Hunter

A csimpánz is ember?

Egy új genetikai kutatás szerint a csimpánzok annyira közeli rokonai az embernek, hogy ennek megfelelően az emberi család tagjakét kellene őket tekinteni. A detroiti Wayne State University tudósai megvizsgálták az emberek valamint számos majomfaj kulcs génjeit és arra az eredményre jutottak, hogy "életkódunk" 99,4%-ban azonos a csimpánzéval.

A kutatók azt javasolják, hogy a közönséges csimpánzt és egy másik nagyon közeli emberszabású majomfajt, a bonobókat vegyék a Homo nemzetségbe, abba rendszertani csoportosításba, melyet a kutatók az ember osztályozására használnak az állatok birodalmában. Az ember, avagy a Homo sapiens, az egyetlen élő organizmus jelenleg a nemzetségben - bár néhány kihalt lény, mint a Neander-völgyiek (Homo Neanderthalis) szintén ebben a csoportban helyezkednek el.

"Amióta a főemlősök evolúcióját tanulmányozzuk, megvan ez a kettősség az emberek és a majmok között" - mondta Dr. Derek Wildman, aki munkatársaival a genetikai tanulmányt elkészítette. "Ezért mutattuk be, hogy az emberek és a csimpánzok valójában sokkal jobban hasonlítanak egymásra, mint bármelyikük bármelyik más majomfajra" - nyilatkozott a BBC News számára.

A modern genetikai tudomány egy másik módszert is lehetővé tesz a kutatóknak a különböző fajok közötti rokonságok megállapítására, ez DNS kódjaik összevetésén alapul, ami elég nagyban eltér az organizmusok kategorizálásának hagyományos módjától, mely kinézetükön alapul, akár élnek, akár már megkövesedtek. A detroiti csapat 97 fontos gént hasonlított össze hat faj, az ember, a csimpánz, a gorilla, az orangután, a cerkófok és az egér esetében. Ebből a tudósok egy evolúciós fát alkottak, mely az organizmusok közötti rokonság fokát méri. Az elemzés szerint a csimpánzok és az emberek a családfa testvéri ágain helyezkednek el 99,4%-os genetikai egyezőségükkel. Utánuk következnek a gorillák, majd az orangutánok és végül a cerkófok. Egyetlen főemlős sem kapcsolódik szorosan az egerekhez, melyeket, mint kontroll csoportot használtak fel.

"Elmondhatjuk, hogy az emberek és a csimpánzok annyira hasonlítanak egymáshoz, mint mondjuk a ló és az öszvér" - magyarázta Dr. Wildman. "Nem igazán van bizonyíték, hogy eltérőek lennénk családi szinten, mint ahogy azt az emberszabású és az egyéb majmok esetében tapasztalhatjuk. Ez az elképzelés Arisztotelész ideje óta létezik, amikor a nagy lánc tetején az ember állt, majd az egyre kevésbé összetett életek egyre lejjebb sorolódtak. Azonban míg ez intuitívnek tűnhet egyes emberek számára, nem ezt vonhatjuk le az adatokból. Ugyanannyi változás következett be felmenő ágon a csimpánzokhoz vezető vonalon, mint az emberekén utolsó, körülbelül hatmillió évvel ezelőtti közös ősünk óta"

A detroiti csapat szerint munkájuk alátámasztja azt az elképzelést, miszerint minden élő emberszabású majomnak a magasabb Hominida rendszertani csoportban lenne a helye, és három fajnak kellene megkapnia tagságát a Homo nemzetségben. Az egyik lenne a Homo (Homo) sapiens, a másik a Homo (Pan) troglodytes, azaz a hétköznapi csimpánzok, és a harmadik a Homo (Pan) paniscus, másként a bonobók.

Persze nem minden tudós fogadja el az új besorolást. Amíg Dr. Wildman csapata 99,4%-ban találta azonosnak az embert és a csimpánzt, más kutatók tavaly 95% körüliként állapították meg a hasonlóságot, az eredmény attól függ, mely genetikai különbségeket nézzük egészen pontosan.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Anteris #18
    Most minden rasszista felhang nélkül kérdezem, nem lehetséges, hogy még sem tűnt el neander-völgyi ősember típus és a feketék tőle származnak? Annyira más a felépítésük! Az arcuk is erősen követi a nean-völgyi vonásait. Annyit már tudni, hogy a cromagnoni-ember össszetűzésben volt vele állandóan és a mostani álláspont szerint ki is írtotta a föld színéről az ellenlábasát. Na ez az amit én kétlek.
  • Anteris #15
    Nem akarok hülyeséget mondani, de én úgy tudom, hogy egy csomó fajnak a DNS-e legalább ennyi százalékban közös az emberrel. Sőt, egyeseké még inkább, mint a majmoké.
  • Tikal #14
    http://www.koko.org/

    Ő nem csak zavakat tud :)
  • Csacsis #13
    awender!
    Várom az irodámban!
  • Gabo #12
    Szociális szempontból is sokkal kisebb a különbség közöttünk és az emberszabású majmok között, mint bármilyen más állatfaj esetében. Rengeteg viselkedési formánk a majom ősünk hagyatéka. Még ha ez egyes magukat embernek valló lények számára elfogadhatatlan. Szóval a genetikai hasonlóságon kívül más rokon vonások is megfigyelhetőek.
  • Gabest #9
    Vajon az ember, ha nem tanulna meg beszélni és írni, mennyire különbözne egy csimpánztól? Értelmesen nézne, és lehetne látni rajta, hogy akar valamit, de ennyit még egy kutya is tud.
  • awender #8
    Én soxor figyelmesen megnézem a főnökömet és már ránézésre több tizedespontnyi DNS eltérést fel tudok rajta fedezni.
  • SoDI--- #6
    Nem hiába mondom én sokszor néhány lepukkand panellakóra, hogy genetikailag sokkal kevesebb különbség van őközötte és a csimpánz között, mint köztem és a panellakó proli között :-))))
  • gz_8 #3
    A rasszista kifejezéseiddel húzz el innen nagyon gyorsan, nem szeretjük az ilyet!
  • rolika #1
    vonatkozzanak rájuk is az emberi jogok? :)