Kiadó: EA
Fejlesztő: Black Box
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Windows XP SP2/Vista, Intel Pentium 4 3.0 Ghz (3.2 Ghz Vista esetében) vagy ezzel egyenértékű processzor, 512 MB RAM (1 GB Vista esetében), 128 MB DirectX 9c videokártya (NVIDIA Geforce 6600 GT vagy ATI Radeon 9500), 8x-os DVD meghajtó, 6,26 GB szabad hely a merevlemezen, DirectX 9c kompatibilis hangkártya, szélessávú internet az online aktiváláshoz és az online játékhoz
Ajánlott: 2 Ghz-es kétmagos processzor (Intel Core 2 Duo vagy AMD Athlon 64 X2), 2 GB RAM, 512 MB-os DirectX 10 videokártya (NVIDIA Geforce 8/9-es széria vagy ATi Radeon HD 3000/4000-es széria)
Hasonló játékok: Need for Speed: Carbon, GTR 2, Test Drive Unlimited
Kategória: autóverseny

Nem telhet el úgy a karácsonyi játékdömping, hogy ne jelenjen meg évről-évre az EA hányatott sorsú autóversenye, a Need for Speed. Ám az utóbbi években érezhető volt a széria mélyrepülése, a kiadó pedig radikális változtatásokat kívánt érvényesíteni, hogy a megkopott hírnév újra felragyogjon. Az Undercover a dicső múltból kíván építkezni, nyakon öntve némi küldetésalapú száguldással és az azokat összekötő filmszerű átvezetőkkel.

Szem nem marad szárazon, amikor a jelen produktum ténylegesen a gépeinkbe kerül. Többször előfordult már velünk, hogy a hangzatos marketing sablonok mögött valójában kongó üresség tátongott, s ez igaz sajnos az Undercover esetében is. A Pro Street tavaly a szimuláció irányába ment el. A legális, ám egyhangú versenyhétvégék, valamint az autók meggyőző menettulajdonságai ellenére a rajongók húzták a szájukat, a fejlesztők pedig sajnálkozva tárták szét a kezüket. Aztán maga az elnök, John Riccitello nyilatkozatában hangsúlyozta: az új részre visszatérnek a gyökerekhez és két évre növelik a fejlesztési időt.

A követendő példa érezhetően a Most Wanted lett, így az Undercover is több hasonlóságot mutat a 2005-ös fejezettel. Vissza a napfényes futamokhoz, a kiélezett rendőri üldözésekhez, mindezt hollywoodi filmesek bevonásával, hogy az élőszereplős jelenetekkel tarkított történetmesélés minél profibb megvalósítást kapjon. Az, hogy a koncepció mégsem működik teljes sikerrel, az annak tudható be, hogy a Black Box nem mert túlságosan elrugaszkodni a bigott alapoktól. Ergo mindinkább úgy érezzük, hogy egy újabb rókabőr került elénk.


Az NFS továbbra is a külsőségek játéka maradt. Ragyogó, éles színek, a távolban elmosódó fények, dögös zenék, kerekded menyecskék - valamint magas oktánszámon pörgő, kiélezett non-stop üldözések. A történet vázát is innen-onnan vették át, ennél fogva a sablonosság alaposan rányomja a bélyegét. A beleélésnek lőttek!

Egy arctalan rendőrt alakítunk, aki egy szokatlan és titkos akcióban működik közre az FBI-jal, Feladata az, hogy beépüljön Tri-City autótolvajlással-csempészéssel foglalkozó nemzetközi bűnszövetkezetébe, és a későbbiekben belülről lebuktassa azt. Ám a maffia figyelmét csak utcai versenyzőként való bizonyítással érhetjük el és a közúton szolgálatot teljesítő kollégáink sem sejthetik, hogy valójában közéjük tartozunk. Így aztán a yarddal többször is összetűzésbe kerülünk.

A nulláról indulunk, egy ósdi Nissan vezetőüléséből - ám minél több versenyen szaggatjuk át elsőként a célszalagot, a hírnevünk is növekszik és a nagykutyák is felfigyelnek ránk. Persze a tapasztalat csak jót tehet nekünk: ezáltal fejleszthetjük a 10 alaptulajdonságunkból álló vezetési tudományunkat, valamint Wheelman Levelünket. A durvább megbízásokhoz értelemszerűen magasabb képzettségek kellenek. Nincs ez túlbonyolítva annyira, hogy egy szerepjátékban érezzük magunkat.

Unalmas történetbeli csavarok és blőd véletlenek tarkítják a sztori magvát, beleélésről egyik színész sem tesz tanúbizonyságot. Rendszerint vagy túljátsszák a szerepüket, vagy észre sem vehetőek. Egyedül talán segítőnk, Chase Linh (Maggie Q) ténykedését nem érezzük tolakodónak. Ő lesz az, aki mindig visszaránt a valóságba, ha netalántán elvesznénk a játékban (ami gyakorlatilag lehetetlen): két célkitűzés között hasznos tippekkel és utasításokkal bombáz. Ha ez nem lenne elég, kapjuk elő GPS-ünket, amin fel vannak sorolva az éppen aktuális kihívásaink és egy kattintásra máris ott termünk a kiválasztottnál. Vagy odakocsikázhatunk az adott helyszínre, minekután elég a TAB billentyűre bökni a kihívás elfogadásához.


A város pedig hatalmas, az előző részekben ismerős környezetet gyúrták össze: Palm Harbor a zeg-zugos kikötői iparteleppel, Port Crescent a felhőkarcolókkal és üzletekkel teli belváros, Gold Coast Montains a kacskaringós szerpentinekkel teli vadregényes hegyvidék, végül a Sunset Hills, a folyton napfényben és árnyékokban úszó külváros. A négy városrészt több kilométernyi autópálya köti össze, unalmas autókázásnak adva teret. Sajnos az élettelen üresség egész Tri-Cityre igaz: monumentális ugyan, sőt eddig a legnagyobb, de semmi egyedi és egyben emlékezetes része sincs. A forgalom gyér, a járókelőknek hűlt helye.

A régi játékmódok a gumiégetős driftelés és gyorsulás kivételével mind visszaköszönnek. A kör- és sprintfutamok, a checkpoint versenyek magától értetődőek - nulla újdonsággal, igazából csak egyszerű pénzkereseti lehetőségként tartjuk számon, csekély kihívással. A dollárok jól jönnek egy új verda megvásárlásánál, avagy a meglévőhöz való alkatrészek beruházásánál. Szerintem nincs értelme egy zsírúj autócsoda megvételének, tekintve, hogy az ún. Pink Slip futamokon elnyerhetjük a rivális versenyzők négykerekűit, igaz ezzel a saját slusszkulcsunkat is Fortuna kegyeire bízzuk. Megijedni nem kell, elvégre az NFS-ek célközönségének nagy részét a hétvégi játékosok teszik ki, így a játék által támasztott nehézségek könnyűszerrel teljesíthetők. S ha minden kötél szakad, akkor még mindig ott a futam újrakezdésének lehetősége is.

Sokkal inkább ajánlott, hogy az összeherdált anyagiakat a már meglévő járműveink teljesítményeinek feltornászására költsük el, mivel a kiegészítők árai nem éppen barátiak. Az Undercover versenyeiben a kihívás minimális szikráival sem találkozunk, akár több tíz másodperces előnnyel is végezhetünk a második előtt, így az abszolút dominancia is teljesíthető, amit a program külön díjaz is. Sérülés nélkül, kiszabott időn belül, behozhatatlan előnyök után a jutalmunk extra tapadás és motorerő. Persze az új kihívások sem hiányozhatnak a repertoárból, ilyen pl. a jól előre beharangozott Highway Battle, melyben az autópályán száguldozva kell 300 métert rávernünk az ellenfelünkre, vagy a visszaszámláló letelte előtt az első helyen kell állnunk, miközben kerülgetjük a passzív járműveket. Sajnos az MI itt is beleszól a szórakozásunkba. Néha úgy tűnik, mintha magunk után vontatnánk, bármilyen jól is vezetünk, néha gyerekes hibákat vét és nekünk már csak csigalassúsággal kell bedöcögnünk a célba.

Emlékszünk még az Underground 2 azon versenyeire, amikor a városban bóklászó sporttársakat fényszórónk villantásával hívtunk ki egy privát futamra? Az egy-egy elleni spontán akciókat önálló játékmódként üdvözölhetjük. Az elől haladó diktálja a tempót és az irányt, a hátul kullogó pedig azon lesz, hogy lehagyja, minekután máris ő dominál. Néha a szalonból kell ellopnunk egy járgányt, amit megadott időn belül kell leszállítanunk egy bizonyos pontra, lehetőleg sértetlenül, miközben a rend derék őrei a nyomunkban loholnak. Mivel magunk is kopók volnánk, így a bűnüldözésben is szerepet kell vállalnunk, azáltal, hogy minden eszközzel leamortizáljuk a célszemély autóját.

Nem volt titok, hogy a játék fejlesztésénél a Szállító című filmet is alapul vették, s ez egy külön módban is helyet kapott: feladat az, hogy egy ismeretlen tárgyat leszállítsunk a másodpercmutató fenyegető visszaszámlálása mellett. Igazából az új elfoglaltságok sem kimondottan újdonságok, hiszen ezek más típusú kivetülését már korábban is láthattuk, nem beszélve arról, hogy lényegében a Time Trial különböző variációiról van szó.


A rendőrök beleszólásai ténykedéseinkbe lényegében olyanok, mintha ott sem lennének. Kapunk is yardot a nyakunkba, meg nem is. Ha a helyzet úgy hozza, már nem csak versenyzőtársaink fenyegetését kell lenyelnünk, hanem a rendőrökét is - főleg egy lopott verda esetében. Intelligenciájuk az igéretekkel ellentétben lényegesen nem fejlődött a Most Wanted óta, ugyanúgy kihívás nélkül rázzuk le őket, mint korábban. Sőt talán még könnyebben, hiszen pár perc alatt kereket oldhatunk, csupán a környezeti csapdákat és az időlassítást kell bőszen bevetnünk. Semmilyen dinamikus fondorlattal nem találkoztam velük kapcsolatban, és érthetetlenül állok azzal szemben is, hogy egy terepjáróval könnyedén elém férkőznek, de egy sportkocsival soha. Rövidek és jellegtelenek ezek a macska-egér játékok, pedig nagyobb potenciál rejtőzött bennük.

Az irányítás inkább megmosolyogtató, mint szabad kezet adó. Tény, hogy a Heroic Driving Engine segítségével a látványos pördülések és hirtelen irányváltozások könnyedén kivitelezhetőek, a fizika teljes porba tiprásával. Akadály nincs, sem lámpaoszlop, sem a lajhár módjára közlekedő forgalom. A gépszörnyek terelgetése semmilyen nehézségbe nem ütközik, nevetségesen egyszerű, mintha sínen autóznánk. Jól mutat, ahogy 200-on felül vesszük a kanyarokat, a fék nélkülözésével - ám mindez irreálisan hat a szimuláció kedvelőinek és a valós menetteljesítményekre érzékenyeknek. Megkockázhatom, hogy a Pro Street e szempontból jobban domborított, pláne a törésmodellt tekintve.

Az Undercoverben frontális ütközéseknél is lepattanunk mindenről. A kasztni ugyan kopik és hébe-hóba horpad is. A visszapillantó tükrők, és nagy ritkán a motorháztetők is leválnak, de az mindenképpen gyalázatos, hogy a sérülések egyáltalán nincsenek kihatással az autók menetteljesítményére. Talán amiatt, hogy ne vonja el semmi a figyelmünket a vezetésről? Pont az ellenkezőjét érték el: egyáltalán nem érezzük azt, hogy vigyáznunk kellene a járgányainkra, mivel semmilyen kárunk nem származik az ütközésektől.


A tuning sem kínál lehetőséget a korlátlan szöszmötölésre, érezhető, hogy az alakítgatások változatossága erősen visszaesett. Az Undercover három géposztályba sorolja a verdákat: amerikai izomautók, európai egzotikumok és japán tuninggépek. Ezekre egyenként három, teljesítményt javító csomagot vásárolhatunk: az utcai, a verseny és a professzionális kiteket. Jól elkülönül a kontraszt ezek között is, hiszen választhatunk, hogy inkább az erőre és a sebességre koncentrálunk, avagy a kezelhetőséget javító változattal szereljük fel a négykerekűt.

Persze nem kötelező kész csomagot vásárolni: kevés pénzből alkatrészenként is hozzáfoghatunk a buherának. Nem egy tartalmas elfoglaltság annak tükrében, hogy sűrűn váltogatjuk járműveinket. Az optikai tuning területén is kimerül az Autosclupt pár csúszkában. A festéseknek és matricázásoknak szintén nem sok a haszna, előbbiek viszont csökkentik a körözöttségi szintünket. Ugyan kísérletezhetünk a tapadáson és a felfüggesztésen való finomhangoláson, de a túlontúl egyszerű irányításnak köszönhetően nincs értelme adott versenytípusra külön beállításokat végezni.

A megszokott kör- és sprintversenyes multiplayer összecsapásokon felül az igazi csemege a rabló-pandúr mód, melyben a rosszfiúknak egy pénzzel teli táskát kell leszállítaniuk egy megadott helyre, a zsernyákok pedig minden erőfeszítésükkel azon lesznek, hogy ezt megakadályozzák. A kör végén aztán fordul a kocka és a szerepek felcserélődnek. A Cost of State-ben az egyedüli cél az, hogy minél nagyobb kárt okozzunk a környezetben és más versenyzőkben, hasonlóan a Burnoutban tapasztalt tomboláshoz. Mindez a fékevesztett száguldás és törés-zúzás - az Undercover legpotenciálisabb többjátékos módja, talán még a single-t is lepipálja hangulatban. Grafika: Tri-City városa ugyan hatalmas és jól elkülöníthető környezeti elemekből építkezik, de pont emiatt érezzük üresnek és kihaltnak. A grafikus motor a korábbi maradt, és a memóriakezelésből fakadó hiányosságok miatt döcögősen fut. A részecskeeffektek a füsttel és a szikrákkal tetszetősek, ám a HDR túlzott alkalmazásával és az gyengén megcsinált aszfalt kialakításával túlságosan jellegtelen, valamint az árnyékok is csak közelről nézve elfogadhatók. A járművek aprólékosan kidolgozottak, ám némi összecsapottságot véltem felfedezni néhányuk textúrázásában.

Kezelőfelület: A térkép előhívásával rögtön elénk tárulnak kihívásaink, és egy gombnyomással máris új versenyt kezdhetünk. De éppen az irányítás miatt lett túlságosan gyermekded az Undercover: a fizikát teljesen semmibe veszi. Talán túlságosan elmentek az átlagfelhasználók irányába. A menü puritán, ám részletes statisztikát kapunk az Államnak okozott kár mértékéről. Sokaknak irreálisnak hathat a kezelőfelület, ám tény, hogy mindenféle gyakorlat nélkül tökélyre vihetjük a látványos versenyzést.

Játszhatóság: Csak pislogunk a sablonokkal teli történeti szálon, de az élőszereplős átvezetők legalább valami dögös hangulatot kívánnak prezentálni. A monoton megmérettetések egy idő után unalmassá válnak, igazán kevés újdonságot kínál az Undercover. A tonnaszám megtalálható ugyanolyan kihívás nem köti le huzamosabb ideig a játékost, pedig a karrier kimondottan hosszú. Az autócsodák száma több mint félszáz, ami elismerésre méltó, egyedül a korábban beígért Ferrarikat hiányoltam a repertoárból. Alapvetően a hangulat hiányzik a játékból, egyedül a multiplayer lehetőségek tarthatják fenn egy darabig az érdeklődést.

Intelligencia, nehézség: A kihívás hiánya, a túl egyszerű versenyek és a teljes dominancia ugyan gyors sikerélményhez jutattnak, azonban ügyességünket csak ritkán teszik próbára. Az ellenfelek és a rendőrök néha levakarhatatlanok, máskor a nyomunkba sem érhetnek. Az MI nyilvánvalóan nem jeleskedik, továbbra is csal, ha már túlságosan elszakadtunk volna ellenfeleinktől, máskor nevetünk idióta manővereiken. Az biztos, hogy tenyerünk soha nem fog izzadni a kiélezett futamoktól.

Hang, zene: E téren az EA-nak soha nem volt oka szégyenkezni, most sincs ez másképpen: a motorok dübörgése, a visszaváltások és a turbó sziszegése mind-mind átjön a hangfalakból. A rendőrök rádióbeszélgetéseit sem éreztem ismétlődőnek és a versenyek zenéi is több stílusból épülnek fel. A tracklista darabjai között számos hallgatható számot találhatunk.

Összegzés: Ismét csak elmaradt a várva-várt forradalom, pedig helyenként érezhető volt a tenni akarás. A bevált elemeket megtartották, a száguldás, a filmszerűség és a látvány rovására káros felesleges sallangokat pedig kiollózták. A Black Box nem erőltette meg túlságosan magát, hogy új receptekkel öregbítsék az NFS nevét, az unalomig ismert összetevőkből építkeznek. Az igazi újdonságokat talán megtartották későbbre. Az Undercover zsákutcának tekinthető, nem kimondottan rossz játék, ám a konkurencia - a GRID - kétségtelenül masszívabb lehetőségeket kínált 2008-ban, szemben ezzel, ami után semmilyen maradandó élmény nem marad. Még egyszer nem fog lemenni a torkunkon ugyanez a koncepció, más úton kell elindulnia a fejlesztőknek - ha egyáltalán kíváncsiak leszünk a folytatásra.