Gyurkity Péter

HP: iTunes a múlté, Rhapsody a menő

A Hewlett-Packard több éven át tartó együttműködésnek vetett véget a napokban, és beszüntette az iTunes szoftver forgalmazását a saját neve alatt forgalmazott PC-knél. A cég a Rhapsody szolgáltatásban látja a jövőt.

A gyártó érdekes, bár korántsem meglepő döntéséről a Cnet számolt be azután, hogy a vállalattól megerősítették az értesülés valódiságát. Ez azt jelenti, hogy végleg szakítanak az Apple-lel, sőt, tábort váltanak, és a RealNetworks konkurens szolgáltatásával kívánják folytatni a hagyományt. Ez természetesen új partnerük számára is kedvező lehetőséget nyújt, hiszen így kitörhetnek az asztali számítógépek területéről, és megvethetik a lábukat a szórakoztató-elektronikai eszközök piacán.

Mindeközben újabb nagy nevek igyekeznek megkapaszkodni az Apple által már többé-kevésbé meghódított területen. Az LG közvetlenül a CES 2006 előtt jelentette be méretes közleményében, hogy áprilisban rögtön három hordozható videólejátszóval indítanak. Ezek közül a PM70 4,3 hüvelykes kijelzővel és 30 GB-os háttértárolóval érkezik, amely állításuk szerint 50 órányi film, illetve 7500 zeneszám elmentésére elegendő. A Samsung és a SanDisk iPod Nano utánzatokkal készül: az YP-Z5 2, illetve 4 GB anyagot tárol, 38 óráig üzemel és 1,8 hüvelykes kijelzővel "kápráztatja el" a vásárlókat, míg a SanDisk versenyzője, az e200 2, 4 és 6 GB-os kivitelben is kapható, szintén 1,8 hüvelykes képernyővel, valamint egy SD kártyákat befogadó bővítőhellyel.


Samsung YP-Z5

"A HP a legjobb választást, a legkitűnőbb élményt szeretné nyújtani vásárlóinak" - így jellemezte a döntést Bob Lund, a vállalat igazgatója, amivel azonban sokak szerint inkább azt a tényt szerette volna leplezni, hogy az Apple imázsa és termékei nyomasztólag hatottak a cégre. Ráadásul a szövetség gondolata a Fiorina érában született, aminek szinte még az emlékét is szerette volna eltörölni a vállalat új vezetése - nem csoda, hogy fontos változtatásként jelentették be augusztusban a saját iPod lejátszók forgalmazásának beszüntetését. A háttérben természetesen üzleti okok húzódtak meg: ezek a termékek nem igazolták a korábbi döntést, és népszerűségüket tekintve jócskán lemaradtak az Apple saját készülékei mögött.

A mostani döntés mindenesetre érdekes: a Rhapsody és maga a RealNetworks sem áll a népszerűségi listák élén, és a vállalat az elmúlt időszakban inkább a Microsofttal kötött megállapodása révén szerepelt a hírekben. Igaz, decemberben bejelentették a szolgáltatás megújulását, ami - egyelőre az amerikai felhasználók számára - már kliens nélkül, a weblapon keresztül is elérhetővé teszi a zeneszámok listáját, ez azonban továbbra sem veheti fel a versenyt az iPod/Itunes párossal, nem beszélve az illegális hálózatokról. Mindezek ellenére a HP bizalommal tekint új partnere felé, és közleményükből kiderül, hogy a Rhapsody nemcsak az asztali PC-ken, hanem a vállalat új LCD TV készülékein is elérhető lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #5
    de mikor lesz már ítéletvégrehajtás? :C?C?C?C:C

    realplayer még az iTunesnél is rosszabb. Pedig a quicktime ot is mindenki utálja..
  • concrete #4
    a real-t halára perelhetné már valaki az ocska termékei miatt
  • Seaweed #3
    HP...loal ...pfff
  • hmhm #2
    a real halálra van ítélve.
  • ac3 #1
    szanalmas..... bukik a hp a real lofaxal 1utt....
    persze megis erdemli mind2 ceg