SG.hu·
Hipervándor - Scifi szigorúan 12 éven aluliaknak
Érthetetlen, hogy Hollywoodi mennyire elhanyagolja a scifi műfaját, de elérkezett hozzánk is a sokak által megváltóként várt Hipervándor.
Juhéj, kurjantotta az egyszeri kritikus világgá örömét, amikor valamikor a tavalyi év derekán kijött a Hipervándor első előzetese. Azonnal lehetett tudni, hogy itt valami közönségkedvenc mozi fog születni, hiszen a scifi mindig is a 30 alatti korosztályt megfogó műfaj volt. Egy pörgős, érdekesnek mondható akció-scifi meg különösen nagy űrt töltene be szívünkben, hiszen a műfaj valamiért mostohagyermeke lett az amerikai filmgyártásnak és tavaly "szégyenszemre" egy angol alkotás vitte el a műfaj prímjét.
A Hipervándor persze szokás szerint nem eredeti alapanyagból készült, hanem Steven Gould 1992-es regényéből. Ennek története szerint egy fiatal srác, bizonyos David Rice elég randa, majdnem halálos kimenetelű balesetet szenved (vízbe fullad), de az utolsó pillanatban elteleportálja magát egy könyvtárba. Miután a jelenség máskor is megismétlődik, elkezdi képességét fejlesztgetni és megpróbálja a maga javára hasznosítani azt. Persze a hipervándor-élet nemcsak játék és mese, hiszen ki ne hallott volna a paladinokról, akik egy fehér hajú Samuel L. Jacksonnal az élükön szívesen keserítik meg a vándorlétet, s szülnek ezzel örök életre szóló konfliktusforrást.
Nyilván a történet a viszonylag hosszú és üres felvezetés után elkezd bonyolódni, viszont ez a prológ tökéletesen alkalmas arra, hogy a néző megismerje és hihetetlenül meggyűlölje a Hayden Christensen által alakított főhőst. A készítők valamiért bődületesen taplónak, és arrogáns ****-nak állították be, olyannak, aki egy lépést nem tud megtenni anélkül, hogy ne teleportálna. Ki ne szurkolna Samuel L. Jacksonnak egy kettejük közti gigantikus párbajban, hogy kapja el a grabancát és jól fenekelje el? Költői a kérdés, nyugalom.
A Hipervándor ürességét és totális feszültségmentességét leginkább a speciális effektek egymásra pakolásával igyekszik a direktor ellensúlyozni. A DTS-hangeffektek közepette való ide-oda teleportálgatás azonban egy idő után unalmassá válik, és amikor beindul a történet, eléggé kuszává is válnak az események. Ez persze nem lenne baj, csak a nézőbarátságot jobban szem előtt kellett volna tartani.
Ha valamivel nincs baja a Hipervándornak, akkor az a tempó, főleg a film második felében, hiszen az, akár az istennyila: pörög. A pörgős tempó pedig nem hagyja a nézőt, hogy elkókadjon, holott a szíve legmélyén sejti, hogy a kis- és nagyiskolás ízlésvilágra kalibrált film nyilvánvalóan napjaink divatos videójátékainak legnagyobb rajongóit célozza meg. Őket remélhetőleg hidegen is hagyja pár begyöpösödött kritikus nyavalygása, a többiek viszont még meggondolhatják magukat, hiszen a sok sitty-sutty-tól nem fognak annyira elájulni.
Ez van, a Hipervándor borzasztó csalódás, ami nem hogy közepes, film nem lett, hanem kifejezetten gyenge és bántóan alacsony értelmi szintre kalibrált. A készítők azt gondolhatták, hogy az effektek és a hangok mindent elvisznek, ahogy azt Móricka... Persze lehet, hogy csak az előzetes elvárásokat kell leépíteni, viszont az alapanyag ennél jóval, de jóval ígéretesebb volt. Ezért kénytelenek vagyunk a kudarcot Doug Liman rendezőre kenni, aki a történetet elszabotálta útközben.
Persze első blikkre mindezek ellenére valószínűsíthető a folytatás, hiszen a felfokozott várakozás bevitte az embereket a moziba, s így közepesen jól termelt a Hipervándor. Azonban ha van esze a készítőknek, akkor hagyják a francba a második könyvet, ami David Rice későbbi kalandjairól szól és nekiesnek a legfrissebbnek, melyből Griffin előtörténetét lehet megismerni. Griffinnel esetleg még ki lehet teleportálni a kátyúból a beleragadt szekeret.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
Juhéj, kurjantotta az egyszeri kritikus világgá örömét, amikor valamikor a tavalyi év derekán kijött a Hipervándor első előzetese. Azonnal lehetett tudni, hogy itt valami közönségkedvenc mozi fog születni, hiszen a scifi mindig is a 30 alatti korosztályt megfogó műfaj volt. Egy pörgős, érdekesnek mondható akció-scifi meg különösen nagy űrt töltene be szívünkben, hiszen a műfaj valamiért mostohagyermeke lett az amerikai filmgyártásnak és tavaly "szégyenszemre" egy angol alkotás vitte el a műfaj prímjét.
A Hipervándor persze szokás szerint nem eredeti alapanyagból készült, hanem Steven Gould 1992-es regényéből. Ennek története szerint egy fiatal srác, bizonyos David Rice elég randa, majdnem halálos kimenetelű balesetet szenved (vízbe fullad), de az utolsó pillanatban elteleportálja magát egy könyvtárba. Miután a jelenség máskor is megismétlődik, elkezdi képességét fejlesztgetni és megpróbálja a maga javára hasznosítani azt. Persze a hipervándor-élet nemcsak játék és mese, hiszen ki ne hallott volna a paladinokról, akik egy fehér hajú Samuel L. Jacksonnal az élükön szívesen keserítik meg a vándorlétet, s szülnek ezzel örök életre szóló konfliktusforrást.
Nyilván a történet a viszonylag hosszú és üres felvezetés után elkezd bonyolódni, viszont ez a prológ tökéletesen alkalmas arra, hogy a néző megismerje és hihetetlenül meggyűlölje a Hayden Christensen által alakított főhőst. A készítők valamiért bődületesen taplónak, és arrogáns ****-nak állították be, olyannak, aki egy lépést nem tud megtenni anélkül, hogy ne teleportálna. Ki ne szurkolna Samuel L. Jacksonnak egy kettejük közti gigantikus párbajban, hogy kapja el a grabancát és jól fenekelje el? Költői a kérdés, nyugalom.
A Hipervándor ürességét és totális feszültségmentességét leginkább a speciális effektek egymásra pakolásával igyekszik a direktor ellensúlyozni. A DTS-hangeffektek közepette való ide-oda teleportálgatás azonban egy idő után unalmassá válik, és amikor beindul a történet, eléggé kuszává is válnak az események. Ez persze nem lenne baj, csak a nézőbarátságot jobban szem előtt kellett volna tartani.
Ha valamivel nincs baja a Hipervándornak, akkor az a tempó, főleg a film második felében, hiszen az, akár az istennyila: pörög. A pörgős tempó pedig nem hagyja a nézőt, hogy elkókadjon, holott a szíve legmélyén sejti, hogy a kis- és nagyiskolás ízlésvilágra kalibrált film nyilvánvalóan napjaink divatos videójátékainak legnagyobb rajongóit célozza meg. Őket remélhetőleg hidegen is hagyja pár begyöpösödött kritikus nyavalygása, a többiek viszont még meggondolhatják magukat, hiszen a sok sitty-sutty-tól nem fognak annyira elájulni.
Ez van, a Hipervándor borzasztó csalódás, ami nem hogy közepes, film nem lett, hanem kifejezetten gyenge és bántóan alacsony értelmi szintre kalibrált. A készítők azt gondolhatták, hogy az effektek és a hangok mindent elvisznek, ahogy azt Móricka... Persze lehet, hogy csak az előzetes elvárásokat kell leépíteni, viszont az alapanyag ennél jóval, de jóval ígéretesebb volt. Ezért kénytelenek vagyunk a kudarcot Doug Liman rendezőre kenni, aki a történetet elszabotálta útközben.
Persze első blikkre mindezek ellenére valószínűsíthető a folytatás, hiszen a felfokozott várakozás bevitte az embereket a moziba, s így közepesen jól termelt a Hipervándor. Azonban ha van esze a készítőknek, akkor hagyják a francba a második könyvet, ami David Rice későbbi kalandjairól szól és nekiesnek a legfrissebbnek, melyből Griffin előtörténetét lehet megismerni. Griffinnel esetleg még ki lehet teleportálni a kátyúból a beleragadt szekeret.
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése
