Berta Sándor

Jótékony célokra adakoznak a milliárdosok

Két hónap alatt 40 amerikai bankár, cégvezető és vállalkozó csatlakozott Bill Gates és Warren Buffett felhívásához, amelynek célja, hogy a milliárdosok ajánlják fel a vagyonuk felét jótékony célokra.

A The Giving Pledge nevű kezdeményezést támogatók között van Paul Allen, Eli Broad, a Kaufman&Broad ingatlancég alapítója és felesége, Edy; John Morgridge, a Cisco Systems korábbi főnöke és neje, Tashia; Ted Turner médiamogul, a CNN alapítója; Michael Bloomberg, New York polgármestere; Larry Ellison, az Oracle társalapítója; David Rockefeller bankár, Ronald Perelman befektetési szakember, Diane von Fürstenberg tervező, Barron Hilton szállodalánc-örökös és George Lucas.

"Azért ajánlom fel a vagyonom zömét, hogy ezáltal javítsak az oktatás helyzetén. Ez ugyanis a kulcsa az emberiség túlélésének. Közös jövőt kell terveznünk és az első lépés a gyerekeinknek nyújtott szociális, érzelmi és az intellektuális segítséggel kezdődik" - hangsúlyozta George Lucas.

Gates és Buffett elhatározták, hogy több száz gazdag embert akarnak meggyőzni arról, hogy még életükben vagy a haláluk után mondjanak le az általuk összegyűjtött vagyon jelentős részéről és azt adják segélyszervezeteknek vagy kutatási célokra.

Buffet már 2006-ban bejelentette, hogy a vagyona 99 százalékát felajánlja a Bill & Melinda Gates Alapítványnak, illetve más jótékonysági szervezetnek. Az 54 éves Gates és felesége eddig több mint 28 milliárd dollárral támogatta az alapítványt és szeretnék, ha a példájukat más gazdagok is követnék.

A 79 éves Buffet közölte, hogy az akció még csak két hónapja indult, de nagyszerű a fogadtatása. Az alapvető céljuk az, hogy elgondolkoztassák a gazdag családokat arról, miként fektethetik be jól a vagyonukat. Gates és a befektetési szakember 70 milliárdost kerestek meg, akik közül néhányan eleinte hallani sem akartak az adakozásról, de később sokakat sikerült meggyőzniük.

A kampányhoz eddig a Washington D.C.-ben élő milliárdosok mellett kaliforniai, nebraskai, New York-i, georgiai, hawaii, marylandi, michigani, missouri, oklahomai, pennsylvaniai, texasi, utahi és Washington állambeli gazdagok csatlakoztak, s eddig 100 milliárd dollár gyűlt össze. Az egyetlen kikötés, hogy mindenkinek legalább a vagyona felét fel kell ajánlania, azt azonban az illető dönti el, hogy milyen célokra menjen az összeg. A kezdeményezéshez csatlakozók nyilvános nyilatkozatot tesznek. A Forbes magazin adatai szerint egyébként jelenleg az Egyesült Államokban több mint 400 milliárdos él.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • polarka #53
    1. qrvára NEM JÓ DOLOG bárkinek adományozni
    2. ha már adományozik vki, akkor annak sztem ő sem őrül, h akár "csak" 10%-át is lenyúlják (1ébként nem 1szer volt már példa, h az egészet lenyúlták)
    3. Japán 1ébként anno az oktatásra és egészségügyre nem sajnálta a pénzt (nálunk pont ezeket csorbítják, de a segélyeket és nyugdíjakat bezzeg tolják)
    4. itt a hírek mellett általában nem szokták az emberek teljesen kifejteni a véleményüket. ergo csak tömörített véleményeket kapsz, amikből nem állhat össze, h ki miért mondja amit mond, így könnyű bárkit hülyének nézni. erre vannak a fórumok, ahol aki időmilliomos szépen elfilozofál a többiekkel
  • Marshallair #52
    Nagyon tetszik ez az SG.hu...
    hihetetlen véleményeket olvasok itt nap mint nap...
    így tehát szemezgetnék néhány hozzászólásból...
    De akkor gondoljunk is bele.
    Bill Gatesnek és a többieknek akkora vagyonuk van hogy ha csak a fele megmarad, még bármit meg tudnak venni, sőt talán a (-99%) 1% is elég rá.
    A pénz adomány bárkitől is jön és bárhova is megy egy JÓ DOLOG!
    És ha a "10 % a lebukik már megérte" ha a 10% a valós lesz az adománynak már megérte! Ti így sosem tudtok gondolkozni? ha ez a vélemény fogadja a leendő adakozókat valyon miért adakoznának?
    és hogy mikor tette, most tette és nagyon jól tette... jobb későn mint soha...
    Valmint nem kell "alanyi jogon fedél minden ember feje fölé". Ez a legorbitálisabb szöveg. Ez egyébként létezik, szociális segélynek hívják, többnyire csak a kisebbségiek részesülnek, 1km es körzetemben sok ingyen házról tudok, viszont 1 sem képes rendbe tartani sem, nem hogy megdolgozni érte. A társadalom nem így működik.Ha nekem lenne ennyi pénzem adakozni 3 dologba volna érdemes fektetni és 1 re szimplán odafigyelni. ( persze amerikában ezek a gondok nem akkorák mint nálunk)
    tehát kell Piac, Gazdaság-- ( a kettő összefügg) és persze a már említett oktatás, emellett a tiszta vezetőségre kell odafigyelni, és voilá, meg lehet dolgozni a fedélért.
    most az a gond hogy hiába melózik az amber 8-12 órában plusz mellékes, fedél nem lesz...
    / elnézést nem okoskodni akartam és még csak nem is tartozik szorosan a tárgyhoz, a hozzászólásaitokhoz viszont igen/
  • polarka #51
    mintha számítana bármit is, h nyugdíjba vonul-e vagy sem
  • jaspercry #50
    Ettől ,még nem lesz Bill a kedvencem!
    Tudjátok,hogy magyarországon az átlag adományok nagy része nem oda kerül ahová szánják őket?
    több mint a fele ,általában alapítvány müködésére,az alapítvány által megbízott cég,cégek kifizetésére,plusz kishazánkban adóra megy el.
    (mondjuk ha egy árvaháznak ,odaajándékozol 10biciklit,akkor az árvaház ez után befizeti az adót) azaz értékbecslés által meghatározzák a kerékpárok használt értékét,és puff már meg is adóztatja az álam....
    az árvaháznak ez pénzbe kerül.
    Amerikában nem tom hogy van ez ..
    biztos ,hogy azért ez nem így néz ki,már mint jaj de rendesek vagyunk mi milliomosok,milliárdosok ,rengeteget adunk!
  • Hegi90 #49
    Ha BG is így csinálta volna, akkor nem akkor alapított volna egy ilyen szervezetet, mikor már nyugdíjba vonult!
  • Hegi90 #48
    Nincs nagy háza egyáltalán. Ajánlom a figyelmedbe a Bill Gatesről készült dokumentumfilmet, asszem a BBC csinálta, de le van szinkronizálva
    és fent van magon
  • Hegi90 #47
    "hogy pl. az afrikaiakat olyan oltással lássuk el, amire semmi szükségük nincs, sőt inkább káros rájuk nézve." jajj takarodj már sg-ről. Tudok egy jó helyet számodra, ahol senki sem akar téged bántani, és nincsenek csúnya gazdag bácsik, akik ostorral csapkodják a hátad a nap 24 órájában...
  • Brainpumper #46
    A legtöbbet azzal tehetné, ha segítene lefaragni a magyar államadósságot. Én a helyébe arra adakoznék. Megtehetné.
  • MsUser #45
    Én Bill egy havi rezsi költségét elfogadnám, így nekem és gyerekeimnek és unokáimnak is lenne mit a tejbe aprítani!
  • Piel #44
    Számomra is furcsa ez a fajta jótékonyság. De mivel bizalmatlan ember vagyok, ezért elmondom, hogy kis hazánkban évek óta működik a következő dolog: ha már összeszedtél egy rakás pénzt (nem véletlen, hogy nem munkával megkeresett pénzt írtam), hozz létre egy vagy több alapítványt! Az oda befizetett pénz adómentes lesz! Az alapítvány könyvelőjének és ügyvédjének a dolga lesz majd, hogy az alapítvány működőképes maradjon, de közben lepapírozza/lefedje ellenőrizhetetlen számlákkal/ a pénzmozgásokat, kifizetéseket. Miután működőképes maradt az alapítvány hozzáláthatunk a pénzünk visszacsorgatásához ami teljesen adómentes! Ez is már a könyvelőnk és az ügyvédünk dolga, hogy milyen címeken jut vissza. Ha vásárolunk számlákat akkor marad egy rakás pénzünk. Ha az alapítvány elég látványosan működik, megnyerünk hozzá színészeket, népszerű, gazdag embereket, mindig lesz olyan hülye aki fizet bele. Így kivehetjük akár a befizetett adómentes részünket is! Nem véletlen, hogy a magyar hatóságok néha lelepleznek egy-egy számlahamisító bandát, fognak egy-egy olyan céget amit csak azért "hozott létre" egy hajléktalan, hogy számlákat tudjanak kiállítani. Ha csak a tíz százaléka derül ki a turpisságnak, már megérte!