Hunter
Bolygót lakmározott, majd holdat rabolt a Neptunusz?
Egy új kutatás szerint a Neptunusz jó eséllyel takaríthatott el egy úgy nevezett szuper-Földet és ráadásul még a holdját is foglyul ejtette. A könyörtelen tett magyarázatot adna a jeges bolygóból kisugárzó hőre és a Triton hold különös pályájára.
Sokáig magának a Neptunusznak a léte is elég rejtélyes volt, a bolygót kialakító egykori porfelhő ugyanis a modellek szerint a Naptól távolodva egyre vékonyodott, így nem volt egyértelmű, hogyan nőtt ilyen nagyra a Naprendszer két legkülső bolygója, az Uránusz és a Neptunusz. Erre ma már van egy válaszunk: 2005-ben egy tudóscsoport kiokoskodta hogyan vándoroltak ki az óriásbolygók szülőcsillagunk közelségéből a Naprendszerben uralkodó kezdeti felfordulás következtében. A migráció hatására elegendő anyagot hagyhattak maguk után egy, a Föld kétszeres tömegével rendelkező bolygó kialakulásához. Ezt Steven Desch, az Arizona Állami Egyetem tudósának 2008-as számításai igazolják.
A Neptunusz különös holdja, a Triton egykor ennek a feltételezett szuper-Földnek a kísérője lehetett, állítja immár a legfrissebb tanulmány szerzője, Simon Porter. A Triton nagyobb a Plútónál és pályájának iránya ellentétes a Neptunusz forgásával, ami arra utal, hogy nem az óriásbolygó közelében kialakult égitestről van szó, sokkal inkább egy befogott holdról.
Ahhoz, hogy a Neptunusz foglyul ejtse a Tritont, a holdnak drasztikusan le kellett lassulnia. Ez bekövetkezhetett akkor, ha a Tritonnak volt egy társa, ami a Neptunusszal való találkozáskor elvitte a páros kinetikus energiájának nagy részét. 2006-ban a kutatók azt bizonygatták, hogy a Triton eredetileg egy vele azonos súlycsoportú objektummal alkotott párt, amit végül a gravitáció kilökött az űrbe, amikor a párocska a Neptunusz közelébe merészkedett.
A Triton azonban az előbbi okfejtés alapján jóval nagyobb mértékben is lelassulhatott, amennyiben a párja egy nagy tömegű szuper-Föld voltl. A kinetikus energia elnyelését Desch a houstoni Hold- és Bolygótudományi Konferencián bemutatott számításai támasztják alá. "Sokkal egyszerűbben foglyul ejthető a Triton, ha valami nagyobb körül kering" - tette hozzá. A Neptunusz egyszerűen elnyelhette a szuper-Földet, így arra is magyarázatot kapnánk miért sugároz ki jóval több hőt, mint a vele tömegben és összetételben is közeli rokonságban álló Uránusz, fejtegette Desch.
Douglas Hamilton a Maryland Egyetem kutatója, aki 2006-ban az első elmélet mellett tette le a voksát, némi szkepticizmussal fogadta Desch és Porter hipotézisét, mondván a kisebb égitestek gyakoribbak lehettek a korai Naprendszerben, amíg a bolygók vándorlása el nem tisztogatta őket. A Neptunusz jóval nagyobb eséllyel szakíthatta ki a Tritont egy kisebb objektum mellől, mintsem egy felettébb ritka szuper-Föld méretű égitesttől, ezért továbbra sem tartja valószínűnek Desch fejtegetését, bár kizárni sem akarja. "Érdemes lenne utánajárni a feltevésnek, hogy lássuk hová vezet."
Sokáig magának a Neptunusznak a léte is elég rejtélyes volt, a bolygót kialakító egykori porfelhő ugyanis a modellek szerint a Naptól távolodva egyre vékonyodott, így nem volt egyértelmű, hogyan nőtt ilyen nagyra a Naprendszer két legkülső bolygója, az Uránusz és a Neptunusz. Erre ma már van egy válaszunk: 2005-ben egy tudóscsoport kiokoskodta hogyan vándoroltak ki az óriásbolygók szülőcsillagunk közelségéből a Naprendszerben uralkodó kezdeti felfordulás következtében. A migráció hatására elegendő anyagot hagyhattak maguk után egy, a Föld kétszeres tömegével rendelkező bolygó kialakulásához. Ezt Steven Desch, az Arizona Állami Egyetem tudósának 2008-as számításai igazolják.
A Neptunusz különös holdja, a Triton egykor ennek a feltételezett szuper-Földnek a kísérője lehetett, állítja immár a legfrissebb tanulmány szerzője, Simon Porter. A Triton nagyobb a Plútónál és pályájának iránya ellentétes a Neptunusz forgásával, ami arra utal, hogy nem az óriásbolygó közelében kialakult égitestről van szó, sokkal inkább egy befogott holdról.
Ahhoz, hogy a Neptunusz foglyul ejtse a Tritont, a holdnak drasztikusan le kellett lassulnia. Ez bekövetkezhetett akkor, ha a Tritonnak volt egy társa, ami a Neptunusszal való találkozáskor elvitte a páros kinetikus energiájának nagy részét. 2006-ban a kutatók azt bizonygatták, hogy a Triton eredetileg egy vele azonos súlycsoportú objektummal alkotott párt, amit végül a gravitáció kilökött az űrbe, amikor a párocska a Neptunusz közelébe merészkedett.
A Triton azonban az előbbi okfejtés alapján jóval nagyobb mértékben is lelassulhatott, amennyiben a párja egy nagy tömegű szuper-Föld voltl. A kinetikus energia elnyelését Desch a houstoni Hold- és Bolygótudományi Konferencián bemutatott számításai támasztják alá. "Sokkal egyszerűbben foglyul ejthető a Triton, ha valami nagyobb körül kering" - tette hozzá. A Neptunusz egyszerűen elnyelhette a szuper-Földet, így arra is magyarázatot kapnánk miért sugároz ki jóval több hőt, mint a vele tömegben és összetételben is közeli rokonságban álló Uránusz, fejtegette Desch.
Douglas Hamilton a Maryland Egyetem kutatója, aki 2006-ban az első elmélet mellett tette le a voksát, némi szkepticizmussal fogadta Desch és Porter hipotézisét, mondván a kisebb égitestek gyakoribbak lehettek a korai Naprendszerben, amíg a bolygók vándorlása el nem tisztogatta őket. A Neptunusz jóval nagyobb eséllyel szakíthatta ki a Tritont egy kisebb objektum mellől, mintsem egy felettébb ritka szuper-Föld méretű égitesttől, ezért továbbra sem tartja valószínűnek Desch fejtegetését, bár kizárni sem akarja. "Érdemes lenne utánajárni a feltevésnek, hogy lássuk hová vezet."
