Ötvös Tibor

Nyáron jelenik meg a Disciples III: Renaissance

A Disciples sorozatról utoljára 2006-ban hallhattunk, mikor is megjelent a Disciples II: Rise of the Elves Gold című kiadás, mely a 2003-as kiegészítő kibővített változata. Aztán egy ideig csend, majd a Strategy First eladta a játék jogait az orosz Akella csapatának, akik elkezdték a Renaissance alcímű harmadik rész fejlesztését.

Aki esetleg nem ismerné a sorozatot, annak elég elképzelnie egy szebb grafikával megáldott Heroes of Might & Magicet kicsit több lehetőséggel és változatosabb fajokkal. Mindenesetre a harmadik rész hamarosan a boltokba kerül és épp ezért úgy gondoltuk, hogy összefoglaljuk, mit is tudunk róla.



Kezdjük az elején. A Heroes of Might & Magic széria ismerői akár át is ugorhatják eme részt. A Disciples III: Renaissance egy 3D-s grafikával megáldott körökre osztott stratégiai játék lesz, melyben kis létszámú csapatunkkal kell meghódítanunk az adott területet. Minden csapatot egy hős vezet, aki képes fejlődésre és a tanulásra. A küldetések többsége kimerül a különböző szörnyek vagy ellenséges csapatok elpusztításában.

Támadáskor ált a játéktér és ekkor lépünk be az úgynevezett Taktikai felületre. Ez leginkább egy táblás játékra hasonlít. Első lépésként az adott területen belül elhelyezzük a harcosainkat, majd elindul a harc, mely szintén körökre osztva zajlik. A Disciples III: Renaissance világában három faj csap össze: a Birodalom (Emberek), az Átkozottak Légiója (Démonok) és a Tündék, akik nem kaptak külön nevet.



A játék története szerint egy angyal hullott alá az égből és mindhárom frakció megpróbálja megtalálni őt - mindegyikük más-más célra kívánja felhasználni őt. A Birodalom szeretné az egész világon terjeszteni saját vallását, a Légió az angyalban szeretné feltámasztani elhullott vezetőjét, míg a Tündék csak a fajok közötti egyensúlyt szeretnék megtartani.

A játék számos RPG elemet is tartalmaz majd, hiszen mint már írtuk karakterünk fejlődik is a történet során. De a megszokott fa-szerkezetes megoldás helyett inkább a könnyebben átlátható "skill board" megoldást választották, aminek nagy előnye, hogy sokkal szabadabban mozoghatunk a különböző képzettségek között. Nincs megkötve a kezünk és ha esetleg úgy gondoljuk, hogy rossz irányba fejlesztettünk, akkor sincs gond, hiszen nyugodtan mehetünk másfelé.

Sajnos míg hőseink fejlődését teljesen mi irányítjuk, addig az alattvalókat csak közvetve tudjuk befolyásolni. Például ha fővárosunkban építünk egy Magic Towert, akkor a mágusokból Harcos Mágusokat tudunk készíteni - ám ehhez el kell érniük egy bizonyos tapasztalati pontszámot és természetesen el kell mennünk az adott városba. Itt azonban nincs visszaút, ha felépítettük a tornyot, akkor onnantól kezdve csak a bizonyos tekintetben fejlettebb és ezzel együtt drágább mágusokat tudjuk "előállítani".



Mindehhez pénzre is szükségünk van, amit a Disciples III: Renaissance a térképen található kiemelt stratégiai pontok megszerzésével szerezhetünk. Ez úgy működik, mint a szép emlékű Z című stratégiai játékban. A területre érve pár percet kell csak ottmaradnunk és már miénk is az a forrás. Ezután a területeink kezdik a fajnak megfelelő környezetet magukra ölteni. Az embereknél telepek, a démonoknál vulkánok míg a tündéknél erdők jelennek meg.

Az elfoglalt területekre a játék automatikusan kihelyez egy védőcsapatot, akik a forrásra vigyáznak majd. Őket érdemes alaposan felfegyverezni, mert természetesen az ellenfelek is eme területeket próbálják meg a leghamarabb elfoglalni és ilyenkor nem árt, ha egy kicsit "táposabb" védelemmel találják magukat szembe.

A Disciples III: Renaissance nagyon korrekt kis programnak tűnik és az eddigiek alapján egyszerre nyújt majd szórakozást a sorozatot ismerőknek és az új rajongóknak is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • emberz #12
    Ez a játék a Heroesnek a nyomába se érhet, még, hogy jobb lenne annál? Nem hiszem, hogy valaki játszana ezzel, ha meg van neki amaz!
  • Mydgard #11
    Csa, nos mit lehet tudni a jatekrol, milyen lett, tolja valaki? A II megvan eredetiben az siraly lett. Magyarorszagon csak egy helyen lehet kapni az alapjatekot, pedig ha jol latom vannak kiegeszitoi is. Talan nem lett valami nagy durranas...
  • rTp #10
    A honlapon is ki van írva, hogy még csak alpha változat, az ami kiszivárgott és be lehet szerezni. Hiányoznak az undead-ek, a törpék, össze vissza 3 kampány van benne, az is elég repetitív... De sztem nem rossz, bár a grafika rusnya, és nem biztos hogy a nem kötött hely pozitív dolog lenne...
  • kanesoban #9
    Képekről ítélve a 2. rész szebb volt.
  • False #8
    2 dologban reménykedek.1 hogy lesz benne hotseat,ill multi.2 hogy nem lesz elbaszva annyira jűátékmechanizmusban mint az előző résznél,mert ennyire jó 5letet ennyire szarul elkurva még nem csináltak.
  • maggi #7
    pont mostanaban olvastam egy masik cikkent mikent a fejlesztok hogyan manipulaljak az online magazinokat, folyoiratokat hogy jo fenyben tuntessek fel a termekeket :D
  • maggi #6
    evek ota nem szoltam hozza a cikkekhez, de ez boduletes, nem birtam ki :
    "Aki esetleg nem ismerné a sorozatot, annak elég elképzelnie egy szebb grafikával megáldott Heroes of Might & Magicet kicsit több lehetőséggel és változatosabb fajokkal."
    aki irta ezeket szegenynek goze sincs a ket jatekrol. a disciples egy korlatozott, lebutitott es leegyszerusitett valtozata a heroesnak inkabb, sokkal komplexebb barmelyik heroes (meg az egyes is !!!) mint barmelyik disciples....
    az egysegek fapadosan mozognak, a csata korlatozva van, a hosoknek keves fejlesztesi leghetosege van, vontatott a jatek, egyszoval semmikepp nem lehet ilyen jellegu osszehasonlitast irni....s meg nem beszeltunk a jatekelmenyrol..

  • Vanek úr #5
    Mivel a játék stílusa tipikusan HoM&M, így jogosan van ahhoz hasonlítva - viszont azért tényleg kicsit más is. Más taktikai érzék kell hozzá; más a menete; de egyébként ugyanolyan - ugyanúgy hőssel menetelsz, ugyanúgy fejlődik a hős, ugyanúgy körökre osztott, ugyanúgy ...; de mégis kicsit más. Hogy melyik 'jobb', az szerintem már erősen szubjektív - nekem speciel a Disciples jobban tetszik, mert nem az győz, akinek nagyobb a serege; hanem az, aki abból a kevésből, ami van jobban tud gazdálkodni (viszont a kevés seregnek köszönhetően a végefelé már kezd igazán unalmassá válni a harc).
  • FefeeX #4
    Jaja, az egyébként teli is van hibákkal rendesen, és messze van a véglegestől - elméletileg.
    Amúgy a cikkel kapcsolatban azért elég sok kétely merült fel bennem.
    HoMM-hoz hasonlítani, ráadásul sablonosítani, és azt írni, hogy ez mennyivel fejlettebb... Más.
    Disciples-ben nem hulló egységek vannak, hanem fix HP-s, egy csapatban nem 2millió egység lehet, hanem max 6 hely van, hőssel együtt, ezek továbbfejlődnek, de nem pénzért, adott esetben más lehet belőle, ami ötletes. Azonban messze van ettől a HoMM sokszínűsége, a dolgok felhasználása stb. Ha mindenképp hasonlítgatni akarunk, a HoMM bonyolultabb, sokszínűbb játék, de ez sem rossz.
  • opeca #3
    Második rész bejött, remélem ez jobb lesz.