SG.hu·
A leggyorsabb indián - Antony Hopkins életigenlése
Öreg főhősre filmet építeni mindig kockázatos vállalkozás kereskedelmi szempontból, hisz minden híreszteléssel ellentétben a mozibajárók többségét továbbra is a fiatalok teszik ki. Az idős, de vagánynak bemutatott főhősökről készült újabbkori munkákhoz többnyire az öregesség és avittas rendezői hozzáállás sztereotípiája társul, s legyen bármennyi ellenpélda, az előítéletektől nehéz szabadulni.
A gonosz kérdés a fiatalabb nézőkben első körben továbbra is úgy fogalmazódik meg, hogy "aha, biztos, de egy újabb öreg sztori kit a francot érdekel?" És valóban, a Leggyorsabb indián kapcsán is ki a fenét érdekelhet egy új-zélandi vén csóka, aki két kezével eszkábált motorján megdöntött valami Isten tudja milyen gyorsulási rekordot a századelőn (vagyis az előző századelőn?) Minden tiszteletem a megmintázott valós személyé, de nem minden nap adnám ilyesmire a fejem a moziban én se. Most se kívánok senkit győzködni arról, hogy miért is érdemes beülnie a Leggyorsabb indiánra. Csak annyit mondok hogy beültem és nem bántam meg.
Először is, rokonmunkákat után kutatva rögtön dobjuk sutba a múzeumszagú és belterjes Űrcowboyokat, és kezdjük a keresgélést Jack Nicholson egy személyre épített keserédeseinél (Schmidt története). Az ironikus felhangot azonban felejtsük el, nem kell az, s nem is volt az jó sose Hopkins-nak. Ő az őszinte érzelmek embere volt mindigis, aztán hogy az általa hozott karakter hogyan veszi ki magát az adott filmben az rendezőfüggő, és merőben más kérdés.
A leggyorsabb indián egy szelíd és végtelenül jószándékú öreg motoros, Burt Munro "based on a true story"-s története, aki fejébe veszi hogy kedvenc eszkábált, Indián névre keresztelt motorjával gyorsulási rekordot dönt. A feladat teljesítéséhez ott kell hagyni kicsiny, még nálánál is szelídebb, gyéren lakott hazáját, Új-Zélandot, és át kell cuccolni a nagy és ismeretlen Egyesült Államokba. Ott van ugyanis olyan hosszú pálya, ahol el lehet érni a kívánt (szél)-sebességet. A film tulajdonképpen erről az útról szól, de mögötte persze többről.
Hopkins finoman árnyalt, ízes karaktere a burokban élő csupa szív, jóhiszemű és ezzel együtt végtelenül naív ember sztereotípiájaként kerül szembe a zordon, materiális világ (ez lenne az USA) gyermekeivel. E találkozások azonban e filmben nem válnak tragédia forrásává. Máshogy szocializált emberek egymásra való rácsodálkozásai inkább, egymás felé biccentések és markáns kézfogások a humanizmus jegyében.
Munro hobbija tekintetében megrögzött, de határtalanul emberbarát természete lenyűgözi a környezetét vásznon innen és túl, s ez a jellem pajzsként óvja minden gondtól s bajtól a film teljes hosszán keresztül. A gondviselés végig mellette áll, megelőző "pozitívhullám"-csapásai minden mellé kerülő, alapvetően gyanakvóbb amerikánerből barátot faragnak néhány szemvillanás alatt. Ennek hatására jó unalmasan le is lehet írni, hogy miután Munro megjárta az ismeretlen ország meghatározott számú, a film 127 perces hosszába belesűríthető stációját, szépen sikerül is megtalálnia a kívánt határtalan fennsíkot. Barna bőrsatyi, kvázi-hegesztő motorosszemcsi fel - a film utolsó perceiben indulhat is a rekorddöntési kísérlet, ha bírja még az az öreg indián.
Tény, hogy Antony Hopkins-ban idősebb korára jó adag "Robin Williams faktor" alakult ki. Ez nem jelent mást, mint hogy hajlamosak olyan filmekbe pakolni, amelyeknek jó esélyük van arra, hogy (a színész jó játéka ellenére) határtalan giccsparádéba torkolljanak. Bevallom őszintén, A leggyorsabb indián nekem messziről bűzlött a giccsszagtól, ehhez képest azonban sikerült csúnyán benéznem a dolgot. A film amellett, hogy életigenlő, pozitív üzenete egyértelmű, kerüli az olcsó érzelem-vadászatot és nem váltja mártírkodásra a saját hozzáállását sem.
Roger Donaldson rendezőnek nem volt szüksége a mesterséges állagjavítókra egy hiteles, pozitív üzenetű filmhez. Csak a téma és a megalkotni kívánt karakter személyes ismerete kellett hozzá (Burt Munro-ról a rendező a hetvenes évek elején dokumentumfilmet készített), no meg kellett Antony Hopkins, aki páratlan tehetségét bizonyítva újra oroszlánméretűt alakít a filmben. A leggyorsabb indián újabb nagy kisfilm; artos hangulatú kismozik vásznainak kedvelt lakója, a hirtelenből jött délutáni DVD-ötletek garantált babér-learatója lesz. Szépen, csendesen, stílusához mérten.
A gonosz kérdés a fiatalabb nézőkben első körben továbbra is úgy fogalmazódik meg, hogy "aha, biztos, de egy újabb öreg sztori kit a francot érdekel?" És valóban, a Leggyorsabb indián kapcsán is ki a fenét érdekelhet egy új-zélandi vén csóka, aki két kezével eszkábált motorján megdöntött valami Isten tudja milyen gyorsulási rekordot a századelőn (vagyis az előző századelőn?) Minden tiszteletem a megmintázott valós személyé, de nem minden nap adnám ilyesmire a fejem a moziban én se. Most se kívánok senkit győzködni arról, hogy miért is érdemes beülnie a Leggyorsabb indiánra. Csak annyit mondok hogy beültem és nem bántam meg.
Először is, rokonmunkákat után kutatva rögtön dobjuk sutba a múzeumszagú és belterjes Űrcowboyokat, és kezdjük a keresgélést Jack Nicholson egy személyre épített keserédeseinél (Schmidt története). Az ironikus felhangot azonban felejtsük el, nem kell az, s nem is volt az jó sose Hopkins-nak. Ő az őszinte érzelmek embere volt mindigis, aztán hogy az általa hozott karakter hogyan veszi ki magát az adott filmben az rendezőfüggő, és merőben más kérdés.
A leggyorsabb indián egy szelíd és végtelenül jószándékú öreg motoros, Burt Munro "based on a true story"-s története, aki fejébe veszi hogy kedvenc eszkábált, Indián névre keresztelt motorjával gyorsulási rekordot dönt. A feladat teljesítéséhez ott kell hagyni kicsiny, még nálánál is szelídebb, gyéren lakott hazáját, Új-Zélandot, és át kell cuccolni a nagy és ismeretlen Egyesült Államokba. Ott van ugyanis olyan hosszú pálya, ahol el lehet érni a kívánt (szél)-sebességet. A film tulajdonképpen erről az útról szól, de mögötte persze többről.
Hopkins finoman árnyalt, ízes karaktere a burokban élő csupa szív, jóhiszemű és ezzel együtt végtelenül naív ember sztereotípiájaként kerül szembe a zordon, materiális világ (ez lenne az USA) gyermekeivel. E találkozások azonban e filmben nem válnak tragédia forrásává. Máshogy szocializált emberek egymásra való rácsodálkozásai inkább, egymás felé biccentések és markáns kézfogások a humanizmus jegyében.
Munro hobbija tekintetében megrögzött, de határtalanul emberbarát természete lenyűgözi a környezetét vásznon innen és túl, s ez a jellem pajzsként óvja minden gondtól s bajtól a film teljes hosszán keresztül. A gondviselés végig mellette áll, megelőző "pozitívhullám"-csapásai minden mellé kerülő, alapvetően gyanakvóbb amerikánerből barátot faragnak néhány szemvillanás alatt. Ennek hatására jó unalmasan le is lehet írni, hogy miután Munro megjárta az ismeretlen ország meghatározott számú, a film 127 perces hosszába belesűríthető stációját, szépen sikerül is megtalálnia a kívánt határtalan fennsíkot. Barna bőrsatyi, kvázi-hegesztő motorosszemcsi fel - a film utolsó perceiben indulhat is a rekorddöntési kísérlet, ha bírja még az az öreg indián.
Tény, hogy Antony Hopkins-ban idősebb korára jó adag "Robin Williams faktor" alakult ki. Ez nem jelent mást, mint hogy hajlamosak olyan filmekbe pakolni, amelyeknek jó esélyük van arra, hogy (a színész jó játéka ellenére) határtalan giccsparádéba torkolljanak. Bevallom őszintén, A leggyorsabb indián nekem messziről bűzlött a giccsszagtól, ehhez képest azonban sikerült csúnyán benéznem a dolgot. A film amellett, hogy életigenlő, pozitív üzenete egyértelmű, kerüli az olcsó érzelem-vadászatot és nem váltja mártírkodásra a saját hozzáállását sem.
Roger Donaldson rendezőnek nem volt szüksége a mesterséges állagjavítókra egy hiteles, pozitív üzenetű filmhez. Csak a téma és a megalkotni kívánt karakter személyes ismerete kellett hozzá (Burt Munro-ról a rendező a hetvenes évek elején dokumentumfilmet készített), no meg kellett Antony Hopkins, aki páratlan tehetségét bizonyítva újra oroszlánméretűt alakít a filmben. A leggyorsabb indián újabb nagy kisfilm; artos hangulatú kismozik vásznainak kedvelt lakója, a hirtelenből jött délutáni DVD-ötletek garantált babér-learatója lesz. Szépen, csendesen, stílusához mérten.
|
A leggyorsabb Indian (The World's Fastest Indian) színes feliratos új-zélandi-amerikai életrajzi film, 127 perc, 2005 Rendező: Roger Donaldson Forgatókönyvíró: Roger Donaldson Zeneszerző: J. Peter Robinson Operatőr: David Gribble Producer: Roger Donaldson, Gary Hannam Sir Anthony Hopkins (Burt Munro) Annie Whittle (Fran) Aaron Murphy (Tom) Craig Hall (Antarctic Angel) Jim Bowman (Cook) Alison Bruce (Doktor) Bruce Greenwood (Jerry) Kate Sullivan (Doris) Patrick Flueger (Rusty) Christopher Lawford (Jim) Jessica Cauffiel (Wendy) |
