Szekeres Viktor

Hivatalos: Antal Nimródé a Predators

Múlt héten majdnem lehetett biztosra venni, de most már a producer is megerősítette, miszerint Antal Nimród, a Kontroll és az Elhagyott szoba magyar rendezője készítheti el az új Predátor-filmet, a Ragadozók bolygóján játszódó Predators-t.

Az AintItCoolNews alapítója, Harry Knowles, ha már nagy barátságban van Robert Rodriguezzel, a Predators producerével, gondolta hivatalos formában is rákérdez, hogy mi az igazság a Latino Rewiews információjában, miszerint Antal Nimród a film rendezésének fő várományosa. Rodriguez azt válaszolta, hogy mikor látta másfél hónapja a decemberben bemutatandó új Antal-filmet, az Armored-ot, már akkor elkezdte nagyon érdekelni a magyar rendező, akivel idővel sikerült megegyeznie.

Rodriguez, akinek az a célja a Predators-szal, hogy lemossa a Predátorok becsületén esett foltokat, melyeket a gyalázatos Aliens vs Predator-filmek okoztak, imádta a Kontrollt és az Elhagyott szobát sem tartotta tipikus filmnek, de leginkább a rendező személyisége ragadta meg. Elmondása szerint Antal rengeteg remek ötlettel állt elő, és mivel az Armored-ben bemutatta, hogy jól tud a színészekkel dolgozni, tud több nagy nevet is dirigálni, ezért megfelelő ember lehet a Predators elkészítésére, mely filmet Rodriguez karakterközpontú akciónak képzeli el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Xerxész #37
    Helyszíni forgatási fotók!
  • Zoliz #36
    Reméljük nem olyan fos trash lesz mint a kicsivuk, meg a macskafogó 2, ha ez a milliárdos magyar újat mer alkotni akkor sikeres lehet, ha majmol, akkor nem tudja hozni a színvonalat és a Far Cry film sorsára jut.
  • steevo7 #35
    Már megijedtem, hogy te is olyan írói vénával rendelkezel és kapok verbális büntit. :( :D
  • tyuklepes #34
    Én ugyan nem, engem nem hívnak winnie-nek XD
  • steevo7 #33
    A fene. Elírtam a szidj szót. :O
  • steevo7 #32
    Elnézést! Fene az arcomat. XD Elnézést a tudatlanságomért. :D Azért ne szídj nagyon össze. Érzékeny a lelkem. :( XD
  • tyuklepes #31
    Nehommá' ... most mi a bajod vele, egészen új műfajt teremtett, a pallérozott bunkóságot :D
  • pixx #30
    Igen észrevettem, hogy lehetetlen, még ha én tapasztalatból beszélek is. Hiszen ha ő is abból tenné egyből felhozná érvként. :) Azért kösz a tanácsot. :)
  • steevo7 #29
    Ember! Hát minden tiszteletem a tiéd. Nagyon jól elkaptad a lényeget a mondandóddal. ;) Nemegyszer találkoztam már olyan kommenttel részéről, amiben a tákozatlanságáról tett tanubizonyságot, de persze ettől ő még okos, szellemes és naprakész bármivel kapcsolatban. :D Humorosnak, offenzívnek szánt hozzászólásait díjazom. Megtanulta használni a google-t és az idegen szavak szótárát. XD

    pixx-nek meg annyit, hogy kérlek ( saját érdekedben ) ne vívj szélmalom harcot. Ilyen emberekben a legrosszabb az, hogy úgysem tudod meggyőzni arról, hogy nem neki van igaza és nem te vagy a hülye.
    Egyébként azokon a felesleges eszmefuttatásokon szoktam jókat derülni, mikor a szerencsétlen alkalmi és tájékozatlan fórumozó betéved ide, feltesz egy buta kérdést, erre ő reflexből, irodalmi nyelven illedelmesen tudatja az illetővel, hogy "hülye vagy fiam". :D
  • tyuklepes #28
    De van kijelölt producere, írója ...