Szekeres Viktor

Nem okozott csalódást a Vasember 2, de...

Megvolt. Megtörtént, amire mindenki várt és kiderült, hogy jogosan cidriztek-e a Sötét lovag rajongói, hogy született-e új király Vasember személyében Hollywoodban.

Korábbi cikkünkben már fejtegettük, hogy miután az Alkonyat folytatásának nem sikerült a rekord megdöntése, legközelebb a Vasember 2 kap reális esélyt arra, hogy megelőzze a Sötét lovagot a premierhétvégén a legtöbb bevételt hozó filmek listáján. Arról a listáról van szó, mely szerint Amerikában az első hétvégéjén eddig Christopher Nolan filmje termelte a legtöbb bevételt, mégpedig 158,4 millió dollárt. A további helyezettek: Pókember 3 (151,1 millió dollár), Alkonyat 2 (142,8 millió dollár), Karib-tenger kalózai 2 (135,6 millió dollár). Mint ma kiderült, a Shrek 3 (121,6 millió dollár) és az Alice Csodaországban (116,1 millió dollár) elé befért a Vasember folytatása 128,1 millió dollárral.


Remekül látszik a fentiekből, hogy szinte csak folytatásfilmek szerepelnek a listán, melyek nyitóhétvégéi leginkább az előző epizódok minőségéről regélnek. Hiszen az ember akkor akar már az első napokon megnézni egy ikszedik részt, ha az "iksz mínusz egyedik" annyira tetszett neki. A Sötét lovag esetében egy 48,7 millió dolláros startot követő folytatás produkálta a döbbenetes 158 milliós, rekordnyitányt, s mivel a Vasember első jelenésére annak első hétvégéjén már eleve 98,6 millió dollár értékben váltottak jegyet, nagy bevételnövekedésre lehetett számítani, mivel a film fogadtatása igen pozitív volt.

Melyik?
  • Vasember.
  • Denevérember
  • Schulz Gizi
Közbevetésként érdekes lehet megnézni, hogy mely nagyszabású filmek voltak képesek az új Batmanhez hasonló mértékben növelni a rájuk irányuló kezdeti érdeklődést. Míg a Sötét lovag 158 milliós nyitányát egy 48 millióval kezdő első rész előzte meg, addig például az első, 54 milliós hétvégét produkáló X-Men-filmre egy 85 millióval kezdő folytatás volt a válasz. A nem a képregényes zsánerbe tartozó Karib tenger kalózainak az első részről a másodikra 46 millióról 135 millióra ugrott fel a kezdőbevétele, míg például a Mátrix esetében a 27 milliós első részt egy 91 milliós folytatás követte. Persze ezen filmek sehol nincsenek egy Sikolyhoz (6 millióról 32 millióra ugrott a premierhétvégi bevétel) vagy egy Austin Powers-höz képest (9 millióról 54 millióra) - ha a szorzót nézzük.

Végül, mint írtuk, a 128 milliós start hatására nem hogy csúcsot nem döntött a Vasember 2, de még dobogóra sem került az örökranglistán. Pedig a gyártó stúdió mindent megtett, hiszen Amerikában még egy filmet sem mutattak be 4380 moziban, s a produkció marketingköltsége is minden idők egyik legnagyobbikja volt. Ráadásul a költségvetés sem volt elhanyagolható, hiszen 200 millió dollárt költöttek a produkcióra, melyről már a premierje előtt, a tervezési fázisban sejteni lehetett, hogy mindenképp rentábilis lesz.


A Vasember 2 egyébként az amerikai nyitónapi rekordokat számon tartó listára is bejelentkezett. Igaz, hogy az 52,2 millió dolláros pénteki jegyeladás sehol sincs, az első helyezett Alkonyat: Újhold 72,2 milliós indulásához képest, azonban a hetedik helyre így is elegendő volt. (A fent említett filmeken kívül még a Harry Potter 6 és a Transformers 2 produkált erősebb nyitónapot a Vasember folytatásánál.) Viszont, ha már a Rémálom az Elm utcában mozis szereplését boncolgató írásunkban szó volt egy film rajongóinak fanatizmusáról, akkor megnyugtathatjuk a képregényeseket, hogy ők sokkal türelmesebbek a tinilányoknál és a horrorrajongóknál. A Vasember 2 a becslések szerint az 52,2 milliós péntek után 46,5 milliós szombatot és 34,8 millió vasárnapot produkált, tehát a nyitónapi bevétel kevesebb mint 40%-a volt a hétvéginek, míg a legtürelmetlenebben várt filmeknél ez az arány olykor 50% fölötti.

És, ha már szóba került a Rémálom az Elm utcában, ejtsünk pár szót az amerikai hétvégi mozis toplista többi dobogósáról is. A múlt héten debütáló Freddy visszatérése a hétvégén újabb 9,1 millió dollárral növelte bevételét, ami 72%-os csökkenést jelent az előző péntek-vasárnapi időszakhoz képest - ez is azt jelzi, hogy a filmet szinte mindenki megnézte, aki tervezte. A teljesítmény azonban így is elegendő volt a második helyhez. Hét hete mutatták be az Így neveld a sárkányodat című Dreamworks-animációt, a film pedig pazar teljesítményt nyújtva továbbra is dobogós, s a hétvégi 6,7 millió dollárral átlépte már a 200 milliós amerikai bevételi határt is. (A sárkányos film nemzetközi fogadtatása visszafogott, egyelőre 207 millió dollárt hozott Amerikán kívül. Ez, az olykor 400-600 milliós nemzetközi bevételt produkáló animációs filmekhez képest csalódás, de valószínűleg a folytatása jóval nagyobbat fog szakítani.)


A Vasember 2 mellett a hét másik premierfilmje, az 534 moziban bemutatott Babies 1,5 millió dolláros jegyeladással csak a 10. helyen nyitott - így Robert Downey Jr. filmje kvázi vetélytárs nélkül foglalhatta el a trónt. Jövő héten azonban érkezik Amerikába a Robin Hood, mely azonban valószínűleg csak megközelíteni fogja a Marvel-szuperhőst, legyőzni nem. A Paramount pedig addig is vigasztalódhat azzal, hogy egy rekordot mégiscsak megdöntött Iron Man: IMAX-moziban ugyanis ennyien még sosem láttak az első hétvégén 2D-s filmet. A 10,2 millió dolláros kezdés a Star Trek 8,5 milliós rekordját adta át a múltnak. Meglátjuk, hogy a Vasember 3 mire lesz képes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kkwx #57
    nem akarok kötekedni, mert teljesen igaz amit mondasz, és én is ezt szoktam mondani :), csak ha úgy vesszük a te álláspontod is az egyik oldala a filozófiának, vagyis ha kifejted valamiről a véleményed, és még ha az a véleményed, hogy hülyeség erről filozofálni akkor is belefolysz a filozofálgatásba :)
  • Bogyi007 #56
    Istenem hogy ti mennyi filozófiát bele tudtok tenni egy filmnézésbe.

    Pedig nem bonyolult dolog ez: Bemész a moziba leülsz kikapcsolod az agyad nézed, majd amikor vége a filmnek kimész. Ennyi semmi több. Aztán megbeszéled a csajoddal, pasiddal cimborával ismerőssel akivel együtt néztétek a filmet hogy tetszett-e vagy sem.

    Mit kell ezen ennyire túlragozni a dolgokat?
  • Barakukk #55
    Akkor bocs, hogy pont neked címeztem az írást, úgy általánosságban szólt azoknak, akik félreértelmezik, hogy miért csalódik általában az ember a Vasember 2-ben. Mindenki azt várta, amit kapott, csak egyeseknek nem úgy jött be. Amúgy igazad van a Batman - Joker vonulatban is, és bizonyára lehetne még összegyűjteni hasonlóan humorizáló vagy komolytalan ellenfeleket, akik hatásos fellépéssel bírnak. Mondjuk én speciel nem találtam viccesnek Jack Nicholson pillanatait, mert épp ettől volt félelmetes, hogy olyan poénra vesz mindent.
  • kkwx #54
    én nem azt mondtam, hogy nem csalódhat az ember egy filmben, mer lehet csalódni ha valami nem úgy jön össze ahogy szerette volna az ember, én csak azt mondtam, hogy olyan dolgot ne várjon az ember ami valszeg nem is lesz... arról nem tudhat az ember, hogy mondjuk humorizál-e majd a fő-gonosz vagy nem, így tény hogy ha komoly fő-gonoszt akartál aki elkezd humorizálni akkor csalódsz, de én az olyan esetekről beszéltem, ha mondjuk mély drámai, könnyfakasztó jeleneteket vár valaki egy vasembertől akkor ne sírjon ha csalódik...
    a másik dolog meg, hogy én még nem láttam a vasember 2-t, így nem is tudhatom mennyire komolytalan a fő-gonosz, de ha a Vasmeber 1-ből indulok ki akkor stílus bőven elbír egy humorizáló főgonoszt, de erről majd csak akkor tudok komolyabb véleményt nyilvánítani ha láttam... + ha viccelődik egy fő-gonosz attól még lehet félelmetes, pl Joker a Batmanből
  • Barakukk #53
    Nem művészi mélységeket vártunk a filmtől, legalább is én, hanem pontosan azt vártam én is, amit láttam a moziban. De nem ilyen formában. A főgonosz jelenetei csak úgy lógnak a levegőben, nem érezni azt a feszültséget a megjelenésében, innentől kezdve SPOILER veszély: aztán, amikor kiszabadítja Hammer még komikusak is egyes jelenetei azzal a hülye, egyébként nagyszerű nézésével, amikor Hammer megjegyzi, hogy hasonlítanak, meg a papagájos jelenetek, "ne ragaszkodjon annyira a dolgokhoz". Nem egy olyan gonosz karakter benyomását keltik ezek a poénosabb jelenetek. A Terminator 1-2-ből viccelődtek az ellenrobottal? Vagy Comodus-nak a Gladiátorban voltak vicces pillanatai? Netán Smith ügynöknek a Mátrix-ban? Javier Bardem karakterének a Nem vénnek való vidékben? A Hegylakó ellenségének? Ezek a karakterek éppen ezért voltak felejthetetlenek és ezért keltettek feszültséget a nézőben, mert minden egyes jelenetükben ügyeltek rá, hogy komoly karakterek maradjanak, némelyik még külön zenei témát is kaptak, ami akkor csendül fel, ha jelen van, ezzel erősíti a negatív hősben lévő feszültséget. Ezeknek a dramaturgiai fogásoknak a nyoma sem látszódik Whiplash karakterén, gyakorlatilag meg sem értjük a motivációját, csak úgy megjelenik és jön. Ott még valamennyire jól is sikerül az első összecsapás, de onnantól kezdve hiheltelen a figurája. Ahogy a film végi akciójelenetnek sem volt semmiféle súlya. Whiplash megjelenik, kevés csihi-puhi aztán egyszer csak vége a harcnak. Nem úgy, mint az első részben, az egy kifejezetten jól felépített suspense jelenet volt, amikor Pepper Potts elmegy megkeresni Obidaia-t (bocs, ha rosszul írom), aztán egy óriás robot fogadja helyette. A második rész végén a sok robot tesz rendet, de természetesen mindenkit nem menthet meg a Vasember, ha egyszer mindegyik mészárlásba kezd, és csak azokat a jeleneteket mutatják, ahol valakit megment, vagy az a szép nagy üvegtörmelék, ami rázúdul az épületben tartózkodókra, tuti, hogy tömegesen megsérülnek, vagy amikor Vasember a buliban a pezsgősüvegeket robbantja szét a házában majdnem a vendégeinek feje fölött, nem igaz, hogy nem sérül meg senki. Ezek már annyira elrugaszkodnak a valóságtól, hogy többeknek is szúrhatja a szemét.
    Az első rész egyébként azért is volt jó, mert nagyon sokáig Tony Stark szemszögéből láttuk az eseményeket és csak a végefelé derült ki az a csavar, hogy ki akar borsot törni az orra alá, a második rész esetében viszont elég hamar megmutatják, hogy ki a gonosz harmadik, aki szintén viccet csinál magából több jelenetben is, ami egyébként teljesen szórakoztató, csak nem hiteles ellenfélkép. Viszont egyre több a párhuzamos jelenet, ami elszakad Tony Stark-tól és így nehezebb azonosulni a karakterével. Ja és a végén is teljesen felesleges volt még az az utolsó suspense jelenet a bombákkal, vagyis inkább erőltetett volt, mert nem volt sehogy sem felépítve, szóval ott sem az volt a bajom, hogy a Mátrix Újratöltvére hajaz egy kicsit.
    Persze ez, mint ahogy a film tetszése is, mind szubjektív vélemény, csak próbáltam jelezni, hogy nem feltétlenül várok köldöknézős művészfilmet, mert nem tetszett a Vasember 2. Egyébként szeretem a művészfilmeket is.
  • kkwx #52
    itt pl az előzetes és az első rész alapján lehet arra következtetni, hogy milyen lesz a film, mit várhatunk tőle: sok látványos akció, humor, laza beszólások, és egy nem túl bonyolult, de izgalmas történet, akinek ez nem elég az nézzen unalmas művészfilmeket, ha ezt megkapjuk elégedettek lehetünk, ha pedig többet kapunk, akkor örülhetünk neki, de ne várjunk már el Shakespeare-i magasságokat... persze a "ne várjunk meglepetést" kifejezés kicsit erős, de ez megint egy olyan dolog, hogy mihez képest... ha valaki azt várja, hogy szar lesz az lehet meglepődik, és pozitívan csalódik, de nagyon mély, magvas művészi gondolatokat várni hülyeség...
  • winnie #51
    "Egy ilyen filmtől meglepetést várni, elég magas igény."

    a következő az lesz, hogy valaki leírja, hogy "egy ilyen filmtől azt várni, hogy jó lesz, elég magas igény".

    miért ne lehetne várni meglepetést. az egy kicsit béna védekezés, hogy ha valaki leírja, hogy valami nem tetszett egy filmben, akkor valaki azzal védekezik, hogy az a balga, akinek elvárása volt:) ezt általánosságban értem, nem erre a filmre. anno a TF2-rajongók próbálkoztak ilyennel, amikor leírták, hogy a negatívok azt várták a TF2-től, hogy művészfilm lesz, holott csak egy értékelhető produkció vlt az elvárás.
  • MrPrise #50
    Nyílván mindenki tudta, hogy meg lesz leckéztetve a testőr, muszáj volt az új karakter képességeit bemutatni. Egy ilyen filmet nem a cselekmény fordulatai vagy a történet szövevényessége miatt néz meg az ember, hanem azért mert szeretné látni ahogy Vasember repked és lerendezi a gonoszokat. Ehhez képest viszont még egy normális történet is volt. A poénok is teljesen a helyükön voltak. Az egész filmre ugyanaz a lazaság volt jellemző mint az első részre és szerintem sokaknak pont ezért jön be a film, a nyílvánvaló hülyeségei ellenére.
    Talán a Rhodes-t alakító Don Cheadle vette picit komolyabbra a figurát a kelleténél. Terrence Howard-hoz képest mindenképpen.
    Aki tudta milyen karakterek lesznek a filmben az szerintem nagyjából sejtette azt is hogy mire számíthat.
    Némi SPOILER:
    Gonosz ember Tony életére tör (trailer alapján azt is lehetett tudni hogy pontosan hogyan fogja ezt tenni). Tony túléli, de azért leizzad.
    Fickót bezárják, de tudtuk jól, hogy nem sokáig hűsöl.
    Az is egyértelmű volt, hogy a levegőváltozás után Hammert csak kihasználja a saját bosszújához. És láss csodát, tényleg! :-)
    Egy ilyen filmtől meglepetést várni, elég magas igény.
    Másik topikban szidták a filmet a részecskegyorsító miatt (is):
    Emberek, ez egy mozifilm, nem egy ismeretterjesztő film a Discovery-n! Ha Tony Stark az első részben egy barlangban tudott egy kisméretű ARC reaktort csinálni, akkor a saját laborjában, előregyártott cuccokból miért ne tudna összerakni egy részecskegyorsítót? Nekem ez az utóbbi még egyszerűbbnek is tűnik ;-) Aki meg fizikus, az ne fizikusként nézze az ilyen filmeket.
  • Mister #49
    akkor 1 óra 50 után már nem mindegy a maradék 10 perc? :D
  • Mister #48
    Igen, de a HP7 nem egy szokványos 7. rész lesz valamelyik sorozatból, hanem most lesz a főellenfél kinyírása, a történet vége, erre sokan kiváncsiak lesznek.