Napi Online

A Delphi is beszáll az autós internet-eszközök fejlesztésébe

A Delphi is beszáll az autókban használatos internet-eszközök fejlesztésébe - jelentette a Bloomberg.

A legnagyobb amerikai autóalkatrész-gyártó, a Delphi közölte, hogy a jármûvekben használatos, internetes információs és szórakoztató termékek illetve szolgáltatások kifejlesztésén dolgozik a szintén amerikai Autonet Mobile-lal közösen.

A két társaság azt kutatja, miként tudná kombinálni technológiáit úgy, hogy a Delphi által gyártott autóelektronikai termékeken keresztül lehessen igénybe venni internetszolgáltatást a mozgó jármûvekben.Az Autonet nem kezdõ a témában, hiszen az Avis autókölcsönzõ számára az USA-ban már nyújt gépkocsiban hozzáférhetõ internetszolgáltatást. A szolgáltatás legvonzóbb része az Autonet vezetõje szerint, hogy szakadásmentes netet nyújt a mozgó autóban is.

A Ford csütörtökön közölte, hogy a Sync elnevezésõ hangvezérléses rendszerét, amellyel az autóvezetõk mobiltelefonálhatnak és használhatják digitális zenelejátszójukat is, már 30 ezer, tavaly eladott gépkocsiba építették be. A cég tervei szerint 2008 végére az általa gyártott Fordok, Lincolnok és Mercuryk 85 százaléka a Microsoft által kifejlesztett Synckel talál majd gazdára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!