Napi Online

Szlovák háztartások és a világháló

2006 első felében minden második szlovákiai háztartás (50,1 százalék) rendelkezett számítógéppel, 2005 hasonló időszakában ez a mutató 38,5 százalék volt, viszont csak a háztartások 26,6 százalékában van internetcsatlakozás, ami minimális javulás a 2005. első félévi 23,3 százalékhoz képest - derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal (SSÚ) felméréséből.

A Hospodárske Noviny szlovák gazdasági napilap ezzel kapcsolatban megállapítja: Szlovákia az internetellátottság terén a sereghajtók között van az Európai Unióban, de még így is megelőzi Görögországot, Csehországot, Litvániát és Magyarországot. A hivatal 2006 márciusa és májusa között 4500 személyt kérdezett meg háztartása felszereltségéről. Az eredményekből kiderül, hogy sokkal nagyobb arányban van az olyan háztartásokban személyi számítógép, ahol van legalább egy 16 évnél fiatalabb családtag (69,1 százalék).

Úgy tűnik, a világháló terjedése Szlovákiában még mindig komoly akadályokba ütközik, ugyanis a megkérdezettek 40 százaléka válaszolta, hogy nincs rá szüksége, további 33 százalék pedig túl drágának tartja. A szlovákiai vállalatok idevágó adatai viszont jóval kedvezőbbek a háztartásokénál: a tíz főnél többet foglalkoztató cégek 98 százalékában van számítógép és közel 94 százalékuk használja az internetet.

Ami viszont a világhálón keresztül történő kereskedést, vásárlást illeti, mindkét csoport meglehetősen konzervatív: a cégek 12 százaléka, a háztartásoknak pedig csak 11 százaléka vásárolt 2006 első felében az internet segítségével. Ilyen módon leginkább könyveket, újságokat (32,3 százalék), valamint ruházati és sportcikkeket (32,2 százalék) vesznek. A világhálót használó háztartások az internetet leginkább modemes kapcsolattal érik el (43,8 százalék), a szélessávú kapcsolat aránya 43 százalék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • klastrom #5
    Nem értem miért ez a nagy közönnyösség M.O.n is ha netről van szó...
  • gregor #4
    Itt a cikk: http://www.sg.hu/cikkek/48502/magyarorszag_sereghajto_internet_teren
  • gregor #3
    Szombi:Mi már megelőztük a Szlovákokat a magyar háztartások 32% a használja a netet otthon!
    Itt az sg.hu weboldalon is volt cikk róla.
  • Vorpal #2
    Én ugyan onnét vagyok - de köszi, majd idővel elmegyek,))
  • szombi #1
    még szé hogy megelőz minket.

    el lehet menni Szlovákiába! Tessék! Lehet menni!