Szekeres Viktor

Liverpool - Debrecen a TV2-n

Nézőbarát lépésre szánta el magát a TV2, mert bár a három évre kötött, a Bajnokok Ligájára vonatkozó szerződése alapján csak heti egy keddi mérkőzést közvetíthet, minden további találkozó joga a DigiSportot illeti, a Liverpool-Debrecent az egész ország láthatja, igaz a nem Digisek késve.

Bár időközben a DigiSport is törekszik arra, hogy ingyenessé tegye magát és nem csak a DigiTv hálózatán belül legyen fogható, aki magyar nyelven akarja látni a Debrecen BL-bemutatkozását, az egyelőre csak a TV2-vel mehet biztosra, hiszen a csatorna az UEFA-tól kapott csütörtök késő esti időpontban, éjfélkor le fogja adni a mérkőzést.

Valószínűleg hasonló lesz a helyzet a Debrecen többi idegenbeli mérkőzésével is, azonban a hazai találkozókat, mivel kedden kerülnek megrendezésre, a TV2 élőben fogja sugározni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #26
    "Gondoltam, hogy még erre is lesz válaszod. Te egy ilyen ember vagy! "

    én ilyen ember vagyok. ha a másik mást mond, akkor megnézem, hogy kinek van igaza. te meg olyan, aki azt írja, hogy "Hát a jó édes kurva anyádat!!!!"

    sajnálom, hogy annyi büszkeség sincs benned, hogy beismerd, tévedtél és ehelyett lementél kutyába:) persze számítani lehetett rá, hiszen mindketten ismerjük korábbi fórumos tevékenységedet:)
  • donceleger #25
    Gondoltam, hogy még erre is lesz válaszod. Te egy ilyen ember vagy! Amúgy gratulálok, eltaláltad, én is olyan vagyok amilyennek leírtál. Csapj fel nyomozónak. Legalábbis ebben a hitben hagylak.
    Szerintem már rajtunk más nem olvassa ezt a forumot, de te igen. Vagyis ha annyira okos lennél akkor rámhagynád! Te ez minősít is egyben, és tudom zavar a dolog, de örülök neki.
    Viszont így én leszek az okos aki enged, te meg a szamár, ugyanis befejeztem ezt az értelmetlen vitát. Elfogadom, hogy vannak ilyen szűklátókörű emberek, mint te, akik azt hiszik ők szarták a spanyol viaszt, környezetemben is van ilyen. Tőle nem tudok szabadulni, de legalább veled nem kell többet beszélnem. Ide meg írhatsz, amit akarsz, nem tud érdekelni már, ilyen alacsony értelmiségi szinttel rendelkező emberrel nem vitatkozom tovább, el sem fogom olvasni. És az esetlegesen más hírekhez írt kommentedet sem fogom minősíteni, egyszerűen nem veszek róla tudomást és kész. Az ilyen szarházi férgekkel mint te, csak így lehet. Szóval írhatsz, sértegethetsz, ha megőrülsz akkor sem olvasom el, és nyugodtan hiheted azt, győztél, te vagy a jobb és hasonlókat, nem érdekel. Számodra mindez csak illúzió lesz, én meg nem veszek róla tudomást.
    Na csákány!
  • winnie #24
    ja.

    "De nem csak én utállak"

    ez olyan cuki:)) ilyet csak kis pukkancs, karcsiszemüveges, sulinetesek írnak. ejnye. más fórumokon is olvastam már rólad, de személyesen meggyőződni igazi élmény volt.

    kíváncsian várom, hogy sikerült észrevenned, hogy butaságot írtál vagy tovább próbálkozol személyeskedéssel, ha már érvekkel nem megy:)
  • winnie #23
    ó, anyám, ne légy már ilyen egyszerű:))) de elismerem, az én hibám, hogy nem adtam használati utasítást hozzá. oké. tessék. (csak kérlek, tovább ne járasd le magad, mert már mindenki mosolyog rajtad:)

    ott a naptár a jobb oldalon, keress vissza bármelyik BL-hétre, mondjuk 2008. november utolsó hete, vagy előtte pár héttel. és nézd meg a tv6 műsorát.

    " Hát a jó édes kurva anyádat!!!! "

    gratulálok, igazi intelligenciateszt volt. azon nem kell megsértődni, hogy leírom, hogy rosszul tudod, majd rávilágítok, hogy pofátlanul hazudsz. előfordul. elnézést kell ilyenkor kérni, hogy "bocs, rosszul tudtam", vagy hasonló.

    a fórumnak ugyanis van egy jellegzetessége, elraktározza a mondataidat. a csúnya hazugságokat is:)) idézem: "természetesen a viasat 6 leadta az összes meccset. igen, mind a 16-ot!"

    "Felvételről leadta az összes meccset. Lehet, hogy csütörtök este, péntek este, szombat este, de leadta."

    mondom, nézd meg a műsort, kérdezz meg akárkit, de kérlek, nagyon kérlek, a te érdekedben, ne járasd le magad, ilyen csacsisággal, hogy a tv6 leadta az összes meccset. fizikailag lehetetlen lett volna.

    tessék, egy bl hét csütörtök késő esti műsora:

    Vértestvérek
    Aamerikai krimisorozat (2006) (1. rész)

    23:35
    Kollégiumi kalandok
    Amerikai erotikus filmsorozat (13. rész)

    00:55
    Így tévéztek Ti:
    Tévé show (ismétlés) (33. rész)
    Magyar tévé-valóság show, amiben a 2 géppuskaszájú műsorvezető, Carlo és...

    01:25
    Vértestvérek
    Aamerikai krimisorozat (ismétlés) (2006) (1. rész)

    02:25
    Kollégiumi kalandok
    Amerikai erotikus filmsorozat (ismétlés) (13. rész)

    vagy péntek esti műsora:

    22:30
    Office
    Amerikai tévéfilmsorozat (2005) (19. rész)
    A regionális manager, Michael Scott (Steve Carell), úgy gondolja ő a valaha...

    23:30
    Kollégiumi kalandok
    Amerikai erotikus filmsorozat (15. rész)

    00:45
    Így tévéztek Ti:
    Tévé show (ismétlés) (34. rész)
    Magyar tévé-valóság show, amiben a 2 géppuskaszájú műsorvezető, Carlo és...

    01:15
    Office
    Amerikai tévéfilmsorozat (ismétlés) (2005) (19. rész)
    A regionális manager, Michael Scott (Steve Carell), úgy gondolja ő a valaha...

    02:05
    Kollégiumi kalandok
    Amerikai erotikus filmso
  • donceleger #22
    Máskülönben meg nem lehet megnézni a tavalyi műsort, mert azt már nem jeleníti meg. Minek linkelsz be rossz információkat? Ebből is látszik mennyire hülye vagy! Felvételről leadta az összes meccset. Lehet, hogy csütörtök este, péntek este, szombat este, de leadta. És lehet hogy késő este 23h körül, de leadta. És igen, kereskedelmi csatorna, de talált időpontot, és akit érdekelt, az megnézte, nem pedig elolvasta a neten az eredményt!!!!
    Nagyon nagyra vagy magaddal, pedig szart se tudsz, csak osztod az észt. És nem elsunnyogtam, hanem elfogadtam a véleményedet, amit rólad nem lehet elmondani, mert azt hiszed mindig neked van igazad. Nem akartam ilyeneket írni, ezért ha sértő volt akkor bocs, de felkínáltam egy lehetőséget a megegyezésre, és te elutasítottad, úgyhogy innentől kezdve viszont nem érdekel a lelki állapotod, még ha szarul is fog esni, akkor meg fogom mondani a véleményemet rólad! De nem csak én utállak, más forumokon is olvastam már, milyen véleménnyel vannak rólad. Szép kis tábor. És ahogy a mondás tartja, a szar jó hisz több millió légy nem tévedhet! Nyílván a te esetedben sem tévednek!
  • donceleger #21
    Azt hittem értelmesebb vagy, minthogy ijenekt irkálj! Én gondoltam lezárom a dolgot, de te hazugnak neveztél. Hát a jó édes kurva anyádat!!!! Nehogy azt hidd, olyan okos vagy!!! Nem tudom mit képzelsz magadról, de nem te vagy az atyaúristen!
  • winnie #20
    gyászolok én is, de nem nem értünk egyet, hanem nemes egyszerűséggel hazudsz. én ezt sajnálom. bárki megmondja neked itt, de nem is értem, hogy minek hazudni, utána meg elsunnyogni. hisz a tv6 tavalyi műsorát bárki megnézheti a neten.

    (mondom, józan paraszti ésszel belátható, hogy egy tv6 nem tudja az összes meccset adni.)
  • donceleger #19
    úgy látom nem értünk egyet, de már nem is érdekel. Sajnos a DifiSport miatt nem jut el hozzám az összes meccs, ez a lényeg. Gyászolok. Üdv.
  • winnie #18
    "gy természetesen a viasat 6 leadta az összes meccset. igen, mind a 16-ot! "

    a helyedben én nem terjeszteném, hogy 10 éve kísérem figyelemmel, mert nagyon el vagy varázsolva:)

    hogy adhatta volna le egy sorozatokra specializálódott adó mind a 16 meccset? tudod, hogy az mennyi idő? nettó több mint egy nap. (nézz meg visszamenőleg egy tévéműsort.)

    csak egy sporttévé adhatja le az összes meccset. a tv6-nak kötött műsorrendje van, minden nap, ugyanabban az időpontban ugyanaz a sorozat van, egyszerűen fizikailag lehetetlen leadni mind a 16 meccset, ráadásul riporteri kapacitása sem lett volna erre a csatornának.

    "De ebből a lényeg, hogy a DigiSport adja a többet, melynek országos lefedettsége igen csekély. Ennyi. "

    ez hogy jön ide? nem mondtam az ellenkezőjét - a kábeltévék közül ők adták a több pénzt, nekik adták el a jogokat.

    persze természetes, hogy csekély a lefedettség (azt hiszem 1,5 millió), hiszen most indult a csatorna és a céljuk az, hogy ezzel a vásárlással érjék el, hogy minél többen nézzék őket. (vagy minél többen előfizessenek a digire vagy minél több csomagba kerüljön be, ehhez nem értek.) ezt persze bukták, amikor nem szerezték meg a magyar focit.
  • donceleger #17
    ööö, ismerem a bl-t, hiszen már legalább 10 éve figyelemmel kísérem, de szerintem régebb óta. Gondoltam kiemelem a lényeget, de a akkor a hozzád hasonló gyengébbek kedvéért leírom azt is, hogy természetesen a viasat 6 leadta az összes meccset. igen, mind a 16-ot! Remélem így már felfogtad.
    De ebből a lényeg, hogy a DigiSport adja a többet, melynek országos lefedettsége igen csekély. Ennyi.