SG.hu·

Kötelező lesz szerzői jogdíjat fizetni a PC-kre Németországban

A jogvédő szervezetek és a számítógép-gyártók egyezsége alapján minden eladott személyi számítógép után jogdíjat kell fizetni Németországban. A cél az illegális másolatok miatti bevételkiesések pótlása.

Már tavaly december 23-án megállapodtak egymással a jogvédő szervezetek és a számítógép-gyártók, de az egyezményről eddig hallgattak. A ZPÜ nevű német csoport és a Számítógép-gyártók Szövetsége (BCH) nevű szakmai szervezet megállapodása értelmében 2002 és 2010 között kötelező volt, illetve kötelező minden értékesített PC után szerzői jogdíjat fizetni. Az egyezmény alapján a 2008 január elseje és a 2010. december 31. között eladott személyi számítógép után egységesen 13,65 euró szerzői jogdíjat kell fizetni, ha tartalmaznak beépített DVD-írót. A DVD-író nélkül eladott konfigurációk esetében ez az összeg 12,15 euró.

A cél egyértelműen az, hogy a film-,a zene-, a szoftver- és a játékipar így pótolhassa az illegális másolatok miatti bevételkieséseket. A BCH által tömörített számítógép-gyártóknak és -importőröknek ez a megállapodás kompromisszumos döntést jelent, hiszen egy több mint két éve húzódó ügy végére sikerült pontot tenniük. Az igazi vesztesek a fogyasztók, hiszen akkor is ki kell fizetniük az átalánydíjat, ha életükben nem fognak másolt szoftvert, játékot, filmet vagy éppen zeneszámot használni a számítógépükön.

A tervek szerint a döntést el nem fogadó PC-gyártókra és -importőrökre a szerzői jogvédő szervezet konfigurációnként ennek a díjnak a 25 százalékkal megemelt változatát fogja kiszámlázni. "Ez az egyezmény áttörés a szerzői jogban. Azt reméljük, hogy hasonló tárgyalásos módon ugyanilyen megoldást fogunk találni más termékek esetében is. Mi mindenesetre készek vagyunk az újabb tárgyalásokra" - szögezte le közös nyilatkozatában dr. Harald Heker, a ZPÜ; prof. dr. Gerhard Pfennig, a VG Bild-Kunst és dr. Robert Staat, a VG Wort képviselője.

A BCH-nak tagja többek között a Hewlett-Packard, az Acer, az IBM, a Medion, a Samsung, a Sony és a Fujitsu. A megállapodás kitér arra is, hogy a PC-gyártók, illetve -importőrök visszamenőleges hatállyal a 2002-ben és 2003-ban értékesített minden számítógépük után egységesen 3,15, míg a 2004 és 2007 között eladott PC-ik után egységesen 6,30 eurót fizetnek a szerzői jogvédő szervezeteknek.

Persze ahogy arra számítani lehetett, közel sem lesz zökkenőmentes a PC-k után fizetendő szerzői jogdíjrendszer bevezetése. A német szerzői jogvédő szervezetek és a PC-gyártók, illetve - importőrök szerzői jogdíj-tárgyalásain résztvevő Brunen IT GmbH vezetője, Frank Brunen nem kevesebbet állít, mint hogy az egyezmény nem demokratikus módon valósult meg. A szakember közölte: nem igaz az az állítás, hogy minden PC-gyártó és -importőr szó nélkül aláírta a megállapodást. Ő kapásból felsorolt négy céget, amelyek ellenzik az új egyezséget: az Apple, a Toshiba, a Lenovo és a Panasonic.

Kiderült, hogy a hivatalos jogi procedúra alapján kétharmados többség kellett volna a megállapodás hatályba lépéséhez, ám mivel ez nem volt meg, így a tárgyaló felek megpróbálták keresztülvinni a hét legjelentősebb PC-gyártó érdekeit. Miután ez sem sikerült, a hét cég egy külön megállapodást kötött a szerzői jogvédőkkel, majd ezt úgy állították be, hogy a dokumentumot minden gyártó támogatta.

"A BITKOM az egyetlen olyan szakmai szervezet Németországban, amelynek joga van megállapodni ilyen kérdésekben a szerzői jogvédőtársaságokkal. Én is tagja vagyok a BITKOM ezzel a kérdéssel foglalkozó munkacsoportjának. A mi számításaink szerint minden korábban eladott PC után visszamenőleg legfeljebb 1 eurót kellene megfizetniük a gyártóknak és az importőröknek. Azonban a Hewlett-Packard és a Fujitsu elküldte a szerzői jogvédőknek a 13,60 eurós szerzői jogdíj-fizetési ajánlatát, amit aztán később elfogadtak. A hét nagy PC-gyártó (HP, Acer, IBM, Medion, Samsung, Sony és Fujitsu) képviselőit nagyon dűhítette, hogy a javaslat nem kapott kétharmados támogatást, ezért megfenyegették a többi céget, hogy megalapítják a BCH szakmai szervezetet" - szögezte le Brunen.

A Brunen IT megvásárolta a Belinea márkát, és alapvetően notebookokat, illetve netbookokat kínál. A bolt évente 170 000 készüléket értékesít. A szerzői jogvédő társaságok mindenesetre mindenképpen jól jártak, hiszen a 2002 és 2009 közötti időszakra vonatkozóan az eladott PC-k után a gyártók és az importőrök összesen várhatóan több száz millió eurónyi szerzői jogdíjat fognak befizetni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© TPB2010. 01. 18.. 16:25||#59
Csak egy kis ténybeli kiegészítés.
A németeknél 2002 januárja óta kötelezõ a PC-kre díjat fizetni. Most annyi történt, hogy a 2002-2010 idõszakra állapodott meg egymással a fizetendõ díjmértékben a jogkezelõk szövetsége és a német számítógépgyártók szövetsége.

@ MacropusRufus: Az ártiszdzsúsz nem is mondja, hogy a magán film- és zenemásolások jogsértõek. Nem tudom, mire gondolsz, mikor anyáztak? Nem kevered össze az ASVA-val vagy valaki mással?
© Sharks2010. 01. 18.. 15:51||#58
Érdekes egyébként, hogy milyen logikusan gondolkoznak egyesek. Rövid példán keresztül: Adott egy lepusztult ország, ahol a lakosság 90% nem rendelkezik túl jó anyagi helyzettel. Van egy eladó termékem (pl. tojás), amiért kérek 10 Ft-ot. Sajnos az emberek ezt nem tudják megfizetni és inkább ellopják tõlem. Erre én azt mondom, hogy akinek van otthon a tojás elkészítésére alkalmas eszköze a háztartásban (tehát lényegében mindenki), az fizessen nekem még 0,5 Ft-ot. Ezek után arra várok, hogy megtérül az a pénzkiesésem, ami a lopásból származik...

Hát hagyjuk is a logikát, ez egy tök egyszerû matek-példa. Csak azokat sajnálom, akiknek a munkája ténylegesen benne van ezekben a termékekben..., de nem is miattuk kerül annyiba, amennyiért ki van téve a boltban. Mellesleg itt egy érdekes cikk ezzel kapcsolatban: Rabszolga-munka

Inkább az ilyen üzleti magatartást kéne büntetni, hogy kirabolják az elõállítókat és a vásárlókat is (valóban hatalmas szükség van erre a fontos közvetítõ tevékenységre).
© MacropusRufus2010. 01. 18.. 14:41||#57
sztem nem rossz 5let de, akkor a ártsziszdzsuszt szépen befoghatja a pofáját ui. lévén a jogdíj már ki van fizetve. Mivel nálunk a letõltés eleve nincs tíltva és az összes adatttárolóra ki van fizetve a jogdíj/reprodukciós díj ezért milyen alapon anyáznak? Olyanktól is kapnak pénzt aki nem is tõltenek le semmit (pl. jó apám aki tervezõ mérnök és a saját 5leteit tárolja a vinyóján)
Tehát a kérdés: talán nem kicsit problémás a magyar szerzõijog védõk álláspontja a letõltésekkel kapcsolatosan? Nem vagyok jogász, de sztem megnyerhetõ lenne egy próbaper. Fizetek valamit amiért nem kapok semmit.
És tovább megyek: ha már fizetek minden sz@rért, akkor a programokra miért nem vonatkoznak ezek a díjjak?
© MrImy2010. 01. 18.. 11:16||#56
Mikor jön el végre az az idõ, amikor megsarcolhatom a bankot, mivel az túl sokat kért a szolgáltatásaiért, így az irracionálisan sok elvont pénzekbõl nem tudtam új befektetéseket készíteni - pedig ki tudja, lehet az egyik az aranytojást tojó tyúk lett volna.
© h1435702010. 01. 18.. 11:02||#55
Ezek szerint nem szabad kesz gepet venni. Mindeki rakja ossze a sajatjat. Kivancsi leszek az alkatreszekre mikor vezetik be teljesen. Termeszetesen az adathordozok mindegyiken van jogidj mar eleve. Szoval duplan fizettetik ki az emberrel.

Mocsok egy banda ez a vilagon mindenhol. Az ENSZ alap okiratat is serti, mivel mindekit bunusnek kezzelnek mielott azt bizonyitanak.

Annyira tipikus nem kepesek alkalmazkodni a megvaltozott verseny
kovetelmenyekhez. Na nem baj majd csak kitenyszik egy titkositott teljesen elosztott p2p platform, amit vegkep lehetetlen lesz elenorizni.
© krajcsovszkig2010. 01. 18.. 10:54||#54
Én, Krajcsovszki Gergely ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy ha ezt nálunk is bevezetik, soha többet a büdös kurva életben nem veszek meg semmit, amit torrentrõl is le lehet tölteni.
Köszönöm szépen.
© barii2010. 01. 17.. 18:49||#53
ez a hozzáállás mennyire aljas.. és végre nem nálunk
© tmisi2010. 01. 17.. 16:04||#52
Inkább meztelen nénik szólóban mint meztelen bácsikkal együtt. 😄
Amúgy a következõ lépés: alkatrészekre is egyenként jogdíjat tenni (VGA, CPU, stb.), mert abból számítógépet raksz össze illegális cselekményhez. A következõ, a monitor, TV, hangszóró lesz, mert azon nézed/hallgatod a letöltöd anyagot.
Hülye egy világ ez.<#idiota>
© tomcsa42010. 01. 16.. 21:56||#51
Meztelen nénik😄 😄

Amúgy igen, a mai netoldalak mérhetetlenül hatalmasak. És feleslegesen ,teszem hozzá. Leszarom ,hogy web 2.0, meg trendiség, feleselgesen.

ZeemanX: tudod ki szokott állandóan barátnõs leszólásokkal jönni? Akinek nincs! 😊 Dömsödinek nincs. Ezért látja a csapvízben is a noliferkockát.
© djw2010. 01. 16.. 19:31||#50
akkor a német programozók részesülnek innentõl kezdve a beszedett jogdíjakból? Az cukor lenne 😄 vezessünk be ilyet itthon is 😄 ti meg tolvaj banda vagytok mind, tudom. És igen, arra szavazok, hogy 2015-tõl ne eurót, hanem kollektív bûnösséget vezessünk be! Éljen a kapitalizmus!