Gyurkity Péter
A Földről kap oxigént a Hold
A Földhöz hasonlóan a Holdat is folyamatosan bombázzák a napszélből származó részecskék. Havonta egyszer, amikor a Föld a Nap és a Hold közé kerül, a Hold védetté válik ettől a napszéltől. Ez alatt a rövid, néhány napig tartó, szabályosan visszatérő időszak alatt a Föld külső légkörében lévő oxigénionok a Hold felszínére jutnak - erre a következtetésre jutottak japán kutatók, akik a Hold talaját vizsgálták.
Az űrkutatás területén szinte minden nap érkeznek újabb és újabb beszámolók, ami nem is csoda, hiszen még legközelebbi kísérőnkről sem tudunk mindent. Most ismét a Hold kapcsán számolhatunk be egy tanulmány elkészültéről, amely érdekes eredményeket szolgáltat. Nem sokkal azt követően, hogy a Hold korával kapcsolatosan érkezett egy újabb becslés, most kísérőnk talaját vizsgálták meg, ebből vontak le bizonyos következtetéseket.
A Nature oldalán megjelent anyagban japán kutatók a JAXA Kaguya névre keresztelt szondájának adatait elemezték ki, amely még 2007-ben indult útnak, két évre rá pedig a Holdba csapódva fejezte be pályafutását. Azt eddig is tudtuk, hogy az elmúlt 2,5 milliárd évben a Föld légkörében található szinte összes oxigént a növények „gyártották le” a fotoszintézis útján, a most megvizsgált adatok azonban arra utalnak, hogy ebből még a Holdra is jut.
A Kaguya annak idején (többek között) a Hold felől érkező, valamint a Föld magnetoszférájában található ionokat (töltött atomokat) vizsgálta meg. A Hold esetében ez azért lehet érdekes, mert kísérőnk tulajdonképpen két eltérő környezetben mozog, egyrészt a napszélnek közvetlenül kitéve szed fel ionokat, másrészt pedig (amikor takarásban van) a Föld mágneses mezejében, annak hosszúra nyúló farokrészében tanyázik, ilyenkor pedig saját bolygónkról kap hasonló ionokat, amelyek napfény vagy kozmikus sugarak hatására dobnak le egy-egy elektront, majd pedig a mágneses mezőben ionként repülnek ki az űrbe.
Korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy az oxigénatomok ionizálódnak a Föld külső légkörében ibolyántúli (UV) fény hatására. Időnként felgyorsulnak annyira, hogy kitörnek az atmoszférából a magnetoszférába, a bolygót körülvevő mágneses mezőbe, ahol az elektromos mezők és plazmahullámok felhevítik őket. A Föld magnetoszférája a napszél hatására kinyúlik, mint egy zászló, olyannyira, hogy minden holdciklusban öt napon át beburkolja a Holdat is, és ionokkal bombázza csatlósát.
A szakemberek az O-16 izotópot vették szemügyre, ennek mennyisége alapján pedig a Hold talajában lévő oxigén három komponensre választható szét. Az első nagyon is gazdag ezen izotópban, ami a napszélnek köszönhető. A második már jóval szegényebb ebben, amire eddig nem igazán volt magyarázat, ez viszont nagyon hasonlít saját ózonrétegünkre. A harmadik és egyben utolsó komponens már a Napból eredő ionokat jelenti, ezek ugyanis nem egy, hanem öt elektront veszítenek el, így nagyobb töltéssel rendelkeznek. A magyarázat szerint a keveredés nem valószínű, így jó esély van arra, hogy az említett izotópok egy része valóban a Földről származik.
A kutatók becslései szerint az ionzápor alatt másodpercenként 26 ezer oxigénion éri a Hold felszínének minden négyzetcentiméterét. Mivel az oxigénionok számának növekedése akkor tapasztalható, amikor a Holdat a Föld védi a napszéltől, a szakértők meg vannak győződve arról, hogy ezek a Földről érkeznek. Ráadásul ezek az ionok jóval lassabban mozognak, mint azok, amelyek átlagos úton érkeznek a napszéllel. Sőt, korábbi kutatások szerint a holdkőzetből vett minták tartalmaztak bizonyos mértékben 17-es és 18-as oxigénizotópokat, amelyek nem jellemzőek az űrben, de megtalálhatóak a Földet borító ózonrétegben.
Az űrkutatás területén szinte minden nap érkeznek újabb és újabb beszámolók, ami nem is csoda, hiszen még legközelebbi kísérőnkről sem tudunk mindent. Most ismét a Hold kapcsán számolhatunk be egy tanulmány elkészültéről, amely érdekes eredményeket szolgáltat. Nem sokkal azt követően, hogy a Hold korával kapcsolatosan érkezett egy újabb becslés, most kísérőnk talaját vizsgálták meg, ebből vontak le bizonyos következtetéseket.
A Nature oldalán megjelent anyagban japán kutatók a JAXA Kaguya névre keresztelt szondájának adatait elemezték ki, amely még 2007-ben indult útnak, két évre rá pedig a Holdba csapódva fejezte be pályafutását. Azt eddig is tudtuk, hogy az elmúlt 2,5 milliárd évben a Föld légkörében található szinte összes oxigént a növények „gyártották le” a fotoszintézis útján, a most megvizsgált adatok azonban arra utalnak, hogy ebből még a Holdra is jut.
A Kaguya annak idején (többek között) a Hold felől érkező, valamint a Föld magnetoszférájában található ionokat (töltött atomokat) vizsgálta meg. A Hold esetében ez azért lehet érdekes, mert kísérőnk tulajdonképpen két eltérő környezetben mozog, egyrészt a napszélnek közvetlenül kitéve szed fel ionokat, másrészt pedig (amikor takarásban van) a Föld mágneses mezejében, annak hosszúra nyúló farokrészében tanyázik, ilyenkor pedig saját bolygónkról kap hasonló ionokat, amelyek napfény vagy kozmikus sugarak hatására dobnak le egy-egy elektront, majd pedig a mágneses mezőben ionként repülnek ki az űrbe.
Korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy az oxigénatomok ionizálódnak a Föld külső légkörében ibolyántúli (UV) fény hatására. Időnként felgyorsulnak annyira, hogy kitörnek az atmoszférából a magnetoszférába, a bolygót körülvevő mágneses mezőbe, ahol az elektromos mezők és plazmahullámok felhevítik őket. A Föld magnetoszférája a napszél hatására kinyúlik, mint egy zászló, olyannyira, hogy minden holdciklusban öt napon át beburkolja a Holdat is, és ionokkal bombázza csatlósát.
A szakemberek az O-16 izotópot vették szemügyre, ennek mennyisége alapján pedig a Hold talajában lévő oxigén három komponensre választható szét. Az első nagyon is gazdag ezen izotópban, ami a napszélnek köszönhető. A második már jóval szegényebb ebben, amire eddig nem igazán volt magyarázat, ez viszont nagyon hasonlít saját ózonrétegünkre. A harmadik és egyben utolsó komponens már a Napból eredő ionokat jelenti, ezek ugyanis nem egy, hanem öt elektront veszítenek el, így nagyobb töltéssel rendelkeznek. A magyarázat szerint a keveredés nem valószínű, így jó esély van arra, hogy az említett izotópok egy része valóban a Földről származik.
A kutatók becslései szerint az ionzápor alatt másodpercenként 26 ezer oxigénion éri a Hold felszínének minden négyzetcentiméterét. Mivel az oxigénionok számának növekedése akkor tapasztalható, amikor a Holdat a Föld védi a napszéltől, a szakértők meg vannak győződve arról, hogy ezek a Földről érkeznek. Ráadásul ezek az ionok jóval lassabban mozognak, mint azok, amelyek átlagos úton érkeznek a napszéllel. Sőt, korábbi kutatások szerint a holdkőzetből vett minták tartalmaztak bizonyos mértékben 17-es és 18-as oxigénizotópokat, amelyek nem jellemzőek az űrben, de megtalálhatóak a Földet borító ózonrétegben.