Szekeres Viktor

Oscar-esélyest vágott haza az új magyar sikerfilm

Nem mondható gyakori jelenségnek, hogy egy magyar film áll a heti mozibevételi lista élén, az pedig pláne nem, hogy Oscar-esélyest is megelőz. A Kalandoroknak sikerült mindez és feledtette az utóbbi idők bukott magyar filmjeit, a Casting mindent vagy a Zuhanórepülést.

A szokatlanul jó kritikákat kapó Kalandorokat Budapesten a premier hetén 13928-an látták, s ezzel a Rudolf Péter és Haumann Péter főszereplésével készült mozi erősebben nyitott, mint a 7 Oscar-díjra jelölt Vágy és vezeklés, mely 12563 nézőt érdekelt a bemutató hetében.


A fent említett Tímár Péter-féle Casting minden premierjének 3. hetén már nincs is a tizes listán, a fővárosban egyelőre még a 30 ezer nézőt sem érte el, de ne legyen kétségünk affelől, hogy országszerte, akár ingyenes vetítésekkel is, de teljesíteni fogja a potom pénzt érő 80 vagy 100 ezres "álomhatárt" - épp úgy, mint a tavaly meglehetősen lomhán kezdő Konyec vagy Lora, melyek a 80-100 ezer néző fele közeledve, mintha megtáltosodtak volna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kernerster #4
    az volt, én meg azóta röhögök. Pedig nem vagyok egy nagy számtech zseni
  • dannyparker #3
    az asszem a zuhanórepülés volt, de javítsatok ki ha tévedek
  • Csaba42 #2
    Ez az az "avi-vírusos" film?
  • bertino #1
    én láttam a macskafogó 2 megnézése előtt az előzetesét, igen jo poénok voltak akkor bemutatva