Szekeres Viktor

Érkezik a Minden lében négy kanál

Az RTL Klub nyáron sem pihen, és a TV2-nél jóval több újoncot küld csatasorba. A keddi nap jó ideig a kórházas sorozatokról szólt, azonban nemsokára, mint a kémes szériák otthonára fogunk rá tekinteni, hiszen a Chuck mellett a Minden lében négy kanál is bemutatásra kerül.

Július 14-én, este kilenc óra fele, a Barátok közt után lesz először látható idehaza a Chuck című akciódús kémparódia, majd azt követően a Minden lében négy kanál (Burn Notice) kerül bemutatásra Jeffrey Donovan és Bruce Campbell főszereplésével.


Míg előbbi sorozat egy véletlenségből kémmé váló számteches kockáról szól, addig a Minden lében négy kanál egy valódi kémről, akit valaki be akar feketíteni, ezért az ügynökség kényszerűségből lekapcsolja és félreállítja. Azonban hősünk a napfényes Miamiban nekiáll nyomozni a felültetője után, s időközben, hogy tudja fizetni a rezsit, elvállal pár apró-cseprő munkát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • m minnifield #7
    ferrer: rakj a szöveg mellé egy szmájlit, mindig vannak olyanok akiknek el kell magyarázni a vicc poénját.

    winnie: én egyelőre annak is örülök, hogy itt még annyira nem jelent meg a jobbozás-balozás-gárdázás-cigányozás stb...
  • winnie #6
    ember. itt? iróniát? észrevenni? engem döbbent meg legjobban, hogy nem a hotdogon vagy az NLCaféban, de a fogékonyabb olvasók körében sem lehet ironizálni, mert sokaknak nem esik le. és nem csak úgy nem esik le, de még akkor sem, ha az ember (ld. te) direkt jelzi is a fonetikus írásmóddal, hogy csak ironizál a sok DC-s plakátemberen... (az aláírásig már el sem jutnak.)

    meglepő., de nem mulatságos.
  • Ferrer #5
    Nem vettétek észre az ironikus hangnemet a hsz-emben? :D
  • diablo1336 #4
    ne haragudj ez nem vonatkozik senkire, szal kinek nem inge ne vegye magára,csak rólad jutott eszembe. Valamelyik nap beszéltem egy gyerekkel és előjött,h ő ugyan nem nézzz tévét csak nation-t(nacciont)-national geographic -t , mondom magamban pont lesüt rólad(elég föld hülye volt, és azt hitte h ettől okosabb lesz). Szal én azt kicsit képtelenségnek tartom h vki csak egy csatornát,ha műholdas akkor 3-4-et(mind discovery) nézzen de nekem mind1,nem kukacoskodás csak ugy megjegyeztem, és mint mondtam akinek nem, inge ne vegye magára.
  • ldavid #3
    Még szerencse, hogy ezt megosztottad velünk, különben rosszul aludtunk volna. ;)
  • Ferrer #2
    Még szerencse, hogy én csak diszkávöricsennölt nézek!
  • xido #1
    Azt a kurva micsoda címet adtak neki...viszont jó,hogy adja az RTL,így felcsillant a remény,hogy ez is megjelenik majd itthon dvd-n:)