Berta Sándor

Ne legyen Vöröskereszt a játékokban!

A Nemzetközi Vöröskereszt kanadai szervezete nehezményezi, hogy számos programban használják a szervezet emblémáját.

David Pratt, a Kanadai Vöröskereszt munkatársa levelet küldött annak a vancouveri ügyvédi irodának, amelyik jogi ügyekben számos neves játékfejlesztő stúdió érdekeit képviseli. Pratt azt követeli, hogy a számítógépes játékokban azonnali hatállyal hagyjanak fel a Nemzetközi Vöröskereszt emblémájának használatával.

Mint ismeretes, az emblémával számos FPS-játékban lehet találkozni, amelyekben a fejlesztők elsősorban az egészségügyi csomagokat jelölik ilyen módon. Pratt szerint erről soha senki nem kérdezte meg, nem csak Kanada, de a világ többi országának a Vöröskereszt szervezetét sem. A probléma azért is jelentős, mert az 1949. augusztus 12-én hatályba lépett Genfi Konvenció tiltja a Nemzetközi Vöröskereszt emblémájának engedély nélküli felhasználását.

Mivel a Nemzetközi Vöröskeresztnek Kanada is tagja, így az országban kizárólag a kanadai fegyveres erők egészségügyi csapatai és a Kanadai Vöröskereszt jogosult az embléma feltüntetésére. Ezt kimondják a kanadai törvények is. Az embléma játékokban való jogosulatlan felhasználása éppen ezért nem csak a nemzetközi, de a helyi törvényekbe is ütközik. David Pratt nem csakaz embléma minden érintett játékból való eltávolítását követeli a játékipartól, hanem azt is, hogy a játékfejlesztő cégek vegyenek részt a Nemzetközi Vöröskereszt munkáját és céljait bemutató nagyszabású kanadai kampányban.

Pratt kiemelte, hogy nem pereskedni akarnak, hanem tárgyalni és közös álláspontot kialakítani a játékfejlesztőkkel, így a jövőben elkerülhetőek lennének a hasonló problémák. A játékipar részéről eddig még senki sem reagált David Pratt levelére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • n0k0m #69
    Nemhsizem hogy a vöröskereszt alapítása előtt nem látott még senki piros +-ot
  • Runo #68
    Eh-eh, szal ha nekem van elég pénzem arra, hogy levédessem -mondjuk - a rohamsisakot, akkor minden játék, amiben rohamsisak van, adózni fog nekem
  • zachi #67
    Ennyi erővel a call of duty 2-ben a mentős katona sisakján vörös kereszt van akkor be kell tiltani a call of duty 2-is?????????Én azt mondom hogy az egészet csak kitalálták hogy nagy port kavarjanak."IDIÓTÁK"!!!!!!!
  • papppeter #66
    Már nem azért,de 1949-óta azértmár kijött egy pár játék amiben volt vöröskereszt és ezzel csak 2006-ban állank elő!Hát ez szerintem elég furcsa
  • Hoz_Hun #65
    Még ha negatív tartalommal lenne elátva a játékban a vörös kereszt... de én tökre örültem mikor talátam egyet mert ez azt jelentette, hogy ÉLETBEN MARADOK. Ergo tök örültem a vöröskeresztnek. Szedjék csak, ki... aztán akkor sem reagálok, ha az utcán kéregetnek...
  • szombi #64
    Wolfenstein LOL!
  • irkab1rka #63
    nA BAZ, BEJELENTIK, HOGY ŐK TALÁLTÁK KI A PIROS x-ET :))))

    Majd szépen megmondják, hogy milyen arányokkal jellemezhető piros + az ő emblémájuk aztán azt mindenki hagyja békén és ennyi.
  • Supperadi #62
    Azt megjegyezném, hogy szerintem a képet csak egy egyszerű illusztrációnak szánták, nem ez az 1 kép miatt kapta fel a vizet az a David pasas, sok más példa van, és biztos van köztük olyan játék, amelyben a valódi vöröskereszt- emblémát használják.
    Persze ez akkor is hülyeség...
  • PrasCo #61
    Hát, ennek a David srácnak már marhára hiányozhat egy jó kis este a feleségével... vagy valami nagyobbfajta trauma. =P
  • raingun #60
    Ez nem is kereszt hanem + jel.
    A kereszt függőleges szára hosszabb a vizszintesnél...