Gyurkity Péter

Újra ingyenes a Wii böngészője

A Nintendo úgy döntött, hogy ismét ingyenesség teszi a Wii konzolon használt böngészőt - a korábban fizetőknek kárpótlást ígérnek.

A Wii konzolokon használt böngészőt annak idején az Opera fejlesztői alakították ki, a program így ugyanazon webszabványokat támogatja, mint az asztali számítógépeken is használt nagytestvér. A fejlesztés azonban csak 2007-ig volt beszerezhető ingyenesen, ezt követően fizetniük kellett az arra igényt tartó konzoltulajdonosoknak - egészen mostanáig.

A Wii Internet Channel oldalán beszerezhető szoftver eddig ugyanis 500 Wii pontba került, a cég azonban úgy döntött, hogy ismét ingyenesen elérhetővé teszi azt mindenkinek. Azok számára, akik korábban megvásárolták a böngészőt, megfelelő mértékű hitelt biztosítanak, hogy még az idén ingyen beszerezhessenek egy online játékot - nyilván szintén a konzol internetes platformján keresztül. Időközben maga a böngésző is kisebb változáson esett át, az új verzió már támogatja a Flash Lite 3.1-es változatát, így valószínűleg nem okoz majd gondot az egyszerűbb tartalmak, mint például a YouTube-videók lejátszása, de a Hulu, vagy a Netflix streamek minden bizonnyal kívül esnek a "hatókörön".


Külső megfigyelők ehhez hozzáteszik, hogy immár egyedül az Xbox 360 esetében hiányzik a saját, Flash-támogatással kiegészített böngésző jelenléte, ami bizonyos szempontból érthető is, hiszen a Microsoft illetékesei éppen azon dolgoznak, hogy minél több és változatosabb tartalmat tegyenek elérhetővé közvetlenül a konzol saját platformjába (Xbox Live) ágyazva. Internetelérés mindegyik versenyzőnél adott, hiszen erre kiemelten nagy szükség lesz a nappaliért folytatandó harcban.

Az Opera egyébként nemcsak a Wii, hanem a Nintendo DS esetében is felelős volt a böngésző elkészítéséért. Ez utóbbi fejlesztést szintén a Wii Internet Channel oldalán keresztül szerezhetjük be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • InterFoxSOFT #11
    999%-al többet adtak el ezen a héten a PS3-ból!:)
    http://playstationcommunity.hu/note/2050
  • wackydog #10
    Ha valaki esetleg birtokolja a The Conduit jatekot es online kepes esetlek alakithatnank egy csapatot :) jelntkezni itt....Friend kod megadasaval
    Az elozoekhez hozzaszolva tenyleg egyszeru az online beallitas bar a wi-fi neha elveszti a kapcsolatot de ezt nem tudom hogy a wii vagy a router a hibas...
    Nekem eddig semmi bajom a wi-fi vel es az internetchanellel de a legjobban a NASA altal frisitett idojaras chanel jott be..
  • redgreen #9
    Mint már írtam, hogy a WiiConnect csak akkor működik, hogyha azt mondod magadról, hogy UK-ban vagy (esetleg Ausztria, Németország, ha metrikus mértékegységeket akarsz látni a Wii Fit-ben). Ezt a beállítások/Country menüpont alatt tudod megtenni. Konfigurálni kell a netet, a Network opciónál (alapból csak WiFivel megy, kompatibilis USB-Ethernet átalakítóval kapcsolódhatsz Ethernet LAN-ra is). El kell még fogadnod a szolgáltatások használatához az adott országra érvényes EULÁ-t, azt meg a WiiConnect24 menü alatt tudod megtenni, amikor bekapcsolod azt. Ha mindezt megtetted, még le kell töltened egy csomó rendszerfrissítést, a Wii System Update gombra kattintva, különben a Shop Channel nem fog elindulni. Ha mindez megvan, menni fog a Shop Channel, a News Channel, a Weather Channel, és az összes többi is, amiket leszedsz a Shop-ból (Internet Channel pl.).
    Kicsit bonyolultan hangzik, de a legtöbb lépést automatikusan felajánlja a Wii, csak már nem emlékszem, hogy melyikeket és mi után. Nem ronthatsz el semmit, az esetleg megvásárolt Wii pontok nem vesznek el az országváltással (ha később átállítanád). Európai régiós Wii esetén angol fontban kell vásárolni pontokat, úgy a legolcsóbb.
    Egyébként a fotelból böngészés nagyon kényelmes, a 3.akárhanyas rendszerfrissítés után bármilyen USB billentyűzetet rá lehet kötni (rádióst is), és működnek Flash játékokban is a gombok (kivéve a kurzormozgatók, amik csak görgetnek). De azért van pár negatívum is: kicsit lassú az oldalak renderelése és nagyobb oldalaknál, ahol sok beágyazott videó van, kifuthat a memóriából, tabok nincsenek, és az ékezetes betűk helyett négyzeteket tesz a szövegbe (meg lehet szokni, de hosszabb magyar szövegnél fárasztó).
  • rezsid #8
    Tudja valaki, hogyan kell Wii-re beállítani az internetet? Itthonról egyáltalán működik? Amikor megvettem még senki nem tudta.
  • Azorut #7
    Hát ilyen pedig kéne xbox360ra is. Nekem kifejezetten nem tetszik, hogy mindent be akarnak pakolni az Xbox Live-ra, amit egy szimpla böngészővel elérhetővé tehetnének (pl. facebook).
  • Inquisitor #6
    Nem tetszik a virtual keyboard user vesz olcsó PC keyboardot meg átalakítót hozzá. :)
    Amúgy meg tessék megnézni videon miket tud ez a Wii-s Opera ... elég baráti, főleg az autómata átméretezés/átrendezése az oldalaknak.
  • pyrohun #5
    főleg url-t beirni :D
  • primo #4
    biztos kényelmes lehet így netezni
  • redgreen #3
    Csak egy pontosítás a cikkhez: "A Wii Internet Channel oldalán beszerezhető szoftver" - helyett inkább a "Wii Shop Channelen beszerezhető Internet Channel szoftver".

    Egyébként a pénzvisszatérítés korrekt lépés, csak maguk a játékok kerülhetnének kicsit kevesebbe. iPhone 1 dolláros (180-200 Ft) játékárai mellett elég soknak tűnik egy ősrégi NES átiratért 5 eurót (1300-1500 Ft) kérni... Főleg azért is kellemetlen a dolog, mert ugyan a Nintendo Club-ban a játékok megvásárlásakor, konzolok regisztrálásakor kapott krediteket (csillagokat) be lehet váltani vásárlásra használható pontokra, de klubtag csak az lehet, aki valamely kiemelt ország lakója. Jut eszembe, az egész WiiConnect csak akkor működik, ha azt hazudod magadról, hogy mondjuk brit vagy, de még az alpesi marhapásztorok is tudják használni a konzolt a neten. Nekünk itt Hungáriában meg meg kell húzni magunkat az aranyárban mért DVD-s játékokkal (Angliából postaköltséggel is feleannyiból rendeltem eredeti Wii játékokat - ezek után csoda, hogy idehaza virágzik a kalózkodás?).
  • redgreen #2
    Pár napja én is frissítettem, de eddig semmi változást nem látok. Igaz ugyan, hogy most már Flash 8-as tartalmak is elérhetők, de a YouTube eddig is ment, a Videa meg a frissítés után sem... (pedig ez utóbbi ment régebben, de aztán tavaly frissítették ők is a lejátszójukat, alternatív változatot meg nem hagytak).