Kiadó: Vivendi Universal Games
Fejlesztő: Inxile
Honlap

Minimum: Pentium III 1 GHz vagy AMD Athlon 1 GHz, 128 MB RAM, 32 MB-os videókártya (Pixel Shader 1.4 kell!)
Ajánlott: Intel Pentium IV vagy AMD Athlon XP, 256 MB RAM, 128 MB-os videókártya
Hasonló játékok: nincs
Kategória: szerepjáték

Egyik szemem sír, a másik nevet ezen játékparódia láttán. Bár ez egy középre súlyozott vélemény, hiszen a mai konzolbetyárok örömmel veszik kezükbe a játékot, a keményvonalas, már a 80-as években is szerepjátékokat nyúzó játékosoknak viszont jogos lehet a dühe egy újabb nagy név ilyen fajta modernizálásán. A játék vicces, szép, de ennek ellenére rövid, és történetileg, küldetések szempontjából gyenge.

A legelső dolog, ami miatt kikerekedhet egy jóérzésű játékos szeme, az a 7,5 Gbyte hely, amit igényel a teljes telepítés. Installálás közben volt is időm gondolkodni, hogy vajon mi ehet meg ennyi helyet a merevlemezen, illetve a DVD-n. Nos ugyan kevés helyet foglal, de érdemes már talán a kezdetek előtt megtekinteni a movies alkönyvtár tartalmát, amiben Media Playerrel is lejátszható formátumban találunk néhány videót a játékból. Ezek nagy része vicces jelenetek egyvelege, kifejezetten ajánlott a bakiparádé megtekintése. Ezen túl a játék textúrái és egyéb részletei 3,5 Gbyte-ot igényelnek, a hangok pedig minden eddigi rekordot megdöntve majd 4,5 Gbyte-ot.


Ez lesz a játék legnagyobb húzóereje. Minden egyes párbeszéd előre rögzített, nem csupán feliratozott, mint néhány hasonló játékban. Minden karakternek külön hangja, van külön dialektussal. A legviccesebb elemek közé tartozik a bárd és a mesélő örökös szúrkálódása. A mesélő igazából nem hisz a bárd sikerében és rátermettségében és ennek időről időre hangot is ad. A dialógusok szinte mindegyike legalább egy halvány mosolyt csal a játékos arcára, de nagyon sok esetben majdnem leborultam a székről a nevetéstől. Ajánlom mindenkinek, hogy ha teheti, akkor társaságban haladjon a sztorival, úgy még szórakoztatóbb lesz.

Ami a dialektusokat illeti: a legtöbben kemény skót-angol akcentussal beszélnek, de az egyik nagy kedvencem a TV Shopos BBC angolt beszélő fegyverkereskedő, illetve a másik, ádáz ellenségeink, a Throw-k nyomi gnóm hangja. A karakterek folyamatosan szítják egymást, természetesen legtöbbször a bárd húzza a rövidebbet és vagy kiröhögik, vagy elzavarják.

Beszélgetéseink közben a válaszokat nem mi választjuk ki, csupán a hangulatát kell eldöntenünk. Ezt a hivatalos oldal is csak úgy aposztrofálta, hogy "lehetünk seggek, vagy mutathatunk némi tiszteletet". Persze a két válaszlehetőség néha csak a hangnemben különbözik, néhány esetben viszont teljesen különböző fordulatok következhetnek be a két válasz nyomán.

Az elhangzó mondatok tele vannak gegekkel és aki nem is szereti ezt a játékműfajt, de odavan Monty Pythonért, annak kötelező darab. Erre a betétdalok már csak rátesznek egy lapáttal, ilyenkor egyébként sincs mit csinálni, nevessünk nyugodtan. A dalok szövege alul látható és karaoke mintára egy kis labda pattog a szöveg tetején, így rutinos játékosok akár énekelhetik együtt őket.


A játék grafikai elemeire áttérve, meg kell jegyezni, hogy a Baldur's Gate: Dark Alliance-től kölcsönzött Snowblind grafikai motort használja, ami sokaknak biztosan már ismerősnek fog tűnni. Az első bekezdésben említett előítéletet itt bontanám ki teljes véleménnyé. Fontos tudni, hogy ez a játék is konzolra jelent meg elsőként és némi csúszással adták ki PC-re, mint ahogy az már megszokottá vált pár éve. Ennek eredményeképp elsődlegesen a konzol játékosok igényeit igyekszik kielégíteni.

Előtérben van tehát az egyszerű irányítás és a gyors, pörgős játékmenet. Cserébe mégsem kell lemondani a többféle befejezésről és a bóklászás, szabad terepbejárás élményéről. A történet elméletileg nem lineáris, de amennyiben tudatosan minden küldetést adó NPC társaságát legalább egyszer élvezzük, akkor szinte mindent végig tudunk csinálni és csak a végén ágazik szét a történet többféle befejezésbe. A felülnézetes megjelenítés bennem legjobban a Diablo 2-t idézi. Ez a legnagyobb hátránya a játéknak, ugyanis túlzottan hajt az úgynevezett hack'n'slash stílusra, azaz a játék nagy részét azzal fogjuk tölteni, hogy egerünket gyilkoljuk őrült klikkelgetéssel. Ha úgy vesszük, akkor a beszélgetések felfoghatóak pihenőként, melyet a minőségi kidolgozottság miatt nem érdemes, sőt, bűn átugrani.

Jóravaló bárdunk egyébként elsősorban fegyverforgató, másodsorban pedig mágikus erők használója. Aki a szerepjátékok és a fantasy világában járatos, azoknak nem kell bemutatni ezt a karaktert. A lehetőségek viszont közepesek abból a szempontból, hogy fegyverek között nem nagyon tudunk válogatni. Első nekifutásra van egy bőr vértünk és egy egykezes kardunk. A későbbiekben lehetőség van kétkezes kard, buzogány pajzs és íj használatára. Nagyrészt tanulás révén sajátíthatjuk el az új fegyverek és azok speciális használatának titkait. Ezt a "talent"-ek felhasználásával érjük el, ami viszont bekorlátozza a játékost egy vagy két fegyvernemre, hiszen csak minden megadott szintlépés után tanulhatunk meg egy új képességet.


Javaslom, hogy az elején a közelharcra koncentráljunk, és szintlépéskor is az erőre, vitalitásra tegyünk pontokat. Később, amikor már komolyabb koncepcióra lesz szükségünk a tovahaladáshoz, akkor jöhetnek az egyéb képességek is. Ezek mindegyikét (erő, vitalitás, ügyesség, karma stb) 8 pontról kezdjük a játék elején és maximum 20-ig fejleszthetjük. Így a játék legvégére szinte mindenből elérhetjük a maximumot.

Az ellenségek kiirtása után mindig felszedhetjük (loot) a belőlük kieső tárgyakat (ezzel kapcsolatban is van a mesélőnek pár vicces megjegyzése), viszont ezek a tárgyak jellemzően azonnal átkonvertálódnak ezüstpénzzé, majd később a boltban vehetünk belőle különböző felszereléseket. Persze adott esetben ládákban találhatunk nagyon jó fegyvert, vagy korábban elhunyt kollégáinkról is leszedhetünk ezt-azt.

Varázstevékenységünk egy jó bárdhoz méltóan ugyan kimerül mindenféle dallamok eljátszása által előhívott lények idézésében, de ez éppen elég lesz. Multiplayer ugye nincs, tehát legalább kiélhetjük skizofrén hajlamainkat, és mindenfélét játszhatunk. A szemfüles játékos hamar begyűjt sok dallamot, melyek nagy része ládákban és fatörzsekben van elrejtve. Nagyon hasznos a gyógyító boszorkány, az íjász lány és a páncélos középkori terminátor.


Természetesen speciális feladatok elvégzésére érdemes mindig a legmegfelelőbb társat is megidézni, mint világítás, csapda keresés (egy öregember megy előttünk és belemegy a csapdába, ami brutálisan kivégzi őt helyettünk), vagy éppen az ellenségek megbénítása. Eleinte csak 1 havert tudunk magunk mellé állítani, de később egyszerre akár négy barátunk is lehet. Ekkor már érdemes vigyázni rájuk, mert nincs annyi manánk, hogy egy teljes vereség után egyszerre idézzük meg őket.

A történet egy egészen ártatlan esettel indul, mikor is a bárd megidézi patkányát, amivel a helyi kurtizánt ijesztgeti, hátha a megmentéséért jutalomként testi örömöket kap. Később hősünk belebonyolódik a helyi rakoncátlan népség buta történeteibe, és valóban nagyon szórakoztató, fordulatos cselekmény bontakozik ki ezekből az apróságokból.

Fő ellenségeink - mint ahogy az emberi faj fő ellenségei is - a gonosz kis gnómok, a Throw-k. Kövezzenek meg érte, ha ez egy létező fantasy faj, de nekem maximum a drow, mint sötét elf groteszk kifigurázása és a gnóm figurával való keverése jut eszembe róluk. Vidám, bolondos és velejéig romlott nép. Kb. azt sem lehet nekik elhinni, amit kérdeznek és biztosak lehetünk benne, hogy bármit teszünk meg nekik és ezért bármit ígérnek, ők járnak jól.


Velük egyébként általában harc közben találkozunk, de néhány nevesített figura NPC-ként lép színre, akikkel többször is társalgunk és üzletelünk. A játék nagy kihívásai a Fnarf nevű Throw likvidálásán túl a hercegnő megmentése egy toronyban lévő cellájából. Természetesen ezt a börtönt keményen őrzik, és eddig még csak eljutni sem sikerült senkinek oda. A mi fiúnk, a bárd persze meg tudja csinálni, hiszen ő a kiválasztott. A mesélő kommentárja erre csak annyi, "Válassz kiválasztottat megfontoltan". Ugyanis út közben éppen a korábbi kiválasztottak holtteste szolgál majd fegyver- és páncélfejlesztési lehetőségként - ez egyben jó hír, másrészt előre vetíti a gyakori load game effektust is. Grafika: Nagyon tetszetős, meseszerű, sok helyen a hangulathoz jól illően groteszk. Irónia jellemzi a megjelenítést és a karakterek megformálását is. Nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy a főhőst egy Brad Pitt-szerű mozihősnek nézzük. A játékot a végigjátszás helyett én inkább egy filmként nézném meg, akár ebben a grafikai megjelenésben is.

Kicsit szálka volt a szememben a silány kameramozgatási lehetőség. Tudjuk körbe forgatni, meg néhány tizedszeresnyit zoomolni. Egy másik apró hiba, ami néha idegesítő tud lenni, hogy semmilyen akció vagy dialógus nem kezdődik el addig, amíg idézett társaink nem állnak a helyükre. Ez négy cimbora mellett néha fél perc is lehet, mire nem akadnak egymásnak és képesek beállni a bescriptelt helyre. Technikailag már elmarad a 4 csillagos szinttől a megjelenítés, viszont a hangulata és stílushoz illő textúrák miatt bátran adok ennyit.

Kezelőfelület: Ez nehéz döntés. Elég szokatlan megoldásokkal él a játék. Látszik megint, hogy konzolos, ahol sokszor kombókkal lehetett valamit elérni, itt viszont van sok gombunk, amit a fejlesztők ki is használtak. Az egérrel relatíve sok mindent meg tudunk oldani, de emellett még több mint húsz gombra lesz szükség a kezeléshez. Ráadásul ezek nem is úgy vannak elrendezve, ahogy logikus lenne. Tény, hogy mint mindent, ezt is meg lehet szokni, amit viszont szokni kell, az már nem olyan jó.

Játékmenet: Ezt az értékelést a hangulat és a szövegek kapták, a bennük lévő rengeteg poén, az intrika, az irónia. A küldetések rendszere, a világ szerkezete, az ellenségek változatossága viszont átlagon alul - ki-ki döntse el, hogy számára mi a fontos. A nyelvtudás ehhez a játékhoz elengedhetetlen. Egyrészt nem fogja érteni a poénokat, aki nem beszéli a nyelvet, illetve lemarad sok apró infóról, amit az NPC-k mondanak el.

Itt még talán a szótár sem segít, ahhoz túl gyorsan történnek a dolgok. A játék elérhető több nyelven is, sőt biztos vagyok benne, hogy hamarosan hírt adunk a magyarításról, legalábbis ami a feliratokat illeti. A végigjátszáshoz szükséges idő relatív. Egy veterán játékos 16-20 óra alatt kifekteti a programot, akár több befejezéssel is, de kezdők számára ez a szám a végtelenhez egyre közeledő lehet a sok bolyongás és a felesleges körök lefutása miatt.

Hangok és zene: A játék legerősebb része. Nagyon csodálkoztam telepítés után az óriási méretű hang alkönyvtáron, de most már értem és megértem. Nagyon régem volt részem ilyen élményben, mint ez. Lehet, hogy rövid a történet, lehet, hogy kicsit fura megoldásokkal dolgozik, lehet, hogy túl sok benne az egérgyilkolás, de a szövegek és énekek felejthetetlenek. Nem tudom tovább ragozni, viszont most is eszembe jut néhány jelenet és nevetek magamban. Nagyon jó, eszement. Kihagyhatatlan.

Összegzés: Számos hibája van a játéknak. A legnagyobb, hogy a régi Bard's Tale árnyékának sem lenne jó. Grafikailag persze nagyrészt megfelel a kor igényeinek. Végre megtehették, hogy minden szöveg el is hangozzon, anno floppy lemezen ez nem volt lehetséges. Biztosan sokan gondolják majd a nagy öregek közül, hogy a régi még ennél is jobb volt, meg hogy sokkal összetettebb, de sajnos meg kell barátkozni azzal a tendenciával, hogy minden inkább egyszerűsödik a játékpiacon, mint hogy komplexebb lenne.

Ez a termék viszont megfelel az igényeknek, szórakoztató, könnyed, könnyen érthető. A karakterfejlesztés ugyan számít valamit, de végeredményben nem tudjuk elrontani, tehát kellemes, korosztály független program, bárkinek vidám órákat szerez. Kivételesen bátran ajánlom mindenkinek 9-től 99 éves korig.