Franczy

Airbus A380: repülő szálloda

A gyerekeket rábízzuk a babysitterre, a kutyát beadjuk a kennelbe, majd leülünk a bárban és megiszunk egy jó hideg sört, vagy inkább egészséges életmódot folytatva beugrunk egy félórát tornázni a tornaterembe. Torna után lefürdünk a szobánkban, majd elegáns ruhánkban elfogyasztjuk az étteremben az ebédet, ezután pedig egy kicsit lepihenünk, és mire felébredünk, már át is repültük az óceánt. Igen, a bevezetőben nem egy földi paradicsomról volt szó, hanem a világ első repülő szállodájáról, mely az Airbus cég jóvoltából hamarosan meg is valósul.

Az Airbus cég jelenlegi tervei szerint az A380-as típusjelzésű, szállodaként is funkcionáló utasszállító repülőgép először 2004 őszén emelkedik majd a levegőbe egy francia kifutópályáról, és amennyiben semmilyen komolyabb gond nem merül fel a tesztrepülések közben, akkor 2006 decemberében már forgalomba is állhat a világ legnagyobb, polgári felhasználásra tervezett repülőgépe. Jelenleg ezt a megtisztelő címet a Boeing cég 747-400-as típusú jumbojete tudhatja magáénak, mely repülőn egyébként 413 utas foglalhat helyet egyszerre. Az Airbus A380-as repülőgépen ezzel szemben már 555 személy repülhet majd a világ egyik sarkából a másikba, de igazából nem is a 142 fővel nagyobb befogadóképesség az érdekes, hanem az, hogy az 555 utas milyen luxuskörülmények között utazhat majd a rendkívül tágas utasszállítón.


Az Airbus A380 a világ első olyan repülőgépe, mely négy emelettel rendelkezik. Ebből a négy emeletből a felső kettő szolgál arra, hogy az utasok minél nagyobb kényelemben érjék el úticéljukat. Az A380 főfedélzete a világ legszélesebb fedélzete lesz, ugyanis nem kevesebb mint 49 százalékkal több hely, és 35 százalékkal több ülőhely lesz majd itt, mint a Boeing 747-400 főfedélzetén. Az Airbus A380 egyébként nem lesz sokkal hosszabb, vagy szélesebb a jelenlegi óriásrepülőknél, viszont sokkal magasabb lesz azoknál. Még a legtöbb ülőhellyel felszerelt változat esetében is számos alvókabin, pihenőszoba, üzleti központ és gyermekmegőrző lesz majd a repüőgépen, melyek szintjei között mozgólépcsők és liftek állnak majd az utasok rendelkezésére.

Klikk ide!
Kattints a képre a nagyításhoz!

Az Airbus A380 tömege a felszálláskor elérheti akár az 540 tonnát is, tehát a Rolls-Royce Trent 900, illetve Engine Alliance GP 7200-as turbóventillátoros hajtóműveknek egyáltalán nem lesz könnyű dolguk. A repülőgép az előzetes becslések szerint 216 millió dollárba (~64,8 milliárd Ft) fog kerülni, a Boeing 747-400 185 millió dolláros árához képest rendkívül kedvezőnek számít. Természetesen a Boeing sem hagyhatja válasz nélkül az Airbus A380-at, és a cég mérnökei már gőzerővel dolgoznak a 747X Stretch kifejlesztésén, de ez már inkább egy másik cikk témája lehetne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Anteris #24
    "Nem biztonságos a Boeing 787 a kirúgott mérnök szerint

    A volt mérnök szerint a Dreamliner fő újdonsága (az alumínium cseréje szénszálas műanyagra a repülőgép törzsében) súlyos kockázatokat rejt magában, amiről a Boeing is tud, de titkolja, hogy minél hamarabb elkezdhessék a gyártást és a szállítást (a cégnek több mint hétszáz, egyenként 150-200 millió dolláros gépre van már most megrendelése, amit 2008. májusában tud majd elkezdeni teljesíteni).

    Nem bír ki egy villámot, összetörik, kigyullad
    A vádak szerint egy esetleges kényszerleszálláskor a szénszálas kompozit váz sokkal könnyebben törik, mint a hagyományos alumínium, ráadásul ha kigyullad, mérgező füsttel ég, ráadásul a villámcsapásokkal szemben is sokkal kevéssé ellenálló - mindez katasztrófához vezetne olyan baleseteknél, amik fémből épült gépben túlélhetőek lennének"


    http://index.hu/tech/biztonsag/boe190907/
  • cinci #23
    Én csak anynit szeretnék hozzátenni,hogy sztem az új Airbus tényleg lenyűgöző méretű meg minden ,de a Boeing 787 Dreamliner sokkal gazdasgosabb lesza légitársaágok számára! Abban is egyetértk hogy a repülés egy fantasztikus dolog és télleg sötét az ég hha feljebb probálsz nézni 11000 m-ről:
  • JAS 39 #22
    Sztem frankó kis gép.
  • ixyon #20
    jo, ok, akkor kijonne abbol is , de a repcsi fenntartasa nem csak abbol all, hogy nyomjak bele a kerozint...
  • ixyon #18
    igen, mert en 777essel utaztam. ja, es miert nincs olyan sok teherszallito gep? a fedexnek van 3700 boringje... kulonbozo mertekben. meg van meg itt az usaban olyan ceg, mint a fedex, csak nem annyuira nagy, de azoknak is van fejenkent 2-2 ezer legalabb. azert az utasokbol is jo penz jon be a tarsasagoknak, de a csomagokbol jon a nagyresze. posta, meg ezek. es a felszorolasbol elfelejtettem, hogy a rep. tarsasagoknak azert eleg gyakran kell szervizeltetni a gepeit, nemtom, mennyi kilometerenkent, meg ahoz kell 50000000000000 kepzett mernok, es azokat kell fizetni, meg nem ritkan elofordul, hogy ezt-azt ki kell cserelni a gepben, es ez sincs belekalkulalva a bejovo penzbe. szal eleg nagy hezag van 1 gep fenttartasi koltsege, meg az utasoktol bejott penz kozott.
  • ixyon #14
    jaja. en csak annyit szeretnek hozzatenni, hogy ennek a nagy kani gepnek az a helyzet, hogy nem lesz igazan nagy csomagetre. mert ugye nekik abbol van a nagy bevetel.
    mert csak szamoljunk utana. szamoljunk azzal, hogy a kerozin 150Ft/liter. ami rohelyes, mert adozik az is, de most szmoljunk igy.
    meg 1 boing 777essel. az 7 ora altt megy frankfurtbol washingtonba. 250 ember van rajta, 180 turista, 50 business, meg 20 first class. kb. ez helyes, most utaztam vele 1.5 hete a jegy frankfurtbol washingtonba vagy70 ezer forint volt economy+on meg vagy 200000 businesen, meg vagy 350000 first classon. na szmoljunk, igy van osszesen beveteluk a jegyekbol: 180*65000+50*200000*20*350000 kb. 20 milio Ft jon ki. nos, ebbo, elmegy vagy 2 milio mindefel felszolgalt cuccokra a repcsi, borocska, kaja, meg ez, meg az, meg kicsi almale,meg hasonlok. mge masik 1 mila a szemelyzetnek jar, mert vannak vagy 30an, es elegge jol fizet... szal van meg 17 mila. ebbol tudsz venni 17000000/150= ugy 110000 liter kerozint. nos ha elosztod, akkor aaz ut frankfurtbol washingtonba olyan 6500 kilometer. tehat 110000/6500=16!
    azaz ha csak az utasokbol elnenek, akkor kilometerenkent 16 liter kerozint fogyaszthatnanak, es akkor meg semmi pilacs, meg felszallas nincs szmolva, semmilyen takaritas, semmi felujitas, javitas, amik meg mind felmerulo koltsegek. meg az a 16 liter is rohelyesen keves. szal a nagy bevetelek itt a csomagokbol vannak... amiket tomegre mernek...tehat ennek a gepnek lesznek sztem olyan arai, mint a concorde-nak, meg valami hasonlo jaratsurusege is...
  • dewdew #4
    ixyon itra (concorde): osz nem is csainaltak csak 23mat, mneg azok is mennek vagy heti 1 kort.

    Ja , keveset csinaltak, es amig repultek, de ki is volt hasznalva az osszes. Tavaly augusztus ota, amikor a beleset volt, nem repulnek. Az angoloknak es a franciaknak osszesen 7 db van. Hogy heti egy kort? Hol elsz te? Csak Londonbol naponta 3-szor ment New-York-ba, es egy jegy atszamitva kb 2.5 millio Ft volt, es megis mindig volt ra kereslet. Nem veletlenul ment olyan surun.
  • ixyon #1
    akkor azt a masik cikket is kerjuk hamar megirni!
    es szerintem ez a gep nagy de nagyon undoritoan nez ki, es ha tegyk fel nem is sokkal dragabb, mint a 747-400as, akkor sem hiszem, hogy ez a nagy kani malacformaju gep fel fog rudni emelkedni 6 hajtomunel kevesebbel.
    nomeg amint azok, akik mar 1 kicsit utanaszamoltak ezeknek a cgeknek mar regen nem az utasok a fo beveteli forrasaik, hanem a posta, es egyeb cegek, ugyani az o csomagjaikert sokkal tobbet kernek, mint 1 utasert. es valljuk be, nem is fogyasztanak annyi mindent, es nincs szukseguk legikiserore. namarmost en biztos vagyok benne, ha ez a gep nem lesz sokkal nagyobb, mint a tobbi, akkor ennek joval kisebb lesz a csomagtere, mert a sok fedelzetnek is hely kell, meg a tobb embernek tobb elemozsia, meg tobb viz, meg konditeerem zuhi nelkul ugy nem meno, mert buzleni fogsz, mint a szar, meg az etterem sem meno ha nincsen rendes konyha rendes raktarral.... hat ez nemhiszm, hogy barkinek is megerne, hacsak nem 1.osztalyu miloiomosoknak szol majd az egesz, akik vallalnak kotelezettseget 1000000000000$ elkoltesere a fedelzeten, es kifizetik a repcsijegy 20*os arata sima 1. osztalyhoz kepest.
    szerintem ez valami olyasmi lesz, mint a concorde, ami szep, meg jo hogy van, meg volt, tapsolt az egesz vilag, es mindehonnan azt halloytak az angolok, meg a franciak, hogy: -gratulalunk! nagyon ugyesek vagytok! hasznaljatok egeszseggel!
    osz nem is csainaltak csak 23mat, mneg azok is mennek vagy heti 1 kort.