SG.hu·

Biológiai alapokon nyugszik a pszichopátia

Az agy érzelmeket, valamint az ösztönöket és a döntéshozást kezelő részeinek hibás kapcsolódásai jellemzik a pszichopatákat, állapította meg egy brit tanulmány.

A tudósok gyilkosságokat, hirtelen felindulásból elkövetett emberöléseket, többszörös erőszakot elkövető pszichopatákat tanulmányoztak. Sok szakértő szerint főként a társadalmi tényezők felelősek az antiszociális viselkedés kialakulásáért, az új tanulmány azonban biológiai alapokra helyezi a kóros állapot kialakulását. A vizsgálatok az agy két kulcsfontosságú területet összekötő szakaszában találtak olyan hiányosságokat a pszichopatáknál, amik normális embertársaiknál nem voltak jelen.

A londoni Kings College Pszichiátriai Intézetének tanulmánya a jövőben lehetővé teheti a rendellenesség kezelését, ugyanakkor hatással lehet a kutatásokra és az igazságszolgáltatásra is, nyilatkozott dr. Michael Craig a tanulmány szerzője. "A pszichopátia önmagában, minden más mentális betegség nélkül, súlyos bűncselekmények elkövetéséhez vezet" - utalt a tanulmányozott alanyokra Craig. "Összességében megállapítható, hogy a pszichopaták agyi kapcsolódásai nem voltak olyan jók, mint a nem pszichopatáké. Ezeket a kapcsolódásokat leginkább két területet összekötő utakhoz hasonlítanám, amin a pszichopatáknál kátyúk keletkeztek, amik nincsenek karbantartva."

A pszichopátia szélsőségeit a hollywoodi kasszasikerek olyan karakterekkel ábrázolják, mint például a sorozatgyilkos kannibál Hannibal Lecter. Ezek a figurák általában áthágják a társadalmi normákat, manipulatívak, lobbanékonyak és szenzációhajhászok, miközben látszólag nem tanúsítanak empátiát vagy bűntudatot.

Craig szerint eredményeik még nem alkalmasak egy olyan eljárás kifejlesztéséhez, amivel a bűncselekményeket elkövetése előtt kiszűrhetnék a potenciális pszichopata bűnözőket, mivel jelenleg még nem tudják megmagyarázni hogyan, mikor, vagy miért sérülnek meg az agyi kapcsolódások. A brit tanulmány azért sem tekinthető perdöntőnek, mert a tanulmányban megvizsgált pszichopata alanyok száma alacsony volt, mindössze kilenc pszichopatát és kilenc nem pszichopatát analizáltak. Ennek fő oka, hogy előbbi csoport tagjait nem könnyű együttműködésre bírni, és az agyletapogatásokhoz is különleges óvintézkedéseket kellett foganatosítani, taglalta Craig

A tanulmány során egy új agy-leképezési technikát alkalmaztak a pszichopaták agyának alaposabb elemzéséhez, miután több korábbi tanulmány is megállapította, hogy az agy érzelmeket feldolgozó amigdala része és az ösztönöket, valamint a döntéseket kezelő orbitofrontális kéreg szerkezetileg és funkcionálisan is különböznek a pszichopatáknál. "Sokáig nem rendelkeztünk olyan technikával, ami bármilyen értékelhető módon szemügyre tudta volna venni a két agyterület kapcsolódásait" - mondta Craig.

Az új technika, az úgynevezett diffúziós mágneses rezonanciás képalkotás (DT-MRI) lehetővé tette a kutatók számára hogy bepillantsanak a két agyterületet összekötő fehérállományba. Amellett hogy egyértelmű szerkezeti hiányokra bukkantak a pszichopaták agytekervényeiben, azt is sikerült kimutatni, hogy a rendellenesség mértéke összefügg a pszichopátia mértékével.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dilofekete2009. 08. 22.. 03:57||#157
Normális hívõ ember nem hazudik a saját népérõl és ilyen alapon másérõl sem. Nem formálhatunk olyan véleményt, hogy utálatosak vagyunk, mert magyarok vagyunk és másért sem. A sunyiság a rendszerben van, ha valami nem tetszik és hazudni kell. Ez olyan, mint amikor azt mondanák nekem, hogy fekete vagyok, mert én vagyok dilo. Az én családomban élne ez a személy akkor igaza lehet, mert õ adta a nevet, de ha más mondja akkor semmi köze hozzá csak annyi, hogy úgy viselkedek, mint othon és lehet, hogy nincsen igaza, de a buta ember kiáll az igazáért. XD
Ez a nép is ezért jött ide, de azért azt nem felejthetjük el, hogyan jutottak el idáig(ez a része talán rasszista), de hogy ugyan olyan legyen az életkörülmény miattuk az enyém is az már túlzás lenne, mert nem miattuk fizetünk több "adót", hanem a bûnözõk és az ilyen rossz rendszerek miatt. Viszont aki rossz életkörülmények között éldegél, abból valószínûbb, hogy bûnözõ lesz. Ezeket a csoportokat meg mindenki utálja az egész földön, mert miattuk lesz rosszabb a környezetük, mégha az életkörülményei nem is zavarná annyira, a büszkeségét sértik. Ez lehet kétoldalú. Lehet olyan, hogy nem megy a kocsim színéhez az ocsmány konténered vagy a másik, hogy Jézusom még mindig ilyenek vagyunk emberek. Mikor lesz már jobb....
A lényeg eggyértelmû, hogy aki fejlõdik az alkalmazkodik, de aki nem az kitaszított lesz és ehez semmi köze a származásnak, hogy melyik népcsoportból származik az a bizonyos bûnözõ aki majdnem megölt. A gond az, hogy a cigányok általában rosszabbúl élnek és ezért is lehet több a népükben a bûnözõ. Mi meg mondhatjuk rájuk, hogy haljál meg, mert a 2-es csoportból jottél ide a törvény elé, de mégsem mondatjuk, mert nem szabad(2x) és azért, mert akkor mi magyarok magunkra nem vetnénk követ. Azért õket sem kell félteni, mert õk meg követ vetnek ránk akkor amikor mi nem érünk rá, magyarul senkit nem érdekel, hogy cigány vagy(csak kopj le; a motorháztetõrõl te csöves). Az igen hogy nem ettél és nincsen pénzed és ezért kifosztasz, ha kell az életed árán is vagy mert ez a foglalkozásod. Ilyenkor szokás összekeverni az egyént a népével. Nekem például soha de soha nem kéne olyan nõ aki akcentussal beszél, mert halálian idegesítene, így melóhelyen is idegesítene, ezért nem tanulok külföldi nyelveket, mert diszlexiás vagyok, amit hosszútávon nem jó terhelni és valjuk be, hogy mostanában mi magyarok stresszesebbek vagyunk a melóhelyen, mert ilyen olyan válság van és kijönnek ezek a gyökérségek, hogy utáljuk õket, de nem csak miattuk xar és addig nem ér semmi a szítkozódás amíg nem csak miattuk van az, hogy az emberek bûnözõ életre kényszerülnek. Habár vannak sokan akiknek életcéljuk, hogy a semmibõl éljenek meg, de aki hülye az haljon meg. Mindenki mást csinálna a hülyékkel és a bûnözõkkel is. Stresszes állapotban ezt nehezebb megállapítani, hogy melyik a jobb. Ez eléggé képletes gondolkodás, de legalább nem lehet összekeverni, ha nem csak a nézelõdök, hanem tanulok is. A rossz életkörülmény meg arra mutat, hogy ez csak nézelõdik a fejébõl a vak világba. Ami meg rámutat az nem rasszista, de önuralmú már igen, mivel logikai gondolkodás az önuralom. A rasszizmus meg annak a fogalomnak a szava, ami ebben kárt okoz mások számára. Olyan, mint a tûzfal, ha az önuralmú ember agressziót érez akkor, hibás az elkorcsi gondolkodása, de nem reménytelen. Szerintem ez a rasszizmus, úgy teljes egészében, ami addig fent fog maradni amíg a gazdaság szar mindenkire nézve és még ráadásul ezt tatézzük, hogy engedjuk, hogy keveredjenek a vérvonalak, kultúrák, hogy utána azért fájjon a fejünk, hogy szídjuk eggymás anyukáját, de több tv-t tudtunk eladni. Nem azt állítom, hogy a gazdaság olyan, mint a világháború, mert nem én állítom így, hanem mert ez folyik a csapból is és ez az a stresz amit említettem, hogy miért utáljuk a külföldieket és õk minket. Az asszimiláció meg ugyan ilyen csak takarékosabb, de olyan mint a gyereknevelés és ha féltjük a gyereket akkor az hátráltatja a turizmust, mert konfliktusokba csak az õrültek érzik jól magukat. Viszont, ha mi magyarok is az országok eggyesítéséért harcolunk akkor elõbb a stressz nyomait kéne eltûntettetni, hameg az bevándorlók idegesítenek akkor meg pont hogy tenni ellenük, hogy nem kapnak a jóbol szinte semmit. Ezért meg én nem fogok szaporodni, mert azt látom, hogy a gyerekeimet nem tudja asszimilálni a saját népem. Így miért is foglalkozna bárki is a bevándorlókkal? Féltjük a jövõnket és pont a bevándorlók miatt és nem amiatt, hogy más nép a gyökerük. Régen a fejlettségünk meg az országunk is kicsi volt, de fejlõdött ennek ellenére is, mégha más országbeliek több 100 négyzetkilóméterrel többet is építkeztek, de õk pont ezt vették hasznul, hogy sokan vannak. Szerintem az is teljesen eggyértelmû, hogy miért nem adunk el mindent és ebbõl kifolyólag, miért nem építünk hatalmas épületeket meg órjási közlekedést. Ez nem az a célcsoport, hogy ilyen nagy sebességben fejlõdjünk és a kultúránkal ezt meg védjók, de tönkre is tesszük, ha még valami nem jó mellette és erre írtam azt, hogy miaz ami nem jó.
Na ennek sincsen köze a génekhez, hacsak nem a hithez, de én nem rasszista vagyok, mint józan gondolkodású logikus teremtmény. ÉN szeretek társalogni és nem write only, mint a pc korszakban "ami még tart" 😄 A pc háború meg azért lesz, mert én 5 km-el odébb írtam, mint ahol átment az adat a te pc'-re és a háború annyira elcseszett lesz, hogy a te háborúd nagyon eggyoldalú lesz, mert nekem nem kell vele foglalkozni. Ez a pc veleéig romlott eggy szerkezet, de legalább árammal megy. 😄
kuki neked csak az elsõ sort XD
© Epikurosz2009. 08. 19.. 14:11||#156
Mindent meg lehet magyarázni. Meg az ellenkezõjét is.
© Balumann2009. 08. 19.. 14:06||#155
A bosszúvágy, gyûlölet, idegeskedés is gondolkodás miatt létezik, ezek is más emberektõl eltanult (tudatos) dolgok, bizonyos érzelmek (lelkes kûzdelem az életbenmaradásért, élelemszerzésért, ha sikerült valami akkor boldogságérzet - ezt nem tom jobban definiálni). Alapból minden ismeretlentõl, idegentõl félünk (gyerekeken figyelhetõ meg leginkább), és késõbb tanuljuk meg, hogy mi az amitõl nem kell félni. Ezek is milió dologtól függenek (olyan kortól kezdve, amikre már nem emlékszünk, de erõs hatással vannak megérzéseinkre).
Inteligens ember amúgyis rájön, hogy a faji gyûlölet maximum egy egyköz (vagy problémaelterelés, illetve eszköz), akinek amúgy vannak normális ismerõsei az adott nemzetiségekbõl, az szinte biztosan nem lesz rasszista.

Ha azt a nénit nem szerették a magyarok valami miatt (mondjuk rossz szokás, vagy csak eleve rossz hozzáállás), akkor nyilván nem lesz jó véleménnyel irántuk, és ez egy öngerjesztõ folyamat.

Amúgy meg az azonos gondolkodásmód is általában pozitív kapcsolatokhoz (és a bosszúság, utálat jóval kisebb mértékéhez) vezet, talán ez az egy pozitívuma van a különbözõ vallásoknak. Néhánynak meg pont alapja, hogy ezeket az érzelmeket kiiktassa (buddhizmus), én személy szerint a buddhizmus tanításait kötelezõvé tenném oktatásban is, mert nekem nagyon sokat segített.
© kukacos2009. 08. 19.. 13:46||#154
1. Miért hazudik? Csak annyit tudunk róla, hogy utálja a magyarokat. Ez szíve joga.

2. Szerinted minden tudatlan ember, aki helyes információk hiányában állít valótlant, bûnös? Ki tudnád te hámozni a román oktatáson át, hogy valami nem stimmel Trianonnal? Vagy még rosszabb: mi van, ha a magyar oktatás-történelemszemlélet is legalább ennyire ferde?

3. Trianont valóban lehetett volna kevesebb sérelemmel csinálni, de ezért kizárólag a levezénylõ (elsõsorban francia) politikusok a felelõsek, nem a románok együttesen. Egy bûnrossz békekötés volt, és meg is lettek a következményei.

4. Még ha fel is tesszük, hogy Erdély Romániához csatolása szerinte igazságos volt, akkor sem "hazudik", mert ebben a kérdésben nincs abszolút igazság. Egy terület hovatartozását nem lehet örökségi jogon megítélni, mert a népek jönnek-mennek. Magyarország a románok számára rosszabb hely, mint Románia. Szerintem az adott területen élõknek kell dönteni az államról, ahova tartozni akarnak, és Erdély területén többségben voltak a románok már Trianon idején is. Természetesen trükközni ott lehet, hogy hol húzzuk meg a terület határait. Pl. ha észak-Erdélyt külön kezelték volna, egészen más lett volna a szitu. De ez is a politikusok bûne, nem a "románoké".
© Epikurosz2009. 08. 19.. 09:36||#153
A néni nem bûntelen, mert hazudik. Természetesen azért hazudik, mert neki is hazudtak, de az ember köteles ellenõrizni a kapott információkat, nem bekajálni mindent. Emellett, köteles elismerni a vétkeit, és bûnbánatot tartani értük. Ha ezekre nem képes, joggal lehet kizárni a civilizált népek közösségébõl.

Az a zsidó, aki holokausztot kiált, de nem tart bûnbánatot, szintén elítélendõ. Az a muszlim, aki nem hajlandó megtagadni a Korán ama tételeit, amelyek az erõszakos hittérítésre vonatkoznak, szintén elítélendõk. És így tovább.
© kukacos2009. 08. 19.. 02:37||#152
Jogos az, amiben a társadalom megegyezik. Az áldozat gyûlölete a bosszúvágy, amire ugyancsak programja kényszeríti. A gyilkos gyûlölete a motivációjából ered, ami többnyire kapzsiság vagy személyes élvezet. Úgy alakult, hogy a bosszút intézményesítettük, a személyes igényeket viszont korlátoztuk, ami illeszkedik a programunkhoz. Ezt én megértem és elfogadom, különösen, hogy sosem éreztem túl nagy kedvet az emberöléshez. Mellesleg abszolút mércével is stabilabb és fenntarthatóbb választás, mint mondjuk fordítva.

Hogy ez hogy jön Erdélyhez, azt nem tudom. Az országok nem emberek, akik homogén vágyakkal vagy személyiséggel rendelkeznek. Trianont nem lehet kizárólag a sértett áldozat szempontjából megközelíteni, ennél ez sokkal bonyolultabb.
© kukacos2009. 08. 19.. 02:19||#151
Ja, itt a kondérban egész jó a szélessáv 😊 Ha most azt akarod mondani, hogy erkölcsi ítéleteink nem csak közvetlen személyes tapasztalaton alapulnak, az nyilván igaz, de itt nem is errõl van szó. A néni teljesen általános erkölcsi szempontból is bûntelen, míg Hitler nem az. Egyedül azt tudod a szemére hányni, hogy román, és pusztán ez alapján egybõl tolvajt kiáltasz. Így leszel te is díszes reprezentánsa ennek a pár milliárd jelmezbe öltöztetett barlanglakónak.
© kukacos2009. 08. 19.. 02:09||#150
"Korábbi tapasztalat, vagy hallottak alapján."

Ez magyarázatnak édeskevés. Mint írtam, bizonyos mennyiségû elõítélet szükséges az élethez, de miért jut el ez jelentõs százalékban odáig, hogy az illetõ állatként tekint a gyûlölt csoportra? A menõzésbõl következik, hogy nem jársz a társaságukba, az agresszivitásból az, hogy erõsebb rendõrséget és térfigyelõt követelsz, de hogy jut el ez sok emberben simán odáig, hogy öljük meg mindet?
© Epikurosz2009. 08. 19.. 00:17||#149
Szerinted minden gyûlölet egyformán jogos? Az áldozaté (hozzátartozóié), a gyilkosé, és a nevetõ harmadiké is?
© Epikurosz2009. 08. 19.. 00:03||#148
"pedig hogy õ tõled aztán semmit sem lopott,"

Miért, Hitler téged kiirtott?