani hozzá, de szerintem Sly összeszedi a maradékot.... :)
  • shandix #2
    Chuk Noris vs. Stallone küzdelembe ki nyerne?
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Helyesírási hibák...

    Én örülök, hogy ilyen sikeres a film. Blu-Ray-várós.