Gyurkity Péter

Kételkedik az SSD esélyeiben a Seagate

A világ legnagyobb merevlemezgyártójának vezérigazgatója a jelek szerint nem bízik abban, hogy a flash-alapú SSD rövid időn belül elterjedhet a mobil és asztali vonalon. Még a technológia előnyeiben is kételkednek.

William Watkins egy hosszabb interjúban árulta el az SSD-technológiával kapcsolatos véleményét. Elmondta többek között, hogy legalább 3-4 év múlva indulhat el igazán a flash-alapú háttértárolók széles körben történő elterjedése, és első körben kizárólag a vállalati szegmensben bizonyulhat életképes alternatívának. Addig azonban egyértelműen a hagyományos merevlemezeké és főleg a hibrid változatoké marad a terep, hiszen az új fejlesztések még a technikai jellemzőkben sem jelentenek nagy előrelépést.

Watkins kiemelte, hogy bár sokan a mozgó alkatrészek hiányára hivatkozva foglalnak állást az SSD megbízhatósága mellett, a valóságban az asztali és mobil PC-k meghibásodásait jóval nagyobb mértékben okozzák a chipek, mint a hagyományos merevlemezek. Utóbbiak nem szerepelnek az első két helyen a leggyakrabban gondot okozó alkatrészek listáján, így tudomásul kell venni, hogy a chipek - így akár a flashmemória is - többször okozhatnak gondot. Ezzel elszállnak a megbízhatósággal kapcsolatos remények, így marad az alacsonyabb fogyasztás és nagyobb sebesség, mint fontos előny.

Ami az elsőt illeti, a háttértárolók általában az átlagos noteszgép fogyasztásának 10 százalékát teszik ki, vagyis ennek csökkentése nem lesz jelentős hatással a teljes rendszer hatékonyságára nézve. A sebesség terén pedig még mindig nagy tartalékok vannak a hagyományos merevlemezekben, főleg ha azokat némi flashmemóriával ötvözik - a hibrid példányok sebessége a flash mennyiségétől függően valósággal megugorhat, így a gyorsaság terén sem lesz túl nagy eltérés. Ez különösen a noteszgépeknél jöhet jól, ahol az elkövetkező 3-4 évben bőven kielégítik majd az igényeket ezek a megoldások.

Az SSD tehát valamikor 2012 után kezdheti meg hódító hadjáratát, ami nem meglepő, ha azt nézzük hogy a legnagyobb gyártó így áll a kérdéshez. A legnagyobb visszatartó erő természetesen az ár, ami még mindig túlságosan magas, illetve a kapacitás, ami most kezd el a merevlemezeknél már megszokott szintre felkapaszkodni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #77
    Amit állítólag XP-ben is be lehet kapcsolni.. :)
  • JTBM #76
    A Readyboost pont Cache-nek használja az SSD-t, amivel szépen kinyírja...
    A Superfetch (Vista) teljesen más, a memóriát kezeli.

    Amit leírtam, az megőrizné a SSD-t és növelné a teljesítményt.

    Ma az egyetlen eszköz a Vistában, ami többé-kevésbé ezt teszi, az a Readyboot, ami az én Laptopomon is működik.

    Szvsz. amikor a Vistát tervezték, nem volt még SSD, ezért teljesen kimaradt a tervekből, a Readyboost-nál pedig a tervezők nem tudták, hogy az SSD limitált újraírási lehetőségekkel rendelkezik. (Vagy tudták, csak lefizették őket az SSD gyártók, mert így évente vehet magának mindenki egy új SSD-t...)
  • Inquisitor #75
    "Az OS-ben létre kellene hozni egy olyan file-kezelő modult, ami felismeri az SSD-t és ezeket a file-okat oda teszi át, akár virtuálisan a HDD-ről."

    És akkor feltaláltuk a Readybootot és a Prefetchet a Vistából? :D
  • JTBM #74
    Az SSD-nek van és lesz is élettere, de az OS-t át kell írni miatta.

    Mire is jó az SSD?
    - Nagyon gyorsan tud előszedni adatokat

    Mire nem jó az SSD?
    - Állandóan változó adatok tárolása
    - Nagy tömegű, ritkán használt adatok tárolása

    Az én laptopomban van SSD és arra használja a rendszer, hogy oda hibernálja le a rendszert, amikor kell. Hihetetlenül gyorsan indul újra a gép, kb. 1 másodperc.

    Más felhasználások:
    - OS gyakran használt, de szinte soha nem változtatott file-jainak tárolása.
    - Programok hasonló file-jainak tárolása.

    Az OS-ben létre kellene hozni egy olyan file-kezelő modult, ami felismeri az SSD-t és ezeket a file-okat oda teszi át, akár virtuálisan a HDD-ről.

    Ezzel a gép teljesítményét nagyon megnövelnék, miközben az SSD nem megy tönkre.

    Minden más feladatra a HDD alkalmas, beleértve a gyakran változó file-ok tárolását és a nagy tömegű adatok tárolását is.
  • floatr #73
    Egy átlagos mai vinyó hangját a környezeti zaj elnyomja, ez csak nagyon ritkán lehet szempont. A sebesség az lehet érv, viszont mindenki emlékszik arra az időszakra, amikor néhány gyártó vinyói sorra döglöttek meg, és sokáig téma maradt az adatbiztonság, miközben a sebességre megintcsak az arra kihegyezett felhasználásoknál gondoltak.

    Mert az pl. mennyire életszerű h Pistike pár másodperccel hamarabb bútol be az SSD-s lapitopiról, mint Józsika a hagyományossal?! Viszont az már kicsit komolyabban hangzik h Végh Béla rendészeti megbízott lapitopiján elszállt az ország kémelhárításának összes adata...

    Nade félretéve a viccet, az SSD-s cucc még eléggé gyerekcipőben jár, és a Seagate-es csóka is inkább szakember, mint jövőkutató. Nem túl jó üzlet egy ilyen technológiára nagyságrendekkel nagyobb pénzt költeni. Nyilván az egész trend/marketinges handjárat hátterében a chipgyártók állnak, és egyelőre a vinyógyártók vszeg ebben még ellenérdekeltek.
  • Inquisitor #72
    Ez nem valószinű, ennyi erővel rinyálhatna bármelyik HDD gyártó az ügyön.

    Waterman, nem csak pendrice-ról regéltem, midenféle flash cucc ilyen "megbízható" sajnos. Jókat szoktam röhögni, mikor ember megveszi X vagy Y "márkás" flash cuccot, mert az biztos nem hal be. Aztán volt mikor orrba-szájba jöttek vissza pl. Kingston memóriakáryták, mert nem lehetett rájuk írni többé ...

    L3zl13 - Ezzel tisztában vagyok, ezzel az az egy baj van, hogy a "sokkal újabb, sokkal gyorsabb, többször írható, hosszabb élettartamú" SSD-ről majd 5-10 év múlva lehet elmondani, hogy tényleg teljesítette vagy se, amit várnak tőle, amit ígérnek a gyártók. Lásd a múltkori vitát a gyári CD-ről, miszerint az első generációsok tényleg bírtak 20 évet, de ahogy egyre olcsóbb lett a gyártás ... stb.

    Egyébként ha jól tudom a Hitachinak vagy WD-nek van olyan 1TB HDD-je, ami simán tól 300MB/sec (SAS) és/vagy 400MB/sec (FibreChanel) sebességgl adatokat. Jó persze drága is.
  • Inquisitor #71
    "Az meg lehet, hogy a merevlemezeket többször lehet írni, de nem is azzal, hanem a mechanikával van a legtöbb gond."

    Akkor leírom mégegyszer, a jóember a cikkben pont ennek ELLENKEZŐJÉT állítja, vagyis a HDD halálozások oka legtöbbször pont nem a mechanikus részek miatt van.
  • Deus Ex #70
    Hát igen, a nem másolás jellegű elérésekkel van leginkább probléma, pl. ha az ember botor módon egyetlen merevlemezzel felszerelt otthoni gépén próbál virtualizációval négy-öt vendégoprendszeres tesztrendszert használni tanuláshoz vagy pilothoz..
  • Deus Ex #69
    Nos, összefoglalva, vannak az SSD-nek is korlátai, problémái, viszont biztosan ez a jövő. Ellenben az interjút inkább érzem a Seagate panaszos vonyításának, afölötti fájdalmában, hogy az a technológia, amelyben a tudásuk és tőkéjük nagyobbik része fekszik, hamarább fog kipusztulni, mint ahogyan azt ők szeretnék. Az emlegetett határidő nemannyira az SSD körüli technológiai és egyéb korlátokból fakad, mint inkább azt jelzi, mennyi idő alatt tudna a Seagate kimenekülni a jelenlegi helyzetből.
    Persze azután lehetséges, hogy valóban közel ennyi idő telik el, mire az SSD átveszi a pörgettyű helyét, csakhogy amögött sejthető lesz a mai piacvezető merevlemez gyártók fékező hatása is.
  • V1G3C #68
    Ez csak arra mutat hogy a RadMap-ben így állították be. Addig még sokat akarnak keresni öregecske technológiájukon. Könyörgöm mai napig a hdd a legszűkebb keresztmetszet minden alkalmazásnál.