Szekeres Viktor

Éjszakai járat - Adrenalinlöket a borzongás mesterétől

Elég sokan félnek a repüléstől és ezekre a félelmekre építve került a héten a magyar mozikba az Éjszakai járat című repülőgépes thriller is.

A borzongatás nagy mestereként is elhíresült Wes Craven mostanában eléggé azokon a bizonyos babérokon üldögélt. Ugyan hihetetlennek tűnik, de az utóbbi nyolc évben mindössze egyetlen filmben, a Sikoly 3-ban borzongatott, bár sokaknak állítólag a Meryl Streep főszereplésével készült Szív dallamai (Music of my heart) nézése közben is futkározott a hideg a hátán.

A mester, vagyis a Halloween mellett a másik "minden tinihorroror atyjaként" számontartott Rémálom az Elm utcában rendezője azonban idén végérvényesen visszatért. Először a több éve húzódó és állandóan újraforgatásra kerülő Elátkozottak (Cursed) című farkasemberes tinibukást rendezte, majd úgy döntött, hogy bevállalja az Éjszakai járat c. ál-kamarathrillert is. Anyagi szempontból a döntést siker koronázta, hiszen a Red Eye az elátkozottak 19 millió dolláros bevételét magasan túl szárnyalva már a 60 millió felé igyekszik.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A siker kulcsa ezúttal az egyszerű történet csomagolásában rejlik. A sztori szerint (melyet a tőlünk is letölthető előzetes szokás szerint szinte az utolsó másodpercig lelő, magyarán szólva a trailer messzire kerülendő) főhősünk Lisa Reisert, aki civilben egy szálloda portása, mindenese. A nagyi temetéséről hazafele igyekezve belefut minden repülőterek gonosz szellemébe, az időjárás miatt elhalasztott gépindulásba, majd a várakozási időt a bárban múlatva megismerkedik egy szimpatikusnak tűnő sorstárssal, Jackson Rippner-rel, akivel később a gépen ülésszomszédok is lesznek. Az eddig a véletlenek összjátékán alapuló romantikus történetszerű bevezetés azonban a gépen 180 fokos fordulatot vesz és nemsokára több ember élete is veszélybe kerül. Természetesen csak egy lány van a gáton, aki a szállodai életben szerzett problémamegoldó képességét itt is kamatoztathatja.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Érdemes előre leszögezni, hogy az Éjszakai járat egyáltalán nem horror. Legyen mondjuk a divatos thriller kategória, amibe úgyis be lehet mindent zsúfolni, amin izgulni lehet. Márpedig ezen a filmen szinte csak azt lehet, ugyanis egy nagyon feszült inkább párbeszédekre, mint cselekedetekre és ijesztgetésekre épülő történetet látunk, amit később - mivel Craven nem tud kibújni a bőréből - jócskán megspékelnek azokkal a jól ismert horrorelemekkel (értsd: klisékkel), amiket anno még a rendező szenzációs paródiájában, a Sikolyban elég korrekt módon kigúnyolt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az ilyen típusú filmek erőteljesen építenek a színészekre, és a most ismét barnahajú Rachel McAdams (A szerelem lapjai, Ünneprontók ünnepe) újfent bebizonyítja, hogy kevés nála bájosabb színésznő van. Nem véletlenül ő jelenleg Hollywood első számú üdvöskéje, remekül gördíti előre a filmet és sugárzó bájával már-már lenyúlja Sandra Bullock elől a mindenki kedvenc szomszédlánya titulust is.

A másik oldal képviseletében ringbe lépő Cillian Murphy-ről (28 nap) eddig is tudtuk, hogy tud gonosz lenni, hiszen a Batman: Kezdődik-ben ő volt a Madárijesztő, de most még rátesz ottani karakterére egy lapáttal gonoszság (és persze butaság) tekintetében. A futattak még kategóriában talán érdemes megemlíteni a Lisa apukáját játszó Brian Cox-ot (Trója, X-Men 2, A kör), aki valamilyen rejtélyes rendezői utasításra ősz haját feketére festette.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az Éjszakai járat tökéletesen teljesíti feladatát, hiszen a kissé hosszúnak tűnő bevezetés (a főkarakter és az alaptörténet alapjainak lerakása) után azonnal ötös sebességi fokozatba kapcsol, és egy pillanatnyi lélegzetvételt sem enged a nézőnek. Sajnos a végén a leállás ugyanolyan hirtelen, hiszen alighogy a film elkezd érdekessé válni, hirtelen véget is ér a nagyobb meglepetésektől mentes, alig 75 perces játékidő.

Emiatt lehet, hogy pár ember szájíze a valóban elég banális befejezés miatt megkeseredik, de ilyenkor érdemes csak a szépre emlékezni (és persze nem kutatni a történetben tátongó lyukak iránt, hiszen rémisztően sok olyan esemény történik a filmben, amiket később magukat rajongóknak nevező filmboncnokok szíves-örömest fognak darabjaira cincálni), hiszen az Éjszakai járat nem az a típusú film, amit következetessége miatt, hanem adrenalinszintünk növelése érdekében érdemes megnézni. És tényleg működik.

Magyar feliratos filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Éjszakai járat
(Red Eye)

amerikai akcióthriller, 85 perc, 2005

Rendező: Wes Craven
Íó: Carl Ellsworth
Forgatókönyvíró: Carl Ellsworth
Operatőr: Robert D. Yeoman
Zene: Marco Beltrami, Tom Hiel
Vágó: Stuart Levy, Patrick Lussier

Szereplők:
Rachel McAdams (Lisa Reisert)
Cillian Murphy (Jackson Rippner)
Brian Cox (Joe Reisert)
Amber Mead (Sarah)
Brittany Oaks (Rebecca)
Jack Scalia (Charles Keefe)
Jayma Mays (Cynthia)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Harly18 #15
    Nekem nagyon tetszett a film, ahogy vége lett újra megnéztem az izgisebb részeket, főleg onnantól, amikor leszállt a gép és a csaj meglépett...
  • Palota #14
    hmmm....
  • IlluminatoR #13
    szerintem kurvajó
  • troc #12
    a csajnak olyan szép pofája van, hogy már csak ezért is simán végig bírtam nézni. :)
  • vg #11
  • SirLord #10
    vg, szerintem itt hagyd abba....ezt megkaptad
  • winnie #9
    attól, hogy én halálra untam magam mondjuk a shrek 2-n, attól még nem mondom, hogy nem moziba való.

    ez az éncentrikus hozzállás fura - ami neked nem tetszik az nem moziba való?:) a nézői visszajelzés igazolja a film létét a mozikban. ennyi. szerintem ez cáfolhatatlan.
  • vg #8
    winnie, ha te egy ilyen "látványos", "izgalmas", "végig beszélek egy fotelban" filmért kiadsz 1e pénzt, akkor úgy is kell neked.
  • winnie #7
    moziba való, hiszen odakint igen sikeres, meg aztán mégis csak wes craven.
  • Cat #6
    szerintem mindenképp elbaszták a magyar forgalmazók, nem értem miért kellett egyszerre két filmet "éjszakai" előtaggal behozni (az éjszakai őrséggel egy héten van)