Kiadó: Atari
Fejlesztő: Quantic Dream
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium III 800 MHz vagy gyorsabb, 256 MB RAM, 4 Gbyte szabad hely, 32 MB-os, hardver T&L-t támogató videókártya
Ajánlott: 2 GHz-es Intel Pentium IV vagy AMD Athlon XP 2200+, 512 MB RAM, 64 MB-os videókártya,
Hasonló játékok: Max Payne, Alone in the Dark
Kategória: akció/kaland

Ki tudja, hogy mennyi idő telik el, amíg a szervezet nem bírja tovább oxigén nélkül? Ki tudja, hogy a sorozatgyilkosok hány százaléka tevékenykedik az USA területén? Ki tudja, hogy mikor kezdték építeni az Empire States Buildinget? Ki tudja, hogy egy időben hány sorozatgyilkost köröznek? Ezekre a kérdésekre már a Fahrenheit telepítése alatt megkaphatjuk a válaszokat, ami nagyjából a játék színterét, hangulatát és témáját is feltárja a gyanútlan játékos számára.

Egy teljesen ártatlannak tűnő banki informatikus egy hideg, hóeséses new yorki estén egy étteremben brutálisan meggyilkol egy ismeretlen embert, majd ijedten eltakarítja a nyomokat, kisétál a helyszínről, és haza taxizik. Kissé morbid az indítás és a folytatásnál sem fukarkodtak a készítők az izgalmas fordulatokkal. Sőt a játék tutorial részében megtudhatjuk, hogy mindez egy filmforgatás, ahol mi játsszuk az összes főszereplőt. A gyilkos tehát nyilvánvaló, a másik két karakter pedig természetesen a rend őrei közül két ifjú tehetség.

Az egész játék meglepő módon valóban filmes snittek egymásutánja, az átvezető gondolkodós jelenetek, a dialógusok és a pörgős akciók felváltva követik egymást. A megvalósítás így első hallásra nem lehet valami egyszerű - mikor nekikezdtem, azt gondoltam, hogy itt valami nem fog stimmelni. Egy filmes karakter millió különböző dolgot tud csinálni, annyi gomb és kombináció pedig nem létezik. Egy akciójelenethez pedig olyan egyedi mozdulatok kellenek, amiket más játékokban főként átvezető animációval oldanak meg.



Később kiderült, hogy minden félelmem alaptalan volt, ugyanis egy számos eredeti és frappáns megoldással teletűzdelt, valóban filmszerű élményt nyújtó anyaggal van dolgunk. Az Xbox-ra és PC-re megjelenő játék szinte mindenhol azonnali sikerré vált és nincs ez másképp az én szempontomból sem, hiszen ugyan az utóbbi időben több kaland/akció játék is megjelent, de ezek után kicsit szélsőségesen gondolkodva: kérdem én, minek?

Az első nehézség amivel mindenki szembetalálkozik, az irányítás, ami a filmes hatás kedvéért több szinten zajlik. Alapesetben sétálgatunk az épp aktuális díszletben vagy helyszínen, amire a legkézenfekvőbb megoldás az egér és annak gombjai. Amint egy interaktív lehetőséghez érünk, a felső sávban felvillannak a tárgyak, plusz egy indikátor, ami az jelzi, hogy az egér gomb lenyomása után milyen irányba kellene mozgatnunk az egeret, hogy az adott tárggyal kölcsönhatásba lépjünk.

Amilyen bonyolultan írtam le, olyan nehézkes lehet elsőre az akció - a tutorial kihagyásával főleg. Persze a későbbiekben már csak fél szemmel pillantunk oda hogy éppen merre kell húzni az egeret. De ami ennél jobban hangzik: minden mozdulatnak az irányultsága utalhat is erre. Például ha egy ajtón bemennénk, ami befelé nyílik, akkor előre kell tolni, ha kifelé, akkor hátra, ha mondjuk a tőlünk jobbra lévő fiókot nyitnánk ki, akkor jobbra, ha mondjuk egy pohár italt hörpintenénk fel, akkor valamelyik irány, illetve egy negyedkör előre. A megoldás ugyan kicsit emlékeztet mondjuk az Arx Fatalis vagy Black and White féle rajzolgatós varázslásra, illetve hasonló kalandjátékokban előfordult már ilyesmi irányítás, de itt a mozgás (motion), mint olyan valóban élményszerűvé és folyamatossá teszi a játékot.



A második érdekesség a dialógusoknál várt, mégpedig a válaszadásra álló korlátozott idő. Beszélgetéseink során 2-4 válaszlehetőség közül választhatunk, erre viszont mindössze néhány másodpercünk van, körülbelül annyi, mint amennyit mástól reakció nélkül el tudunk viselni egy valódi beszélgetés közben. A lehetőségeknél mindig egy szó van feltüntetve, amiből következtethetünk a válaszra vagy egy újabb kérdésre, amit felteszünk. A játék egyik nehézsége éppen ebben rejlik, hogy a dialógusokat nem tudjuk visszaidézni, maximum ha visszatöltjük a jelenetet és újrajátsszuk. Ráadásul a karakterek nem most szabadultak a logopédustól, normál élő tempóban beszélik az anyanyelvi angolt, a hazai idegennyelv tudást figyelembe véve magyarítás nélkül nem jósolok a játéknak itthon sok sikert.

Ez főleg a későbbiekben okoz majd problémát, amikor az apró kis puzzle-ök megoldásához figyelnünk kell mondjuk egy vén kínai tört angol akcentusát, és ha lemaradunk a kulcsfogalomról vagy adatról, akkor kezdődik a szívás mondjuk fél órán keresztül, vagy persze visszatöltés. A beszélgetések több irányba ágazhatnak el, viszont néhány kivételtől eltekintve ugyanoda lyukadnak majd ki. Párszor előfordul, hogy két dolog közül is választhatunk, ami által nemcsak komplexebb lesz a történet, de ha jól sáfárkodunk a válaszainkkal és kérdéseinkkel akkor jóval többet megtudhatunk. Ez nagyban megkönnyíti és meggyorsítja a cselekmény kibogozását. Persze sok rossz válasz vagy egy-egy rossz, elhibázott cselekedet a játék végét is jelentheti. Emiatt azonban nem éri meg abbahagyni, mert szót sem ejtettem még a legizgalmasabbról, az akciójelenetek valóban mozis megoldásáról. Gyanús volt, hogy egyből két szett kurzort kellett beállítani és először érthetetlen is volt hogy miért. Csak az első "Get ready" felirat felvillanása után kezdtem kapisgálni. A gyors jeleneteknél a kétszer négy iránybillentyű egyfajta rendezői kézként működik, amivel ha szintén jól bánunk - azaz lenyomjuk azt a gombot, aminek a jele felvillant - akkor valami jó történik velünk. Amennyiben nem sikerül, akkor a jelenetben sikertelenek maradunk, ami akár a halált is jelentheti.

A leglátványosabbak persze a verekedős és üldözős jelenetek, de a módszert használhatjuk gitározás, boksz, kosarazás és tánc közben is, ahol a hiba mondjuk egy elrontott akkord vagy egy elbaltázott tánclépés formájában realizálódik. Nagyon nagy hangulata van az ilyen akcióbetéteknek, viszont van hátulütője is, hiszen a játékos jobbesetben meredten figyeli, hogy melyik irány villan fel, tehát ezt a körülöttünk mozizó társaink élvezhetik igazán.



A dialógus, az interaktív tér és az akció néhol nagyon gyorsan váltja egymást, de mindez a megfelelő arányban, mondhatni hollywoodi mértékben. A játék további érdekessége, hogy majdnem lineáris, viszont az apró dolgok a későbbiekben kihatással lehetnek a nyomozásra, illetve menekülésre. Ha például a legelején nem nézünk be az étteremben a gyanúsított asztala alá, akkor elveszíthetünk egy bizonyítékot, illetve jónéhány jelenet ki is marad a játékból. Természetesen több lehetőség van arra hogy megoldjuk a feladatokat, de ebből kifolyólag valójában nagyon hamar végig lehet szaladni a történeten.

Vidám dolog, hogy mindhárom főszereplőnek megvan a maga magánélete, prioritásai, képességei és a két nyomozó esetén ezt fel is kell ismerni ahhoz, hogy tudjuk mikor melyikkel érdemes bóklászni. Náluk legtöbbször a közös munka jellemző, így bármikor lehet váltani kettejük között. Alapesetben viszont a fejezetek elején lehet kiválasztani, hogy melyik karakter következzen a folytatással. Nekem a kedvencem a gyilkos volt, biztosan azért, mert a kezdetektől fogva tudtam, hogy ő nem tehet semmiről, a zsaruk pedig ártatlanként lesittelnék egy perc alatt. Persze a rendőrlány is tetszetős, főleg külseje miatt, a feka csávó Tyler pedig a szövegével tud elvarázsolni.

Vele óvatosan is kell bánni, mert igen fáradt az éjjeleken át tartó munkától, az asszony meg otthon igen morcos emiatt. Ki is fakad emiatt a későbbiekben, tehát érdemes pátyolgatni kicsit, néha rácsörögni munkából, hogy minden rendben. Furán hangzik, de ilyeneket nem csak hogy meg lehet, de tanácsos is megtenni. A pisiléstől kezdve a tükörbenézésen át az alapvető tárgyak megvizsgálásáig iszonyat sokmindent meg lehet piszkálni, ami halványan, de valóban hatással lesz a történetre. Akár a végén is kiderülhet a sztorinak, hogy valamit lehetne jobban is csinálni, emiatt többször végigjátszható.



Lehet mondjuk egyszer a rendőrök javára torzítani, egyszer pedig Lucas Kane javára. Én például most csaptam a fejemre, hogy akármit csináltam az étteremben, a pincérnő mindig bírt rólam személyleírást adni, de ha a hátsó ajtón mentem volna ki, akkor lehet, hogy nem. Sőt, lehet, hogy nem is muszáj elpakolni magam után a hullát, az csak plusz idő a menekülésre, de egy gyors kislisszolás mellett erre nincs is szükség. Egy másik érdekes dolog, hogy ha a könyvet valóban nem találnák meg a rendőrök, akkor milyen szálon indulna el a nyomozás, mert az kulcsfontosságú.

Ez a bekezdés nem minősül spoilernek, mivel csupán az első jelenet nyalánkságait tártam fel (kb 5-8 perc), a későbbiekben lesznek még bőven cifrább dolgok. A nagy variációs lehetőség és a sok kombináció viszont mindig a hosszúság ellen dolgozik. A történet kb. annyit ölel fel, mint egy egész estés mozi, persze megcsinálni jóval tovább tart. Ez a tovább viszont kb. 12-17 órában kimerül attól függően, hogy mennyit szöszmötölünk a részletekkel.

Nem kell attól sem félni, hogy nagyon sokszor neki kell valaminek futni, mert mindig meghalunk. Ugyan életeink száma véges, és csak minimálisan tudunk bővíteni, szóval nem árt vigyázni. Minden karakternek jelzik az idegi állapotát, a legjobb elérhető fokozat az a semleges. A fáradtság, a sikertelenség, a félelem mind lefelé húzzák ezt az értéket, ha pedig nullára csökken, akkor a szereplő öngyilkosságot követ el. Ellensúlyozni sikerrel, pihenéssel, evéssel, ivással, szép dolgokra való gondolással (fotó megnézése, kosárlabda kézbe vétele), pisivel, alvással, stb. lehet. Ez adja meg az igazi ízét a játéknak: foglalkozni kell magunkkal, nem zombikatonákat kell irányítani, hanem hús-vér szereplőket. Grafika: A legfontosabb szempont, hogy a grafika valóban filmszerű. Egyrészt a kamerabeállítások tipikus filmes snittek, és a mozgás, az osztott képernyő szintén ezt a hatást fokozza. Ráadásul az overlay effektek kicsit zizissé teszik a képet, ami screenshoot készítés szempontjából nem a legjobb, viszont mozgóképen nagyon kellemes hangulatot kölcsönöz. A fény-árnyék hatások remekre sikerültek, és a díszlet textúrákra sem lehet panasz.

A karakterek mozgása (erre találunk is a bónuszok közt bemutatót) lehetővé teszi, hogy teljesen úgy mozogjanak mint egy igazi ember. Viszont az egyének feje, arca sokszor béna, főleg a mellékszereplőké. Egyrészt szögletes, másrészt kifejezéstelen - persze ez nem vonatkozik mindegyikre. Sajnos a szögletesség még 8x-os élsimítás mellett sem szűnik meg a tárgyakon, sem a karaktereken. 2005 végén már ennél valamivel precízebb lenne elvárható.

Kezelőfelület: Nagyot dob a játékon az irányítás rendszere, főleg az innovatív megoldásaival. Eleinte nehézkes, de hamar megtanulható kombinációk és lehetőségek vannak előttünk. Nyilván joypadra találták ki a rendszert, amin két kar, vagy két szett gomb is van, de a PC-seknek kielégítő lehet az egér, az akcióhelyzetekben billentyűzettel megtámogatva. Érdemes átkonfigolni az első kurzor szettet wsad-ra, a másodikat pedig a nyilakra, így jobban kézreáll és könnyen oda lehet kapni egy "Get ready" feliratnál. Egyébként szinte soha nem kell használni a billentyűzetet.

Hangok és Zene: A zenét külön ki kell emelnem. Az év játék OST-je lehetne, saját házi zeneszerzőjük muzsikáival. Az éppen játszott zenét a helyszín, az aktív karakter és az események is befolyásolják, illetve otthonában mindhárom szereplő tud zenét hallgatni, ami szintén egy élmény. Jó hangminőségben iszonyat hangulatos zenék; éppen azt vizsgálom hogyan lehetne kimenteni őket. A hangeffektek sem húzzák le a pontot, hiszen még annak is külön (és jó) hangja van, hogy letesszük az elektromos gitárt, vagy bárminek ami történik körülöttünk. Nem irigylem a csapatot akinek le kellett gyártania ezeket az effekteket ilyen élethűen, nem kis meló lehetett. Többek közt ez a rész is érzékelteti, hogy hollywoodi minőségre is törekedtek.

Játékmenet: Ál-komplex sztori. Szinte bármit csinálunk, majdnem ugyanaz történik, esetleg lemaradunk pár információról. Ha pedig valamit nagyon rosszul csinálunk, akkor vége a játéknak. A forgatókönyv az forgatókönyv - igaz, hogy van egy-két lehetőség a végkifejletig a változtatásra, de én kicsit több elágazást vártam. Vagyis elágazásból van elég, csak sajnos legtöbbször minden út Rómába vezet. A cselekmény egyébként néhol unalmassá válik, de a legtöbb fejezet olyan, hogy nem lehet abbahagyni és egymást követik a jelenetek. Örömteli, hogy időről-időre fejtörőket is meg kell oldani, IQ nélkül nem nagyon lehet végigvinni. Nagyon jó készségfejlesztő is azáltal, hogy nem primitív célokat kell teljesítenünk és nem mondanak el mindent 26-szor.

Intelligencia és nehézség: Intelligenciáról nem igazán beszélhetünk, mert ugye minden szereplő scriptelt, az események megírt rend alapján történnek, viszont a nehézségről lehet beszélni. Állíthatunk folyamatosan nehézségi fokozatot, ami pusztán a rendelkezésre álló (korlátozott) időt csökkenti, az akciójeleneteknél a kombinációkat durvítja, de ettől nem lesz semmi jobban eldugva, vagy nem fog semelyik karakter sem átvágni minket valamivel. Egyébként a nehézségnek nincs nagy jelentősége, mint ahogy az életek számának sem. A lényeg mindig a gyors reflex, a kreativitás és a higgadt gondolkodás. Ezek pedig nem a programban kell, hogy integrálva legyenek.

Összegzés: Ahogy az elején is említettem, sikerjátékról van szó ami a kalandjátékok bevált módszereit nem kevéssé forgatta fel. Tette mindezt kellemes grafikával, lebilincselő történettel és közepesen nehéz megoldandó feladatokkal. Leszámítva azt, hogy hamar végig lehet menni a történeten, elképesztően jól sikerült a cselekményszál, és a hollywoodi mozikon szocializálódott társadalmunkban minden igényt ki fog elégíteni. A filmszerűségről csak annyit, hogy játék közben egyik cimborám kéztördelve ült mögöttem és várta az újabb fordulatokat, nevetett a szöveges poénokon és izgult, hogy mi fog történni. Ha valaki begyakorolja egy kicsit a játékot, akkor akár szombat-vasárnap esti szupermozit is csinálhat a családnak.