Gyurkity Péter

Eskü alatt vallott Bill Gates a Burst.com által indított perben

A szoftveróriást beperelő Burst.com jogi képviselője három órán át tehetett fel kérdéseket a vállalat elnökének, de az eskü alatt tett vallomást - egy korábbi határozat értelmében - nem lehet nyilvánosságra hozni.

Spencer Hosie, a Burst ügyvédje csütörtökön találkozott a Microsoft elnökével a vállalat redmondi központjában, és a találkozó után arra kérte J. Frederick Motz bírót, hogy hozza nyilvánosságra a vallomást, és ezzel egy időben újabb találkozót kért a szoftveróriás elnökétől. Hosie meggyőződése szerint a vallomást minél hamarabb a nyilvánosság elé kell tárni, de a titoktartási kötelezettség értelmében ezt egyelőre nem teheti meg.

A Burst.com 2002 júniusában perelte be korábbi partnerét, és azzal vádolta a redmondi céget, hogy a hosszas egyeztetések után a Microsoft váratlanul piacra dobta saját multimédiás szoftverét, amely nagymértékben a Burst ötleteire épült, így a vállalat jelentős bevételektől esett el. A cég szerint a Microsoft ellopta az ötletet, és a szoftveróriás visszaélt monopolhelyzetével a lejátszó elterjedése érdekében. Hosie hamarosan újabb vádponttal egészítette ki a Microsoft bűnlajstromát, miszerint a redmondi cég alkalmazottai szándékosan semmisítettek meg bizonyos elektronikus üzeneteket, így akarván eltüntetni a bizonyítékokat.

A Microsoft szerint semmilyen jogsértés nem történt az ügyben, de a bíróság májusi határozata arra kötelezte a céget, hogy haladéktalanul kerítsék elő a 2000-ben kelt üzenetet, amelyben állítólag a vállalat alelnöke bizonyos emailek eltűntetésére szólította fel az alkalmazottakat.

Stacy Drake, a szoftveróriás szóvivője Hosie csütörtöki látogatására reagálva kijelentette, hogy a titoktartás értelmében ő sem beszélhet a találkozó részleteiről, de elmondta, hogy korántsem szokatlan, hogy a Microsoft egyes vezetői a bíróságon kívül tegyenek tanúvallomást. Az ügy mindenestre folytatódik, és egyedül Motz bíró döntésén múlik, hogy Gates vallomása nyilvánosságra kerül-e, vagy sem.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #9
    Bill getzii! :P
  • Rockety #8
    lol :))
  • Sephi #7
    A Jani a mutkor felvasaroltegy egesz almat baz.
  • AtomHeart #6
    Fustolhetett a keze a Biblian...;^)
  • h4x0r #5
    Amerika a hulyegyerekek jatszotere
  • TiTuS #4
    no comment..
  • Laci #3
    Mintha valami új dolog történt volna... Hány céggel megycsinálta már ezt az m$...
  • [HUN]PAStheLoD #2
    Loál :D
  • Laci73 #1
    Hát nem elég egyszer megesküdni egy oltár előtt? :) Érdekes húzás a titkosítás: a felhasználók milliói tippelhetnek hogy valójában mi is történik... (felvásárolja a MicroSoft a Burst-öt? :))