Napi Online

Nő az igény a hőkamerás szolgáltatások iránt

Miközben az úgynevezett energiakártya bevezetése Magyarországon 2008-ig csúszhat, egyre többen figyelnek arra, hogy lakásuk megfelelően legyen szigetelve.

A még a nyugat-európai országokban sem általános energiakártya nálunk legfeljebb három év múlva jelenhet meg hivatalosan, de az értelmezési problémák már általánossá váltak. A Feba Kft. ügyvezetője, Molnár Gyula szerint sokan összekeverik például az energiakártyát a hőkamerás képekkel. A két fogalom pedig annyira különbözik, hogy a kártyához nem is kell mellékelni ilyen felvételeket. Ennek legfőbb oka, hogy az ilyen mérések csak speciális időjárási körülmények között végezhetőek, ezért például nyáron nem is lehetne a kártyát kiadni. Az energiakártya egy elméleti mutatószám, a beépített anyagok energetikai tulajdonságait mutatja. A hőkamera azonban a tervezési, kivitelezési szakszerűtlenségekről és az anyaghibákról ad felvilágosítást, és ezek megoldását segíti - hangsúlyozta Molnár.

Egyre többen veszik igénybe azonban ma már a termográfiai szolgáltatásokat. Legtöbbször azonban csak akkor, ha valamilyen problémát észlelnek, vizesedik, penészedik a fal, magas a fűtési költség. Nő azok száma, akik felújításkor kérnek hőkamerás vizsgálatot, mert az így kapott információk alapján meg lehet határozni, hogy pontosan hol is szökik ki a meleg, így csak ezeken a részeken kell az átalakításokat elvégeztetni, ami akár 50-60 százalékos megtakarítást is jelenthet. Lakás vásárlásakor viszont csak elvétve kérnek ilyen vizsgálatot, pedig már a vásárlás előtt megbecsülhető lenne a felújítás költsége, illetve a fűtési kiadások nagysága.

A növekvő igényt a vállalkozások is megpróbálják kihasználni, de kevés a valóban minőségi szolgáltatást nyújtó cég. Sokan megfelelő szakmai tudás és berendezés nélkül vágnak bele a nagy haszonnal kecsegtető üzletbe, aminek természetesen az ügyfelek látják kárát, szakmai berkekben számos rémtörténet kering arról, hogy milyen hibákat követnek el a hozzá nem értők. Sokan hiszik azt, hogy a hőkamerás mérés egyszerű fényképezés, pedig komoly műszaki mérést jelent, ami komoly elméleti és gyakorlati tudást igényel. A mérésnek és kiértékelésének szigorú szabályai vannak, mert csak így kapható használható eredmény.

Komoly gazdasági károk származtak abból, hogy senki sem ellenőrzi a szakmában tevékenykedő cégeket, a termográfusoknak nincs államilag elismert képzésük sem - állítja Ráhne Erik hőkamera-forgalmazó, a PIM Professzionális Ipari Méréstechnika Kft. ügyvezetője. Ez annak ellenére igaz, hogy a forgalmazó cégek szerveznek saját termékük használatát bemutató képzést. Szeretnék elérni, hogy vegyék fel az OKJ képzési jegyzékébe, és csak olyan cég végezhesse ezt a tevékenységet, amelynek szakemberei rendelkeznek a megfelelő szakképesítéssel. A magyar piac természetesen árérzékeny, inkább választják a néhány ezer forinttal olcsóbban dolgozó céget, még ha nem is kapjá meg ugyanazt a minőségű szolgáltatást - véli több megkérdezett szakember is. Később persze viselhetik ennek következményét, mert egy újabb mérést is ki kell fizetniük.

Könnyen lebuktatható az a cég, amelyik nem végez megfelelő szolgáltatást. Elég csak rákérdeznünk arra, milyen kamerával dolgoznak. Vannak, akik a legolcsóbb kamerát vásárolják meg, amely alkalmatlan egy lakás hőkamerás vizsgálatára. Az eszköznek 0,800 kelvin termikus és 240 x 320 pixel képpontfelbontással, valamint széles hőmérsékletű kalibrálással kell rendelkeznie. Tavasztól őszig nem végezhető mérés, mert legalább 15 fok hőmérsékletkülönbségre van szükség, a műszer csak ekkor ad pontos eredményt. Még ebben a hónapban megkezdődhet a Nyílászárócsere Úgy tűnik, beigazolódtak a korábbi hírek, amelyek szerint március 10-ével mégsem jelenik meg a nemzeti energiatakarékossági program - közismertebb nevén nyílászárócsere-program.

Jó hír viszont a pályázók számára, hogy a gazdasági tárca még márciusra ígéri a kiírást, így elviekben heteken belül hozzájuthatnak a magánszemélyek és társasházak a nyílászárócserére, utólagos hőszigetelésre vagy melegvíz- és fűtéskorszerűsítésre (NEP 2006/1) és a megújuló energiaforrásokra fokuszáló (NEP 2006/2) tenderekhez. A csúszás oka információnk szerint két kisebb bekezdés a 2006-os költségvetésről szóló törvényben és az államháztartás rendjéről szóló 1999-es kormányrendeletben. A pályázatról részleteiben egyelőre annyit tudni, hogy ha egy magánszemély csak nyílászáró korszerűsítésére pályázik, akkor legfeljebb 300 ezer forint támogatást kaphat, ha azonban emellé még felveszi például az utólagos hőszigetelést, akkor 600 ezer forintot, ám az összeg a teljes beruházás költségének nem haladhatja meg a harmadát. Társasházak esetében lakásonként 200 ezer forint lesz a nyílászárócsere támogatása, míg többprojektes részvétel esetén az összeg 400 ezer forintra emelkedhet. A panelben élők most kimaradnak a tenderekből, az energiaközpont szerint mintegy 2600 pályázat várható az első, 500 a második csoportban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lazly #3
    Eloszor is ne politizaljunk, plane ne bizonyos partok kampanyszovegeivel.

    Masodszor pedig ennek nyilvan lenne ertelme, de nem eleg csak a merest elvegezni, hisz utana jonne a felujitas, ami tetemes oszegekre rughat egy ilyen epuletnel.

    Az lenne a tuti, ha az allam biztositana ilyen merest minden mondjuk egymillio forint feletti energetikai felujitas elott. Es akkor az osszekuporgatott penzt hatekonyabban lehetne felhasznalni.

    Nagyon tetszik a fenykep... :D

    Udv!
  • Vorpal #2
    Amennyire emléxem nekem mindig melegem volt az iskolában, igazad lehet...
  • szombi #1
    Iskolák nem pályázhatnak a NEP-re?
    Pedig a legnagyobb hőfogyasztók az iskolák, de az állam megint cserbenhagyta őket!