Szekeres Viktor

Kihirdették a tavalyi év és az évtized öt legbénább filmjét

Ahogy az várható volt, a kritikán aluli Transformers 2 is bekerült a leggyengébb öt film közé, de nem úszta meg a jelölést a G.I. Joe: A Kobra árnyéka sem.

Tegnap, az Oscar-jelölések kihirdetését megelőző napon, nyilvánosságra hozták az Arany Málna, vagyis a Golden Raspberry (alias Razzies) díjért versengő filmeket, melyeket hagyományosa az év legpocsékabb filmjeinek és színészeinek osztanak ki. Ráadásul, mivel idén már 2010-et írunk, arra is fény derült, hogy az elmúlt tíz évben mely filmeknél nem volt rosszabb.


Az Oscar-jelölésekkel ellentétben az Arany Málnás nominációkat általában nem szokta sok vita vagy népharag kísérni, hiszen a legtöbben tisztában vannak azzal, hogy mely filmek sikerültek nagyon rosszul, sőt, a visszajelzéseket ismerve még azok sem szoktak fennhangon hőzöngeni, akiknek 1-2 kedvelt filmje is a leggyengébbek közé jutott. Éppen ezért valószínűleg a sok Transformers-hívő nem lepődött meg azon, hogy a jól sikerült első rész után, a kritikán aluli folytatás 5 jelölést is kapott, hiszen úton-útfélen lehetett találkozni negatív nézői véleményekkel.

A Transformers 2. része mellett a legrosszabbak között jelölést kapott a nálunk pár hete bemutatott Vén csontok Robin Williams-szel és John Travoltával, a G.I. Joe: A Kobra árnyéka, valamint két, idehaza csak DVD-n megjelenő amerikai anyagi bukta, az All About Steve Sandra Bullock-kal és Az elveszettek földje Will Ferrellel. Színész fronton a Vén csontos Travolta és a dinókkal harcoló Will Ferrell duplázott filmjének, de jelölést kapott szokás szerint Eddie Murphy is. Mellette még Steve Martin és a Jonas testvérek kaptak említést. A színésznőknél ugyancsak duplázott két film, Sandra Bullock és Megan Fox érdemelt nominációt. Persze a G.I. Joe színészei sem úszták meg az említést, hiszen Marlon Wayans és Sienna Miller mellékszereplő kategóriában kapott jelölést. (A fenti filmek közül háromból egyébként még a legrosszabb filmes párosok közé is került jelölt.)


Miközben megemlíthetjük, hogy saját 2009-es toplistánk negatív oldalán szereplő filmek közül hármat is elismert jelöléssel az Arany Málna (Transformers 2, Csajok háborúja, Rózsaszín párduc 2), nem szabad elfeledni, hogy a díjra csak nagyobb filmeket, illetve ismert nevek által megtámogatott kisebb alkotásokat jelölnek, hiszen egy teljesen ismeretlen címmel vagy színésszel nem lehet bekerülni a hírekbe, holott az Arany Málnának ez a célja. S hogy az Arany Málna rákontrázzon a 2009-es listára, összegezték az elmúlt évtized filmjeit is, hogy kiderüljön, melyik volt a legutóbbi 10 év legrosszabb filmje, s hogy kik voltak azok a színészek, akikkel nem lenne szabad dicsekednie Hollywoodnak.

A filmes listát elnézve nem árt senkit meglepetés, hogy helyet kapott rajta a 2003-ban 10 díjra jelölt és 7-et megnyerő Gengszter románc, a kilenc jelölésből ötöt is megnyerő 2001-es Eszement Freddy, az ugyancsak kilencből ötös Guy Richie-film, a Hullámhegy (2002-ből), valamint a Tudom, ki ölt meg (2007-es film, 9 jelölésből 8 Málna) és a Háború a Földön (2000-ből tíz jelölés és nyolc díj). Férfi színészek közül a kilencszer jelölt Ben Affleck (2 díj), a 12-szer jelölt Eddie Murphy (3 díj), a négyszer jelölt Mike Myers (2 díj), a hatszor jelölt Rob Schneider (1 díj) és az ugyancsak hatszor jelölt John Travolta került kipécézésre, míg a hölgyek közül Mariah Carey, Paris Hilton, Lindsay Lohan. Jennifer Lopez (kilenc jelöléssel csúcstartó) és Madonna (négy díjjal Paris Hiltonnal csúcstartó) kapott cseppet sem hízelgő említést.


A Golden Raspberry Award Foundation 650 tagja által jelölt filmek képviselői, ha megjelennek, a február 26-án megrendezendő gálán vehetik át az alig 4 dollárba kerülő szobrocskát.

Legrosszabb film
* All About Steve
* G.I. Joe: A Kobra árnyéka
* Az elveszettek földje
* Vén csontok
* Transformers: A bukottak bosszúja

Legrosszabb férfi főszereplő

* A három Jonas-testvér, "Jonas Brothers: The 3-D Concert Experience"
* Will Ferrell, "Az elveszettek földje"
* Steve Martin, "Rózsaszín párduc 2."
* Eddie Murphy, "Imagine That"
* John Travolta, "Vén csontok"

Legrosszabb női főszereplő

* Beyonce, "Őrült szenvedély"
* Sandra Bullock, "All About Steve"
* Myley Cyrus, "Hannah Montana: A film"
* Megan Fox, "Jennifer?s Body" and "Transformers: A bukottak bosszúja"
* Sarah Jessica Parker, "Hova lettek Morganék?"

Legrosszabb filmes páros

* Két szabadon választott Jonas-testvér, "The Jonas Brothers 3-D Concert Experience"
* Sandra Bullock és Bradley Cooper, "All About Steve"
* Will Ferrell és bármelyik kollegája vagy a film bármelyik lénye "Az elveszettek földje"
* Shia Lebouf és vagy Megan Fox vagy bármelyik Transformer, "Transformers: A bukottak bosszúja"
* Kristin Stewart és Robert Pattinson vagy Taylor Lautner, "Alkonyat: Újhold"

Legrosszabb férfi mellékszereplő

* Billy Ray Cyrus, "Hannah Montana: A film"
* Hugh Hefner, "Miss Március"
* Robert Pattinson, "Alkonyat: Újhold"
* Jorma Taccone, "Az elveszettek földje"
* Marlon Wayans, "G.I. Joe: A Kobra árnyéka"

Legrosszabb női mellékszereplő

* Candice Bergen, "Csajok háborúja"
* Ali Larter, "Őrült szenvedély"
* Sienna Miller, "G.I. Joe: A Kobra árnyéka"
* Kelly Preston, "Vén csontok"
* Julie White, "Transformers: A bukottak bosszúja

Legrosszabb remake vagy folytatás

* G.I. Joe: A Kobra árnyéka
* Az elveszettek földje
* Rózsaszín párduc 2
* Transformers: A bukottak bosszúja
* Alkonyat: Újhold

Legrosszabb rendező

* Michael Bay, "Transformers: A bukottak bosszúja"
* Walt Becker, "Vén csontok"
* Brad Silberling, "Az elveszettek földje"
* Stephen Sommers, "G.I. Joe: A Kobra árnyéka"
* Phil Traill, "All About Steve"

Legrosszabb forgatókönyv

* "All About Steve"
* "G.I. Joe: A Kobra bosszúja"
* "Az elveszettek földje"
* "Transformers: A bukottak bosszúja"
* "Alkonyat: Újhold"

2000 óta a legrosszabb film

* "Háború a Földön" (2000)
* "Eszement Freddy" (2001)
* "Gengszter románc" (2003)
* "Tudom, ki ölt meg" (2007)
* "Hullámhegy" (2002)

2000 óta a legrosszabb férfi színész

* Ben Affleck (A fenegyerek, Gengszter románc, Apja lánya, A felejtés bére, Pearl Harbor, Túlélni a karácsonyt.)
* Eddie Murphy (Pluto Nash - Hold volt, hol nem volt..., Én, a kém, Norbit, Showtime - Végtelen és képtelen, Az üresfejű, Seholország)
* Mike Myers (A Macska - Le a kalappal!, Love Guru)
* Rob Schneider (Tök állat, Tökös csaj, Tök alsó 2.: Európai turné, Lúzer SC, Férj és férj, Sátánka, Kiscsávó, A nagyi szeme fénye)
* John Travolta (Vén csontok, Kardhal, Háború a Földön, A vér kötelez, Telitalálat)

2000 óta a legrosszabb női színész

* Mariah Carey - (Glitter - Ami fénylik)
* Paris Hilton (A dögös és a dög, Repo: The Genetic Opera, Viasztestek)
* Lindsay Lohan (Tudom, ki ölt meg, Kicsi kocsi - Tele a tank, Cserebere szerencse)
* Jennifer Lopez (Angyali szemek, Most már elég!, Gengszter románc, Apja lánya, Anyád napja, Álmomban már láttalak, Szeretném, ha szeretnél)
* Madonna (Hullámhegy, A második legjobb dolog, Halj meg máskor)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #47
    Szerintem a legeslegrosszabb film 2009-ben. A Transzformátor 2 volt.
    2X kezdtem a végignézésébe és egyszer sem sikerült-
    Bár nem tudom mi lett a vége nem is érdekel :D
    Egyszerűen egy kaka film!
  • Inquisitor #46
    "Látvány szuper, hangeffektek szintén a zenére szavakat sem lehet találni"
    Az összes többi "mellékes" dologra kapott aranymálnát, mint forgatókönyv, színészi játék(?), stb. :)
  • Nonix #45
    Bullshit list is bullshit :)
  • Chocho #44
    * Ben Affleck (A fenegyerek, Gengszter románc, Apja lánya, A felejtés bére, Pearl Harbor, Túlélni a karácsonyt.)

    Hát... már bocs, de ezek közül sok kurva jó kis film volt.
  • Justil #43
    LaBeouf amúgy, nem?
  • Justil #42
    van fantázia a srácban, de azért még rengeteget kell fejlődnie. talán egy 15-20 év múlva egyet értek majd veled :)
  • Broafka #41
    miért annyira szar az a transformers 2?

    amúgy ez olyan rossz, mert most van egy szar film, pl akkor a Transformers 2, és akkor azon belül már minden szar.

    Szerintem Shia LeBouf egy kurva jó színész

    (kedvenc színészem)
  • Justil #40
    költői kérdés volt, de látom nem esett le neked.

    a linken amit adtál már innentől

    "Consensus: Muddled and lacking the political context of the original, Swept Away offers further proof that Madonna can't act."

    hiteltelen az egész. nem tisztem védeni Madonnát, mert sose bírtam semmiért különösebben, de ha valami filmben jól alakított (mint 1 igazi színész) akkor ez a Hullámhegy volt...namind1.
  • visnait #39
    A 2012 minden kategóriában a legnagyobb lom, ami létezik! És aki egy kicsit otthon van 3Ds CG -ben az tudja miröl beszélek. A mai technikával és softwarekkel, külön embereket vettek fel azért, hogy tönkretegyenek mindent. :D Ennyire még nemharagudtam filmre!
  • winnie #38
    ha most valaki megmondaná, akkor a homlokodra csapnál és azt mondanád, hogy "ú, tényleg! igazad van, valóban pocsék"? gondolom nem. de tessék - itt akad 4 pozitív és 73 negatív kritika, gondolom, bőven kifejtik, hogy miért rossz a film.