SG.hu·

A király nevében - Íme a Gyűrűk ura, ha Uwe Boll rendezte volna

Ki hitte volna: ha csak a Király nevébent nézzük, akkor nem Dr. Boll a legrosszabb rendező, hiszen felülmúlta eddigi próbálkozásait.

Mármint az eddigi játékadaptációs próbálkozásait, hiszen még mielőtt a Doktor rákattant volna a számítógépes játékokra, azelőtt is próbálkozott filmezéssel, és bizony akadt jó filmje is. De legnagyobb sajnálatunkra a 2000-es évek elején előbújt belőle a gyermeklelkű német, és nekiesett néhány játék módszeres felhentelésének. Aki fanatikus filmrajongó, az sorolja, hogy a House of the Dead, az Alone in the Dark és a Bloodrayne tartozik Boll áldozatai közé, és hogy megtévesszék a népet (vagy egyéb okokból), a Dungeon Siege-mozi fedőcímet kapott. Ki tudja, talán azért, mert még folytatásban is gondolkodtak a készítők, hiszen a német rendező nem egyszer a Gyűrűk urához hasonlította a filmet, bár annál epikusabb mesének vélte saját próbálkozását.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

És a Gyűrűk ura-hasonlat bizony áll. No, nem a kivitelezést vagy a minőséget tekintve, hanem a sok áthallást, párhuzamot, hasonlóságot figyelembe véve. A történet szerint az Ebh királyságban élő farmer (vele kapcsolatban tapinthatjuk a párhuzamot a spagetti westernek névtelen hőseivel) éktelen haragra gerjed, hiszen félelmetes és titokzatos haramiák meggyilkolják fiát és elrabolják feleségét. A harag bosszút követel, azonban a fene nagy bosszulás közepette a gazdálkodó belecsöppen a gonosz Gallen trónfosztásért indított háborújának kellős közepébe. Nincs mese, döntenie kell, hogy egyéni céljait vagy a királyság védelmét helyezi-e figyelme középpontjába.

A történet, bár direktben nem, de egyébként minden részlete szempontjából Peter Jackson filmjére hajaz. Látszik, hogy Boll megpróbálta elkészíteni a szegény ember Gyűrűk Urát, csak éppen hiába forgatott ezúttal Románia helyett Kanadában, és hiába szépek a tájak még így is, valahogy az életérzés átnyújtásával adós maradt. Bizony nem egyszer, ha eltekintünk a szép helikopteres képektől, a film olyannak tűnik, mintha pár rongyba öltözött hobó leugrott volna az útszéli cserjésbe kardozósat játszani.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Életérzés híján azonban mégis hagyatkozhatunk egyvalamire: arra, hogy nem három órás a film, csak kettő, és ez a két óra meglepően pörgősre és eseménydúsra sikeredett. Néhol már-már a ló túloldalára esését vizionálnánk, hiszen az igyekezet olykor a mesemondás rovására is megy. Egyébként - hogy kieresszük a hangunkat - meg kell állapítsuk, hogy a fentiek alapján minden rosszban van valami jó is, hiszen több pozitívum nem lévén, magát a filmet a rosszak közé kell sorolni, amit csak a hithű fantasy-rajongóknak tudunk könnyű szívvel ajánlani. Próbálkozik Boll derekasan, de mindhiába. Hiába vannak nagy nevek a színészek között, pocsék mindenki egytől egyig és csak azért használunk ennyire nyomdafestéket bíró jelzőt, mert a Király nevében azon kevés filmek egyike, melyeket a szinkron jobbá tett.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ami a lényeg: a Király nevében minden várakozást felülmúlt premierjével és a viszonylagos siker nem a színészekkel magyarázható, hiszen Jason Statham előző premierjét, az ugyancsak zsenge Wart csak alig 7 ezren látták Budapesten a premier hetén, míg Boll neve (vagy inkább a kardozós téma) majdnem a dupláját ért. De ezen nyilván nincs mit csodálkozni, hiszen mindenhol olvasni, hogy milyen rossz volt az Egyedül a sötétben vagy a Bloodrayne, ami mutatja, hogy a Boll-gyűlölőknek bár nagy a szája, de mégis gyengék, hiszen csak megnézik azt, amit a Doktor lerak eléjük - hogy aztán véleményezzék azt.

Bármennyire is divat lehúzni a rendező filmjeit, a Király nevében rossz film, de mégis Boll legjobbja a játékadaptációk közül - ez tény, de lehet, hogy nem az ő érdeme. Ki tudja, talán elkezdődött valami, hiszen a Dungeon Siege után a Postalt adaptálta vászonra a Mester és a neten lévő pár perc alapján már most kijelenthető, hogy az minden eddigi próbálkozásánál jobban sikerült.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
A király nevében
(In the Name of the King: A Dungeon Siege Tale)

magyarul beszélő német-kanadai-amerikai fantasy, 122 perc, 2007

Rendező: Uwe Boll
Forgatókönyvíró: Doug Taylor
Zeneszerző: Jessica de Rooij, Henning Lohner
Operatőr: Mathias Neumann
Producer: Dan Clarke, Shawn Williamson

Jason Statham (Farmer)
Ray Liotta (Gallian)
Burt Reynolds (Konreid király)
John Rhys-Davies (Merick)
Ron Perlman (Norick)
Will Sanderson (Bastian)
Claire Forlani (Solana)
Brian J. White (Tarish)

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© damagepy2008. 05. 30.. 15:37||#32
Nekem se tetszettek a Boll filmek, Viszont az ITNOTK elsõ harmada egész jó volt, meg volt pár érdekes fordulat a hátralevõ részben is a nagy unalom közben.
Az AvP2-t meg nem Boll rendezte, de mintha az õ tanítványa lenne... 😊
© rtfmZoli2008. 02. 04.. 16:33||#31
Ez nagy szar film.
1. a zenéje végig szar(a film 75%-ban egy nyávogós, temetõi hangulatot árasztó zene megy)
2.Gyûrûk Ura hasonlóság kapásból: Helm's Deep-i csatára emlékeztet vár nélkül(esõvel) az egyik csata(nagyon gagyiban), kamerállás(hegyen mennek 4-en)
3.Jason Statham Superman, és egy 20-as szintû monk keveréke,(végig páncél nélkül harcol, még egy bõrvértet sem voltak képesek ráaggatni, pedig a végén õ lesz a király) aki egykezeses karddal aprítja végig az ellent.
4. a színészi játékot nem is említem..
© atomkrumpli2008. 02. 04.. 14:05||#30
miféle középkorban ? ugyanazt a filmet láttuk ?
© doncarlos2008. 01. 22.. 09:34||#29
Akkor is miattatok fog Uwe Boll csillaga fenn maradni, mivel ennyit beszéltek róla. Ha nem lenne egy komment se, lehet nem érdekelne senkit a film, de ha már ennyit beszéltek róla én is megnézem.

Uhrin Benedek effekt!!!!!
© b4dluckboy2008. 01. 20.. 10:25||#28
Hát no,Advent Children szerintem irdatlan jól sikerült/egy final fantasy univerzumhoz sem volt közöm,sajnos./ Élveztem nagyon,de tényleg jó volt,hogy utána összeakadtam 1 emberrel aki el tudta magyarázni azokat a dolgokat amik számomra homályosak voltak a fenti hiányosság miatt,de csak ajánlani tudom mindenkinek. Boll bácsira meg nem pazarlom a szót. Nem tetszik ezért nem nézem a filmjeit,ennyi😊. Talán majd postalt.
© Atisz2008. 01. 14.. 20:14||#27
Aki 1 interjút is látott már vele, az tudja hogy nem hülye a fazon, hanem kifejezetten okosakat mond. Hogy mennyire ért a filmkészítéshez, az már más kérdés.
A színészek pedig egytõl-egyig lecsúszottak és/vagy keményen B-kategóriásak (jó, Statham fénykorát éli, Lelee Sobieski pedig üstökösként indult - mára azonban sehol sem látni).
Maga Boll mondta, hogy soha nem játszik videójátékokkal, mindössze produceri fogás hogy a filmjeit utánuk nevezi el (így legalább egy bizonyos rétegnek felkelti az érdeklõdését, akik nagy valószínûséggel megnézik).
Videójáték adaptációkból eddig szerintem is csak 2 alkotás (Silent Hill és Resident Evil) volt kiemelkedõ, legfõképp a hangulat eltalálása miatt.
A Final Fantasy (amelyiket a moziban adták - a másikat nem láttam) szerintem siralmas volt, a történet vmi iszonyat bárgyúra sikeredett, ráadásul nem is a legsikeresebb (7.) rész világát vették elõ a készítõk... óriási melléfogás volt szerintem.
© Ry0K3N2008. 01. 13.. 11:16||#26
Ez nem igaz, én elõbb láttam az AC mit hogy egyáltalán játszottam volna bármely FF-el.
© opeca2008. 01. 11.. 15:38||#25
Meg a néger sem semmi, azzal a frissen, fazonra nyírt szakállával meg hajával. Ilyenbõl is biztos sok volt a középkorban😊)

Hát mekkora egy lúzer ez a Boll.

Ringeznék vele én is, aztán jól kiverném a fogait.
© FoodLFG2008. 01. 11.. 15:38||#24
Advent Children-t szerintem csak az élvezi, aki játszott a játékkal. Anélkül elég összevissza. :/
© opeca2008. 01. 11.. 15:32||#23
Pff, Jason Statham jó színész, de a fizimiskája egyáltalán nem fantasy-s. Szerintem nagyon rosszul mutat az ilyen középkoris világban.

"ha jól tudom elõnyös szerzõdése van a német állammal ami ezek szerint akkor is nyomja belé a zsét ha ilyen okádékokat készít...."

Csak azt nem tudom, ki volt az a géniusz, aki leszerzõdött ezzel az antitalentummal...