Berta Sándor

Bírálják a Google - DoubleClick fúziót

Az Európai Bizottság engedélyezte a Google - DoubleClick tranzakciót, mivel az várhatóan nem lesz negatív hatással az online reklámpiacra, azonban a kezelt adattömeg aggodalmakra ad okot.

A testület úgy vélte, hogy amennyiben megtörténik a fúzió, az semmiképpen nem fogja befolyásolni az európai uniós gazdasági piacokon lévő szabad versenyt. Az EB tüzetesen megvizsgált minden körülményt és szempontot és ezek során kiderült, hogy a két cég nem gyakorolt egymásra nyomást és éppen ezért a jövőben nem tekinthetők egymás konkurenseinek. A szervezet foglalkozott az időközben elhangzott kritikákkal, bírálatokkal is, amelyek szerint a tranzakció károsan hathat a kereső- és az internetes reklámpiacra, azonban végül engedélyezte a fúziót.

Az Európai Bizottság szerint ugyanakkor az új cég stratégiájában nem várható változás, mivel számos más szolgáltató is van a piacon, például a Microsoft, a Yahoo! és az AOL. Az EB végül hangsúlyozta, hogy a kérdésben való döntéskor kizárólag a fűziók ellenőrzésére vonatkozó előírás pontjai és nem más szempontok alapján döntött.


"Így a világ legnagyobb, az emberek viselkedési szokásait rögzítő adatbázisa jöhet létre. A két vállalat egyenként is túl sok információt gyűjtött össze eddig a felhasználókról, ezután pedig egyesíthetik a rendszereiket. Ráadásul ezeknek az adatoknak köszönhetően nagyon sok pénzt keresnek, a Google például milliárdokat. A keresővel ellentétben sokan nem ismerik a DoubleClick-et, pedig aktívan jelen van az életünkben. Amennyiben valaki egy magazinban meglát egy online reklámot, azt nagy valószínűséggel a DoubleClick helyezte el. Ezenkívül sütiket is használ, így pedig nyomon követhetők a felhasználók böngészési szokásai, többek között, hogy milyen tartalmak iránt érdeklődik. Amennyiben van egy DoubleClick süti a gépemen, még rá sem kell kattintanom a hirdetésre, mégis tudni fogja a cég, hogy melyik oldalakat látogattam meg" - hangsúlyozta Peter Schaar német adatvédelmi biztos, kritizálva az Európai Bizottság döntését.

Mint ismeretes, az EU tavaly decemberben indított átfogó vizsgálatot a Google - DoubleClick tranzakció kapcsán. A tavaly áprilisban megkötött 3 milliárd dolláros üzlet ugyanis nagy vitát váltott ki, mivel sokan attól tartottak, hogy a két cég rendszereinek összekapcsolásával a világ legnagyobb személyi adatbázisa jöhet létre. Korábban a The Economist jelentetett meg egy cikket, amely szerint ahogy egyre bővül a legnagyobb keresőprogramhoz kapcsolódó egyéb szolgáltatások köre, úgy válik egyre hasznosabbá a Google. A folyamat azonban kétirányú - a vállalat kezében egyre több személyes adat halmozódik fel. Egyelőre nem világos, mit kezd ezzel a hatalmas információtömeggel a cégóriás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kernerster #2
    (1) az előző hsz-edben hülyeséget írsz, már bocsi. A Google a közelében nem jár annak a 93%-os monopolhelyzetnek, amiben a MS van az oprendszerek terén. Igen, egyre nagyobb a Google Birodalom, és ez engem is egy kicsit zavar. De arra k"rv"ra nem gondol senki, hogy minden oprendszer amit az USA-ban adnak ki, tartalmaz egy kiskaput, amin keresztül az NSA a CIA meg a társai bármikor beléphetnek hozzád, ha van internet hozzáférésed. Miért gondolják azt, hogyha majd egy cég tud rólad mindent és nem az állam akkor majd kitör 1984????
  • Darth Sith #1
    A microsoft bármit csinál, megbüntetik. Google fúzionálhat (pedig legalább akkora monopol helyzetben van a keresőknél mint a M$-t az OS piacon), felvásárolhat, arra nem szólnak be. Most ez, h is működik?