Napi Online

Kína nem marasztalja a Google-t

Az első hivatalos reagálás szerint Kína saját törvényeinek megfelelően támogatja az internet fejlődését.

Kína támogatja az internet fejlődését, de csak a "törvényeknek megfelelően", a jelenlegi kormányzati intézkedések pedig összhangban állnak a nemzetközi gyakorlattal - derül ki az első hivatalosan megszólaló Jiang Ju, a kínai külügyminisztérium szóvivője közleményéből. Ju hozzátette: a Google által megfogalmazott hacker-vádak "komoly kétségeket és kérdéseket vetnek fel" - számolt be a MarketWatch. A szóvivő szerint Kína továbbra is szívesen fogadja az ország törvényeit tiszteletben tartó internetvállalatokat. A Google kivonulása komoly károkat jelentene az ország 360 millió internethasználója számára, ráadásul az amerikai cég jelenléte segíti Kínát abban is, hogy fenntartsa "nyitott és szabad" ország imázsát - fogalmazott az Economic Observer publicisztikája.

A Google tegnapi bejelentése szerint kínai területről hacker-támadások értek számos adatbázis, amelyek hatására az országból való teljes kivonulást fontolgatja a keresőóriás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!