Gyurkity Péter

Bemutatják az iPhone 3.0 szoftvert

Az Apple március 17-én kedden rántja le a leplet a sorrendben harmadik szoftverről és az ahhoz kapcsolódó fejlesztői csomagról. Eltérő pletykák szólnak a várható újításokról.

A cég emailben küldött szét meghívókat a sajtó képviselőinek a rendezvényre, amelyre a kaliforniai Cupertino városában, azaz saját főhadiszállásukon kerítenek sort. A részletekről ugyan eddig csak találgatások láttak napvilágot az interneten, azt viszont már biztosan tudjuk, hogy az iPhone 3.0 szoftver kapja a főszerepet, jóllehet a korábbi pletykákban inkább a hardveres újításokra és fejlesztésekre helyezték a hangsúlyt a "jól értesültek".

Időközben azért megjelentek bizonyos részletek, amelyekből kiderül, hogy többek között a felhasználók által gyakran hiányolt és nagyon várt MMS-támogatás kap majd helyet végre a készülékeken, emellett pedig lehetővé válik a tethering funkció használata is, amelyen keresztül egyéb eszközeinkkel csatlakozhatunk fel a világhálóra, felhasználva a mobil készülék lehetőségeit. Valószínűnek tűnik, hogy a külső fejlesztőknek új SDK-licencekre kell majd szert tenniük.

A további opciók között említik a valódi, háttérben történő futtatást, amely végre lehetővé tenné, hogy a régebbi készülékeken is egyszerre több alkalmazást futtassunk, egy univerzális kereső megoldást. a másolás-beillesztés megvalósítását, valamint a P.A. Semi tavalyi felvásárlásának esetleges gyümölcseit - ez utóbbi cég által új chipeket fejlesztenének mind az iPhone, mind pedig az iPod Touch készülékekhez. A CeBIT alatt pedig (a Fraunhofer megoldása révén) kiderült, hogy a telefont még az egészségügyben is használni lehet majd.

A fejlesztés kétségtelenül az Apple egyik húzóterméke volt az utóbbi időben: a tavalyi év során csaknem 14 millió példányt adtak el, messze túlszárnyalva a 10 milliós tervet, a júliusban elindult App Store oldalán pedig 500 milliószor töltöttek le valamilyen alkalmazást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #73
    "Ha egy olcso es gagyi telefonban van rendes filekezelo, akkor az iphone eseten a 'keszul' eleg tavoli es egyelore hasznalhatatlan opcionak tunik."

    Én meg azt nem értem, hogy minek egy telefonba fájlkezelő?

    "Az, hogy az uzenetkezelo nem tamogatja a ket lenyeges es gyakran hasznalt funkciot meg csak kellemetlen, de a szandekos limitek, mint amilyenek a blutooth problemai inkabb tisztessegtelen huzasnak tunnek."

    A továbbküldés az egyetlen valódi hiányosság (Amit most orvosolnak is a 3.0-val), a többi szerintem abszolút nem érdekes. Nekem eddig mióta van Bluetooth minden telefonom tudta ezt de soha nem használtam. Nem is hiányzik.

    "Ehhez kepest az iphone eseten meg egy szerencsetlen mp3-at sem lehet csengohangnak beallitani, csak egy elore megadott, limitalt valasztekbol _vasarolni_ (igen fizetos ez is!)..."

    Ezt meg honnan a francból vetted? Nekem saját csengőhangjaim vannak fent, vásárlás és minden nélkül. Telefont sem kell hozzá feltörni. Egyszerűen az mp3at át kell konvertálni az iphone csengőhang formátumára és kész. Jah hogy két klikk az egész...

    "Ugyanakkora a kijelzoje a legtobb normalis telefonnak."

    Csak ne felejtsd el, hogy azok ugyanannyiba (vagy többe) is kerülnek mint az iphone, akkor meg már okafogyott az egész árkédés amit lentebb vázoltál.


    "Meg a legolcsobbakon is lehet rendesen netet hasznalni."

    Nana, mutass egy normál kézitelefont amin jól megy a net! Ericsonokon NEM, Nokia N sorozatot próbáltam azon NEM!

    "Ma mar az ember ugyanazt a desktop bongeszot futtatja telefonon, mint ami a gepen van."

    Csak azokon a telefonokon ismétlem ami vagy ugyanannyi vagy drágább mint az iphone.

    "Iphone eseten is, csak valahogy problemasabb a dolog ha kozben mast is csinal az ember."

    Ezt nem értem. Amit próbáltam telefont messze az iphone internete a leggyorsabb és legjobb. ha mást csinálsz közben (pl mit is?) akkor addig átkapcsolsz majd vissza. Mi ebben a bonyolult?

    "Az iphone-ok ijesztoen butak egy mai japan telefonhoz kepest."

    Na erre kiváncsi lennék, nekem tök ellenkező tapasztalatom van ezzel kapcsolatban.

    "Az iphone-ok pedig annyira agyon vannak limitalva, hogy hackeles nelkul meg egy atlagos feature phone is jobban bovitheto, a valodi smartphone-okrol nem beszelve. "

    Ezek a limitálásoko nagyon érdekelnének. Nekem ez az első olyan telefonom amit ugy érzem, hogy mindenre van megoldás, és végre teljesen baráti felülettel használható nem a 800. eldugott menüben találok meg valahol valamit. Ráadásul gyors is ami a legutóbbi Nokiakról és Ericsonokról nem mondható el.

    "Nem ertem miert nem lehet egy apple telefon gyarilag alkalmas arra, hogy egyszerre mukodjon dvd minosegu videokamerakent es medialejatszokent, mikozben a tulajdonosa eppen a neten jarkal."

    Háááát nem tudom, hogy egy telefonnak miért kéne videot felvennie. Na ezek az igazi parasztvakitós semmire nem használható featurák. A reklámban mutat ez jól, hogy 5Mpixeles kamera, meg fiszemfaszom a telefonodba (a buta nép meg csak a számot látja, azt hogy azon a kis optikán egy fostalicska az 5Mpixel az senkit nem érdekel.) Fényképre még mindig fényképező kell normális optikával.
    A medialejátszást megint nem értem, neten mászkálás közben tudsz mp3at hallgatni ha nagyon akarsz. Tök értelmetlenségeket hordasz itt össze vissza.

    "Az, hogy iphone-on eleg maceras csinalni egy rendes videot, felvenni az alamondast, osszevagni a focimmel es a 'stablistaval', majd az egeszet feltolteni a webre csak annyit jelent, hogy tudasban le van maradva."

    Nem tudom mekkora erre a valós igény de aki ilyet szeretne az ne vegy iphone-t. Én ilyen featureért pénzt nem adnék az tuti.

    "Azert vannak jo dolgok is, pl. az, amikor a lejatszo megjeleniti az album boritojat a zene lejatszasa kozben es teszi mindezt egy ingyenes, korlatozasmentes mp3 eseten is."

    Most az iphoneról beszélsz? Az is tudja ezt természetesen. Megint nem tudom miről beszélsz.

    "Amit akar le is lehet masolni egy pc-re vagy email-ben elkuldeni, megohozza itunes es penzfizetes nelkul."

    Iphone-al is le lehet másolni pcre vagy pcről fel pénzfizetés nélkül, de ha akarod akkor total commanderben is.

    "Az iphone egy jo keszulek lenne, ha a gyarto ceg hagyna az extra profitot es mindenki azt fejleszthetne ra amit akar es ahogy akarja. Mindezt akar ingyen is, appstore es hackeles nelkul."

    Azt fejlesztesz rá amit akarsz. Appstore nélkül meg azt mondom, remélem soha nem lehet fejleszteni rá, mert igy ellenörzött és működö szoftverek kerülnek csak rá a telefonomra és nem olyan vackok mit haver winmes készülékére amire néhány "ilyen csuda" program után a telefon felére lassult, elkezdett fagyni mint az atom. Hát ebből én nem kérek köszönöm szépen. Gratula az Applenek hogy erre is figyelnek.



    Röviden. Tisztán látszik a hozzászólásaidból, hogy nem is láttál még iphonet közelről, de ha láttál is soha nem próbáltad. Osztod itt az észt olyan hibákat felróva amik nem is léteznek. (Ebből látszik, hogy nem próbáltad). Addig meg nem is tudsz érdemben hozzászólni a topichoz, szóval feleslegesen irsz ennyit, és csinálod tovább a dezinformációt.
  • Ulkesh #72
    Ez tetszik.
    Akkor már csak az internetes stream kezelést kéne beépíteni az iPod alkalmazásba és többé semmire nem kellene a háttérben futtatás.
  • MerlinW #71
    Tessék, Apple:

    10:25AM "We were asked, why don't you do background processing? It's bad for the customer. It drains battery. We've been testing this, and running some background processes on some phones. We took a popular AIM client, and we just let go in the background -- then we measured the standby time. And it dropped by 80% or more."
  • MerlinW #70
    Ez is csak spekuláció, de úgy legyen:)
  • Ulkesh #69
    Lehet, de semmilyen kapcsolata sincs az Apple-vel, ugyanúgy találgat, mint mindenki más.

    ---

    Itt szerintem nagyobb fejlődés lesz és nem csak tudásban.
    Szerintem a Mobile OSX 3.0 lesz az új internet táblagép, netbook és az iPhone-ok közös rendszere, az ehhez szükséges változások indokolják a nagy ugrást a verzióban (felbontásfüggetlen és teljesen újragondolt UI, fejlettebb taszk kezelés a felhasználó felé, billentyűzet és külső perifériák kezelése stb.)
  • MerlinW #68
    Hát, Kevin Rose több mint egy blogger...
  • sh0x #67
    Még jo hogy besshzok a telomra és olyan csengohangot rakok ra amilyet akaraok mr. mindent megmondó és extpert kvp XD:D:D
  • Ulkesh #66
    "Tisztán és érthetően elmondták az előkonferencián, hogy nem lesz multitasking."

    Az, hogy pár blogger mit nyilatkozik, azt nem kell azért sem hivatalosnak, sem készpénznek venni.
    Majd holnap ilyenkorra már pontosan tudjuk majd mi lesz benne.

    --

    Én azt gyanítom, hogy nem ilyen apróságok fognak változni, elég nagy a verziószám ugrás ahhoz, hogy ugyanolyan radikális változások legyenek, mint 1.1.4-ről 2.0-ra ugráskor.
  • MerlinW #65
    "A további opciók között említik a valódi, háttérben történő futtatást"

    Tisztán és érthetően elmondták az előkonferencián, hogy nem lesz multitasking.
    Egyébként meg nincs is rá szükség. Aminek a háttérben kell futnia az a háttérben fut, amit a háttérben akarnak futtatni azt a háttérben futtatják... (pl iRealSMS, vagy BeejiveIM)
  • Ulkesh #64
    "Ez a gond, hogy 10 eve meg ilyen volt, ma mar nem."

    Te csak írsz, vagy értelmezed is amit olvasol?
    A 10 éve használok ilyen eszközöket az nem azt jelenti hogy 10 éves eszközöket használok (már ha a HTC Diamond és HD Touch nem számít nálad annak :D )

    "Egy atlag 64 MB ram-al 4 GB flash-el szerelt olcso wm6-os telefon, 640x480-as kijelzovel mar egesz elfogadhato, csak figyelni kell, hogy legyen rajta numerikus billentyuzet, joystic/dpad es jogdial. Ekkor a mindennapi hasznalatban nem is nagyon kell a toll vagy az ujjhegy."

    Csak türelem a lassú, vagy idővel belassuló rendszerhez. Sok-sok türelem....

    "Egyebkent erdekes, hogy nem csak a windows mobile-os telefonokon, de meg az uj olcso SE telefonokon is van task switcher."

    Meg van Close gomb alkalmazás, hogy bezárhasd a felesleges alkalmazásokat amik elhasználják a készülék erőforrásait teljesen feleslegesen.

    "Meg a vista is nt kerneles, csak egy ujabb valtozata."

    Nevében, de nem az XP NT kernelét fejlesztették tovább, hanem a Windows Server-ét. Elég sok a különbség, hogy azonosnak mondhatnánk.

    "Ez addig volt igy, amig nem volt memoriavedelem a cpu-kban. Az uj 32 bites arm rendszereken mar ugyanolyan vedett memoriakezeles van mint az x86-osok eseten, csak a swap tamogatas hianyzik."

    A memóriaszivárgás a rendszer hibája, nem a hardveré és ezen semmilyen hardveres memóriavédelem nem segít. Egyszerűen a taszk és memóriakezelés a WinMo-ban eléggé siralmas még ma is.


    "En az sms kezelesrol es a kapcsolatok atkuldeserol beszeltem."

    Akkor biztosan azért másolják pl. a HTC-s gyerekek is az iPhone párbeszéd alapú SMS kezelését, mert az olyan nagyon rossz :)
    Külsős alkalmazás telepítése után meg köszi, de kiválóan tudok kontaktokat is küldeni SMS-ben.

    "Az mms-t csak a noismeroseim es a fiatalok hasznaljak. Ez ugy nagyjabol lefedi a piac kozel 60% szazalekat"

    Az MMS használók, meg az előfizetők 3-4%-át. Halott, elavult technológia, nem kell erőltetni.

    "de ok nem trendi juppie-k, tehat az apple szamara lenyegtelenek."

    Az Apple amerikai cég és ott nem nagyon van MMS szolgáltatás, így mivel az az elsődleges piacuk, így valóban lényegtelennek tartják.

    "Akkor nyiss meg az egyik alkalmazassal elmentett file-t egy masik alkalmazas alol"

    Mint írtam az alkalmazáshoz kötődik, és alapból minek tennék fel két ugyanolyan célú alkalmazást?

    "Tovabba a ceges iratokat sem az azt legepelo titkarnovel egyutt kell iktatni, ugyanis egy masik titkarno is kepes azokat elolvasni."

    De nem is viszed át a doksidat a másik épületben lévő titkárnőhöz legépeltetni, ha ott van az irodádban már egy :)

    "A file-ok lete nem veletlen, ez meg egy a szamitastechnikat megelozoen kialakult adatrendezesi elv alapja."

    Ami sokak szerint elavult megoldás (lásd. új orosz operációs rendszer, ahol még fájlrendszer sincs).

    --

    IPhone-on minden alkalmazás egy virtuális rendszerkörnyezetben fut, elkülönítve a rendszerfájloktól és a többi telepített alkalmazástól. Így nincs lehetősége arra ami a többi rendszer összeomlásának elsődleges forrása, hogy belepiszkítson a rendszerkönyvtárakba, vagy lecserélje más alkalmazások részeit a sajátjára. Nomeg össze-vissza ezer fele szétszórja magát.
    Vannak a dolognak hátulütői, de azzal amit stabilitás és biztonság szintjén nyerünk ezzel a megoldással bőven kárpótol.

    "Nem, azok tul dragak es a gui-juk ronda. En mondjuk egy olcso tomegtermek K sorozatu telefonra gondolok. (Tenyleg gyarilag van bennuk video editor, ezt en sem gondoltam.)"

    "Butatelefonok" nem értem hogy lehet egy smart eszközzel egy lapon említeni őket.

    "A hack-elt rom-ok alapvetoen nem garancialisak, es meg csak nem is stabilak."

    Viszont a gyári megoldásoknál jobbak.

    "Bar legalabb nem kozpontilag alakitjak teglava a modositott telefonokat, mint az apple eseten egy-egy frissites eseten."

    iPhone-om még soha nem ment tönkre frissítés miatt, de anno az XDA-m designos levélnehezék lett a gyári frissítéstől (olyannyira, hogy csak alaplapcsere oldotta meg a problémát).

    "Egyebkent pedig nem ertem miert rom-okat cserelgetnek meg mindig, amikor az alapinstall utan mar file szinten lehet latni a rendszerkonyvtarakat, tehat ennel finomabban lehetne oket barkacsolni. (tehat mondjuk futo rendszer alatt is lehet dll-t cserelni, bar ez szerintem folosleges barkacs)"

    Mert a rendszer nagy részéhez nem férsz hozzá, mivel csak olvasható.
    A felesleges alkalmazások szintén nem távolíthatók el könnyen és a rendszer sérülése nélkül utólag.

    "Igen, a nokia ezen termekei mar sokkal inkabb smartphone-ok. Egyebkent a sony-ericsson-ok is majdnem ugyanazzal az os-el jonnek ki"

    Helyesebben jöttek ki, mivel az UIQ halott, nem fejlesztik tovább és nem lesz többé ilyen készüléke az SE-nek.
    Jelenleg WinMo alapon próbálkoznak (Xperia), illetve vannak pletykák az Android felhasználásáról is.

    "Es valamiert a legtobb megis veri az iphone-okat."

    Semmiben sem verik.
    Az UIQ-s eszközök, botrányosan lassúak voltak, tele hibával.

    "Csak design-ban gyengebbek, mert inkabb hasznalhatora terveztek oket."

    Ezen most ne haragudj de jót nevettem.
    Az SE készülékek hírhedtek a túlbonyolított menüstruktúrákról, nem éppen a könnyű használhatóság az elsődleges ismérvük. (Még ha a Series40-ről mondanád akkor nem is vitatkoznék.)

    "Az iphone nem lenne rossz termek, csak a szoftvere apple modon annyira agyon van butitva, hogy sokmindenben egy 10 evvel ezelotti telefon szintjen all"

    És a konkurens gyártók immár 2 éve vért izzadva fejlesztenek, hogy ezt a 10 évvel ezelőtti állapotot utolérjék.

    "Arrol nem is beszelve, hogy meg annyira sem szabvanyos mint egy azsiai vacak."

    ???
    Mivel nem szabványos?????